A Fővárosi Tagozat kibővített ülése

 Jegyzőkönyv

Időpont: 2018-01-15 hétfő, 16 órától

Helyszín: ELTE PPK VII. kerület, Kazinczy utca 23-27.

Jelen voltak: régi és új MPT- tagok, érdeklődők a főváros II., III., IV., VII., XI., XIV., XVII. kerületeiből. A pedagógusok különböző rétegeit képviselték: beosztott pedagógusokat, vezetőket, valamint kutatókat, fejlesztőket, szakértőket, tehát a jelenlegi irányításban résztvevőket is. Igen széleskörű szakmai tapasztalattal rendelkező kollégák jelentek meg.

Villányi Györgyné Jutka alelnök ismertette a napirendet, és vezette a szervezeti élettel kapcsolatos feladatok megbeszélését.

Az első órában a Fővárosi Tagozat újjászerveződésére került sor. Egri Judit, a tagozat elnöke megválasztásra került az előzetes és a szerveződést igénylő tagok által a 2017. évi Staféta-táborban Csillebércen.

A jelenlévők bemutatkozása után megállapítottuk, hogy mindenki más-más területen képviseli a köznevelést, más-más területen vannak tapasztalatai. Felvetetették igényeiket is.

A tagozat vezetésében vállalt szerepet: Egri Judit elnök mellett Gálosné Szücs Emília magyartanár, szakértő, Kondorné Kovács Irén igazgatóhelyettes, informatikatanár, Pékné Varga Katalin óvodavezető.

A Vezetői Kollégium tagja: Egri Judit, a tagozat elnöke.

A Fővárosi Tagozat küldöttei: Egri Judit, Pékné Vigh Katalin (akik képviselik minden évben a küldöttgyűlésen a tagozatot).

A Fővárosi Tagozat MPT Szakmai Kollégiumába delegálja Kádárné Fülöp Judit kutató szakértőt. (A Szakmai Kollégium 100 fős tagsága évente kétszer ülésezik).

Felvetődtek olyan kérdések, területek, amelyekkel a következőkben ajánlatos lenne foglalkozni:

  • Óvoda-iskola átmenet témaköre, problémák és jó megoldási módok, példák bemutatása – közös szervezés a Kisgyermeknevelési Szakosztállyal

  • Értékes pedagógusok a fővárosban – MAPE online gyűjteményének gyarapítása, együttműködés ennek széleskörű megvalósítása érdekében

  • Rogers Alapítvány tevékenysége – érzelmi nevelés fontossága

  • Kiállítás szervezése az alkotó fővárosi pedagógusok munkáiból

A jelenlévő új tagok kitöltötték a belépési lapokat.

A szervezeti működés érdekében megbeszélt tennivalókat a jelenlévők megszavazták.

17 órakor folytatódott a tagozati ülés az ELTE PPK könyvtárában, ahol Radó Péter könyvbemutatóján folytattuk a szakmai eszmecserét a Zöld Vadonban.

A küldöttek és a szakmai kollégiumba ajánlott tagtárs nevét és elérhetőségét elküldtük az MPT Irodába.

A jegyzőkönyvet összeállította:

Villányi Györgyné Jutka

Kategória: Fővárosi Tagozat | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?