Beszámoló és tervek Nógrádból

Tagozatunk 2015-ben is munkaterve alapján ténykedett. A tervezett programpontok közül Salgótarján civil programjáról és a hátrányos helyzetű gyermekek neveléséről tervezett dialógusunk nem realizálódott a felkért előadók elfoglaltsága miatt. Előadásokat, többek között Andóné Angyal Mária és Dudok Györgyné tartott a pedagógus életpálya modellről, a tehetséggondozásról, valamint a tehetségpontokról. A kitűnő tájékoztatókat remek hangulatú szakmai viták és beszélgetések kísérték. Az MPT 125 éves évfordulójához kapcsolódóan Bódi Györgyné dr. kutatásának eredményeképpen rendkívül igényes anyagot hallhattunk Domonkos Lászlóné (Lölbach Emma) munkásságáról, Egy elfeledett salgótarjáni pedagógus Új iskolája – a gyermeki lélek egészségéről címmel. Ez a programunk illeszkedett a Salgótarjáni Civil Hónap rendezvényeinek sorába, melynek szlogenje, a civilek és az egészség volt.

Az idén is kiemelt programunk volt az „Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért” rendezvénysorozat, melyet 2001-től folyamatosan szervezünk. A jubileumi, 15.–et, október 13-án a Mackóvár Központi Óvodában rendezett kiállítás nyitotta. A város óvodáiból összeállított gazdag anyagban a gyermekek legkedvesebb meséikről és élményeikről vallottak. A program a Salgótarjáni Összevont Óvoda pedagógusainak segítségével valósult meg. November 13-án a Balassi Bálint Könyvtárban került sor a Gyermekekért Baráti Körrel szervezett Net vagy könyv című vetélkedőre. Az alsó tagozatosok számára az olvasási élmények, illetve a legkedvesebb mesék vizuális megjelentetése volt a feladatot. Hat helyről 66 alkotás érkezett, közülük 29 részesült díjazásban. A könyvtárhasználati és az informatikai vetélkedőn, – témája: Péntek 13, jeles napok-, 3-3 fős csapatok képviselték a helyi, és a városkörnyéki általános iskolákat. A Salgótarjáni Petőfi, Arany, Beszterce Lakótelepi Tagiskolákon túl, Etes, Bárna és Endrefalva általános iskoláinak tanulói vetélkedtek egymással.

Az életen át tartó tanulásról tagozatunk elnöke interaktív beszélgetést folytatott a Nők Klubjában és a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesületében.

A Múzeumbaráti Kör szintén csatlakozott rendezvényeinkhez, a Dornyay Béla Múzeumban megtartott Dr. Füst Antal: Egy elfelejtett város Inászó című könyvének bemutatójával. Kiemelt programjaink között tartjuk számon a december 1-jén megrendezett „Pedagógusok civilben” című könyvbemutatót. A kötet Szabó Istvánné és Varga Csilla szakértelmét, szerkesztését és következetes munkáját dicséri. Az eseményt jelenlétével megtisztelte dr. Trencsényi László az MPT ügyvezető elnöke és Selmeczi Zoltán a Salgótarjáni POK vezetője. Fekete Zsolt, a város alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Kovács Balázs, Bóna Kovács Károly festő-és szobrászművész fia megnyitotta a bemutatót. A könyv megjelenését Salgótarján Önkormányzata 100.000 Ft-tal, a Magyar Pedagógiai Társaság, a Magyar Úttörők Szövetsége, a Grund Klubhálózat, a Múltunk Öröksége Alapítvány és az Új Helikon Bt. 60.000 Ft-tal támogatta. A résztvevők fogadásának költségeit a Gyermekekért Baráti Kör finanszírozta.

Salgótarján Önkormányzata 100.000 Ft támogatást nyújtott tagozatunknak, a „Pedagógusok civilben” című könyvünk megjelentetéséhez.

Továbbra is kiemelt programjaink között tartjuk számon az Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért című rendezvénysorozatot. Fontosnak tartjuk a köznevelési változásokkal kapcsolatos feladatok nyomon követését és az erről szóló tájékoztatást is. Tagozatunk az idén az MPT 125 éves évfordulós eseményeihez kíván kapcsolódni, továbbá szeretnénk megismerni a helytörténeti kutatások eredményeit. Örömmel fogadtuk és megtiszteltetésnek vesszük, hogy az MPT a hagyományos Staféta tábor helyszínéül városunkat választotta. Reméljük, hogy rászolgálunk a bizalomra. A szervezetfejlesztés érdekében Kazárra tervezzük látogatásunkat és szakmai tapasztalatcserénket. Generációk egymás között címmel pályakezdő és gyakorló pedagógusok szakmai beszélgetését tervezzük, továbbá az esélyegyenlőség kérdésköréről kívánunk dialógust kezdeményezni.

Salgótarján 2016. 01. 09.

Huszárné Kraft Valéria
tagozati elnök

 

Kategória: Nógrád Megyei Tagozat | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?