Győri (nyugatmagyarországi) beszámoló

A Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat-magyarországi tagozatának beszámolója 2018.

A Magyar Pedagógiai Társaság Északnyugat-magyarországi Tagozata Vezetőségi, küldöttgyűlési megbeszélést tartott a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán 2018. 01. 11-én. Ennek során a korábbi évek eseményeinek, eredményeinek bemutatására került sor, továbbá a tagozat vezetőségének megválasztására, az éves tervek megbeszélésére.

Módszertani Délutánjaink a 2018-ban két témakört jártak körül.

A Digitális írástudás az oktatói gyakorlatban című programunk a legújabb oktatásban alkalmazható mobilos alkalmazások mellett, a komplex tanulástámogató rendszerek bemutatásán keresztül foglalkozott a digitális korszak oktatásmódszertani sajátosságaival. A módszertani délutánon a pedagógusképzésben is megvalósuló tananyagfejlesztés is bemutatásra került, a MaxWhere program szemléltette a 3D virtuális terek oktatásban rejlő lehetőségeit. 2018. április 10-én került sor az Érzelmi intelligencia szerepe, jelentősége az oktatásban című előadásra és az azt követő workshopokra. Nagy érdeklődés övezte a programot, melyen a különböző korosztályok érzelmi intelligencia fejlesztésének gyakorlati megvalósítása is középpontba került.

2 2018. augusztusában szerveztük meg több tagunk részvételével 17. alkalommal – a nyugati diaszpórában magyar nyelvet tanítók nyári továbbképzését.

A hét során az igényeket és kéréseket figyelembe véve több területtel foglalkoztunk: Az internet és az okostelefonos alkalmazások adta lehetőségek beépítése a magyar nyelv tanításába, a 3 D virtuális oktatási tér lehetőségei a határon túli magyar nyelvű hétvégi iskolákban, a többnyelvűség kérdései a magyar, mint idegen nyelv tanítása, a kooperatív tanulás, a szociális kompetencia fejlesztése élménypedagógiával, anyanyelvi társasjátékok, művészetterápia, bábterápia, néphagyományok, népzenével, néptánccal – is programunk részét képezték.

Ebben az évben is megvalósítottuk a környezeti neveléshez kapcsolódó folyamatos programjainkat: 2018. május 11. Madarak Fák Napja vetélkedő (A vándorsólyom és a virágos kőris éve); 20 hallgató és közel 140 diák részvételével

  1. szeptember 28. Kutatók éjszakája (Szárnyas segítők interaktív kiállítás) 55 hallgató és közel 230 diák részvételével.
  2. március-április: Bekapcsolódtunk az idei évben először meghirdetetett Beporzók Napja (március 10) programba, amelynek keretében az egyetemi oktatás keretében elméleti ismereteket és gyakorlati foglalkozásokat vezettünk (méhmenedék készítése), valamint győri és Győr környéki iskolákban rendhagyó környezetismeret órákat vezettünk, ahol méhmenedékeket készítettünk és helyeztünk ki az iskola udvarán. Idén első alkalommal csatlakoztunk az Országos Játéknap rendezvény-sorozathoz a „Játsszunk mindannyian” program keretein belül. A tanító és gyógypedagógia szakos hallgatók természetes és mesterséges anyagokból készíthettek különböző gyermekjátékokat, illetve Dr. Jászi Éva tanszékvezető magángyűjteménye került kiállításra a nagyközönség számára.

 3 A Múzeumház Pedagógiai Kávéház programjában továbbra is részt vettek tagjaink: 4 Terveink – 2019 Az Apáczai Kar a 2018/2019-es tanévben ünnepli a 240 éves győri tanítóképzést. A 150 éves állami tanítóképzés és a 240 éves győri tanítóképzés rendezvénysorozata már 2018-ban megkezdődött. Tavasszal több rendezvényünk is kapcsolódik a jeles évfordulókhoz. 2019. március 12-én az országos Tanítók Napja rendezvénysorozathoz csatlakozva délelőtt a gyermekprogramoké lesz a főszerep. Kisiskolásoknak tartunk az iskolatörténeti múzeumban játékos időutazást. Délután a Módszertani Délután keretein belül kiváló előadással és workshoppal várjuk a pedagógus kollégákat és hallgatóinkat. Módszertani délutánt még több témában tervezünk az évben (hátrányos helyzetű gyermekek tanodai oktatása, párkapcsolati témák, táboroztatás – táboroztatás pedagógia) Az Országos Játéknap programban való részvételt is tervezzük, továbbá a jeles zöld események hagyományos megünneplését.

Győr, 2018. január. 2.

 Kövecsesné dr. Gősi Viktória, Lampert Bálint

(A fényképekkel dokumentált változatot technikai okokból a fb oldalon tettük közzé)

Kategória: Északnyugat-magyarországi Tagozat | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?