A 80 éves tagtársunk köszöntése

Találkozó dr. Szabó Alfréddal

Mottó: „Minden hegy csúcsban végződik, emelkedjetek bátran, s akik kiindulva a hegy alján távol álltak egymástól, fenn, a tetőn találkozni fogtok.”

                                                                                               /Eötvös József/

A Dózsa György Honvéd Nyugdíjas Egyesület találkozóra, hívta dr. Szabó Alfrédot. Igaz, azóta hosszabb idő eltelt, a napokban már betöltötte 80. életévét is. A rendezvény érdekessége volt, hogy a résztvevők többsége és az előadó közismerten „gyütt-ment”. Ő már 51 éve él Cegléden.

  • Honnan indult immár 80 évnyi élettörténete?

Gönyűn születtem, ötödik fiú voltam a munkanélküli apa családjában. Három éves koromban a Pannonhalmi Apátság (esztergomi erdész oklevele alapján) alkalmazta. A véneki templomtoronnyal szemközti erdészházban kaptunk lakást. Vénekre jártam iskolába nyolc éven keresztül. Jó időben a révész vitt át ladikkal, télen, a jégen gyalogolva. Helyettes tanítóval kezdtük az ábécé tanulást (öten voltunk elsősök), majd Pados József 1947-ben hazajött az orosz hadifogságból, s másodikos korom óta ö tanított. Később láttam csak, milyen szerencsém volt, hogy egytanítós iskolába jártam. Ő volt a minta, a példa, egész életpályámra hatást gyakorolt.

  • Tanulmányait hol folytatta?

Pápán jártam tanítóképzőbe, ahol önképzőköri elnök voltam, és verseléssel is próbálkoztam. De soha nem felejtem el 1957. március 13-át, amikor, mint „tanító bácsi” tartottam első órámat. Olvasmánytárgyalás. Gyakorló iskola, 2. osztály: Március 15-e volt az olvasmány címe.  Előző nap az újságból tudtam meg, hogy legidősebb bátyámat letartóztatták.(Szigethy Attila egyik sajtósa volt.) Érettségi után a gyakorló évet Bakonybélen töltöttem. 1959. június 25-én képesítőztem, az idén június végén kaptam meg a gyémánt-diplomát.

  • Mindig azt mondja, izgalmasak voltak a pécsi főiskolás évek.

Igen, mert két szakról háromra, három évről négyre emelték a tanulmányi időt. A magyar-történelem-ének szak nagyon izgalmasnak számított! A tanulás mellett, életre szóló élmény volt a fénykorát élő Pécsi Nemzeti Színház és Balett előadásaira járni. A hangversenyeken mindig magával ragadott Beethoven, Liszt, Haydn, Mozart, és Mahler zenéje. Számomra igen emlékezetes, a falukutató mozgalomban való részvételem. (Vörös Márton vezette.) A Pécsen töltött időm legszebb emléke, hogy megismertem a ceglédi Pataki Máriát, akivel 1962-ben házasságot kötöttünk.

  • Ezt követően mintegy vándorútra indultak…

Pályázat útján kerültünk Szabolcs megyébe.  Tiszalökön Tanítottunk, én Egerben fezeztem be a főiskolát, párom Nyíregyházán. Itt született Tamás fiunk. Felnőttoktatás, járási szakfelügyelet, iskolaújság szerkesztés… Két iskolai kórus (kamara, nagykórus) vezetőjeként számos, szép elismerést értünk el. 1964-től már rendszeresen publikáltam, a „Kelet-Magyarország” című lapban. 1968-ban Ceglédre jöttünk. A Hámán Kató Általános Iskolában nagy örömmel fogadtak, mert akkor ott csak két férfi tanár tanított. Egy évig a feleségem szüleinél laktunk, majd szülői segítséggel OTP lakást vásároltunk. 

  • Nemsokára közelebbről megismerte a városháza lépcsőfokait…
  1. május 1-jétől 29 évesen, a művelődési osztályára kerültem. Esténként, késő éjjel, mosógépre téve „ütöttem” az Erikát, írtam cikkeimet. Abban az időben, a sokak által ismert Tamasi Tamás húsz flekket kért tőlem havonta.

