A KONDUKTÍV PEDAGÓGIAI SZAKOSZTÁLY BESZÁMOLÓJA 2016

A Konduktív Pedagógiai Szakosztály alakulásakor kijelölt céljainak megvalósításért sokat tett a 2016-os naptári évben.

Ezek közül talán legfontosabbak, miszerint a Konduktív Pedagógiát, mint modern humántudományt széles körben ismerje meg a hazai tudományos közönség, valamint hogy a társ- és határtudományokkal való szorosabb együttműködés elmélyülhessen, több rendezvényünk is elősegítette.

Több alkalommal közös rendezvényre invitáltuk tagjainkat:

2016. szeptemberében a Magyar Pedagógiai Társaság megalakulásának 125. Évfordulójához is csatlakozva a BME-n tartottunk előadást ”Tanulás és konduktív nevelés” címmel, (Horváthné Kállay Zsófia – Feketéné dr Szabó Èva) melyre Szakosztályunk invitálta tagjait.

2016. októberében, szintén a jubileumi év rendezvéysorozatába illeszkedve a Neveléselméleti Szakosztály Fővárosi Tagozatával közös rendezvényen összesen 80 főt láttunk vendégül a Pető András Főiskolán a ”A művészeti nevelés szerepe a személyiségfejlesztésben” címmel rendezett egésznapos konferencián.

A Pető András Főiskola szárnyai alatt került megrendezésre az idei Magyar Tudomány Ûnnepe ”Oknyomozó Tudomány” című konferencia is, melyen tagjaink nagy létszámmal jelentek meg.

A Konduktív Pedagógiai Szakosztály komoly előkészítő és szervező szerepet vállalt a 9. Konduktív Pedagógiai Világkongresszus megrendezésében, melynek idén Budapest adott otthont. A Kongresszuson 19 országból több, mint 400 pedagógus, kutató kolléga vett részt. A nemzetközi tudományos élet egyértelműen elismeri a konduktor, mint speciális pedagógus szakmai presztizsét, valamint a konduktív pedagógia tudományos jelenlétét.

A 2017-es évben folytatjuk munkánkat, terveink között már szerepel egy újabb közös rendezvény a Neveléselméleti Szakosztállyal márciusi időpontban: ”A sajátos nevelési igényű gyermekek gondozása, fejlesztése a jelenlegi oktatási szabályozás keretei között” címmel.

Feketéné dr Szabó Èva
Konduktív Pedagógiai Szakosztály elnöke

Kategória: Konduktív pedagógiai Szakosztály | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?