De 1972-től kineveztek tanulmányi felügyelőnek. Mindig szem előtt tartottam: ne csak látogassak, hanem ahol lehet, segítsek is a kollegáknak. Közben 1974-ben felvételt nyertem az ELTE-re, pedagógiai szakra.

  • Újabb változás az életében, hogy 1975-től, 15 éven keresztül vezette a Művelődési osztályt. Szerintem lehetetlen felsorolni tevékenységének eredményeit. Ezért arra kérem, nagy vonalakban szóljon róluk.

Már 51 év óta tudom: Cegléd emberi léptékű, szerethető város. Az érdeklődő értelmiségi számára számos lehetőség adódott munkára, kutatásra, cselekvésre, alkotásra. Megkezdtük az iskolaérettségi vizsgálatokat, a korrekciós osztályok rendszerét, az óvodások logopédiai képzését, létrehoztuk a nevelési tanácsadót. Korábban csak egy tagozatos iskola volt Cegléden, többre volt igény! Matematika (1973), testnevelés (1974), angol (1980, 1989, német (1986, 1990) tagozatot indítottunk. 1972-től nyári napközit szerveztünk, minden évben. Aztán a város jó híréért jöttek iskolán túli produkciók: Pedagógus énekkar (1972), a Magyar Pedagógiai Társaság Pest megyei tagozatának titkára lettem, kétévi munkával megszerveztem a Cegléd Barátainak Körét (1982). Varázslat volt egy-egy találkozó a Kossuth beszéd évfordulóján! Aranykönyvet nyitottunk (Váci György munkája) az oktatás-művelődés terén dolgozók új elismerésére (1982). A TIT-ben előadóként, vezetőként segítettem a pedagógiai ismeretterjesztést, többször megtartottuk a Fiatal Kutatók Fórumát, újságot szerkesztettem (Ceglédi Hírmondó 1989), publikáltam, miközben, óraadó voltam a gimnáziumban, a közgazdaságiban. 1986 végén (négyévi előmunkálat, kutatás, tanulás után) doktori szigorlatot tettem neveléstörténetből.

  • Hogyan élte meg a rendszerváltást?

1990 őszétől megtörtént a tanácsok átszervezése, néhány hónap munkanélküliség után a Bem iskolába kerültem szaktanárnak. Három év múlva az első intenzív osztály vezettem, majd közben ig. helyettes lettem. Közreműködésemmel összeállítottuk az első pedagógiai programot. Egymásra raktuk a fejezeteket, így 145 cm magasságot értek el.

2004 őszén, a pótérettségin voltam utoljára szaktanár és elbúcsúztam. Megérkezett első unokánk. De óraadónak hívtak egy alapítványi iskolába, melynek önállósulása után 2007/8-ban első igazgatója voltam.

–   Nyugdíjba vonult, de helytörténeti kutatásait nem hagyta abba. Megjelentette „Arcok, képek Ceglédről” című kötetét, ami egy igazi hézagpótló mű!

Mi tagadás, sok munka, kutatás előzte meg a kiadvány összeállítását, ami sok ceglédi, ill. innen elszármazott ember életútját mutatja be. Célom ezzel az volt, hogy a mai és a jövő helyi nemzedéknek még jobban bemutassam városunkat, és megismerjék a régi, jeles ceglédieket.

Visszafogottabb lettem. Kutatásaim során legalább 5-6 ezer kilométert autóztam a nagykőrösi levéltárba. Nincs már lehetőségem közérdekből megtenni ezt, amikor sok éve már otthon és a családban fontosabb kötelezettségeim vannak. Jó szívvel teszem, amíg tehetem…

Csak ne legyen igaza Kárpáti Aurélnak, aki egy helyen azt írta: „az alföldi por, hamar belepi az emlékeket”!

                                                                                                                      Kocsis István

 

 

 

Kategória: Tükör | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?