Közlemény és az Elnökség állásfoglalása

a Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiuma november 14-iki nyílt  üléséről

A Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiuma alapszabálya szerint megtartotta őszi ülését. Az ülés napirendjén – követve a tavasszal megkezdett hagyományt (amikor a CKP „Kockás könyvét” tárgyalta Nahalka István vitaindítójával) – az Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság „100 pontja” szerepelt Szüdi János előterjesztésében.

Az elnökség az ülés után az alábbi állásfoglalást tette:

A Magyar Pedagógiai Társaság elnöksége elismeréssel adózik annak az alapos, a múlt tanulságaival is számot vető, több szakember bevonásával zajlott munka előtt, mely a „100 pont” megalkotása során érvényesült.

A vita során alapvető egyetértés mutatkozott az „Oktatás közügy”  (egyébként a 2008. évi VII. Nevelésügyi Kongresszusnak is mottójaként fogalmazott) gondolat értelmezésében, a tanulók, szülők, pedagógusok, helyi közösségek átgondolt, felelős részvétele biztosításában, a gyerekek (tanulók) „mindenek felett álló érdekét” tiszteletben tartó szakmai autonómia igénylésében.

Az elnökség ajánlja szakosztályainak, tagozatainak, a közélet szereplőinek, a nevelésügy szakembereinek a „100 pont” megismerését, annak széleskörű társadalmi vitáját.

Az előterjesztők erre a dialógusra készen állnak.

Budapest, 2017. november 14.

Emlékeztető a Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiuma nyílt üléséről.  A 2017. november 14-én  alapszabály szerint s a Don Bosco MET Szakgimnázium kedves vendéglátásában  megtartott ülésen részt vett a Szakmai Kollégium 34 tagja, továbbá a Vezetői Kollégium 5 tagja, 10 vendég.

A meghívónak megfelelően Kraiciné Szokoly Mária alelnök felkérte a napirend előadóját, Szüdi Jánost, mutassa be az „Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság” „100 pontját”. Bevezetőjében emlékeztetett arra, hogy tavasszal a MPT Szakmai Kollégiuma hagyományt teremtett, amikor a „Kockás könyvet” (CKP) vitatta meg, s zárszavában utalt arra, hogy   januárban pedig Radó Péternek Az  iskola jövője című új könyvéről kerül sor társasági vitára.

Az előadó bevezetőjében a „tanulók megmentésének” küldetésére hívott fel. A „100 pont” lényege, hogy olyan iskolára van szükség, melyben a tanulók jól érzik magukat – ez a feltétele annak, hogy az iskolában dolgozó pedagógus közérzete is jó legyen. A „felülről kezelt gyerek” neveléstörténeti hagyományból eredő, napjainkban is felismerhető képét a partneri kapcsolatoknak kell felváltania – fejtette  ki. Nyitott. befogadó iskola a korszerű norma, melynek ellentéte álláspontja szerint a „mai, a szigorú számonkérés elvére épülő iskola”. E helyett „közüggyé” kell tenni az oktatás (iskola, óvoda) dolgát, a mellérendelt viszonyban bevonni a szülőket, tanulókat is az irányításba s ellenőrzésbe is.  A tanszabadság elvének érvényesítésére van szükség. Az Európai Unió tagállamaként az állam nem tagadhatja meg a tanuláshoz fűződő jogok érvényesülését, mint ahogy a tankötelezettség leszállításával a Köznevelési törvény mögött álló hatalom ezt tette. Az állam körül, a „csúcsokon” koncentrálódó, a tulajdonlást, irányítást, szakmai orientációt, fenntartást, ellenőrzést vissza kell vezetni az önkormányzatiság elvén működő iskolákhoz, pedagógusokhoz.

Az előadót kiegészítve Magyar Bálint, az előterjesztő munkacsoport tagja kiemelte, hogy az oktatás világában a „public policy”-ból „power policy” lett a kormányzat kezében. A korábban politikai és szakmai konszenzust élvező folyamatokat megtörve a kritikus autonómia megtörése, az ideológiai indoktrináció, a mobilitás csatornáinak ellenőrzése és a forráskivonás koherens célrendszerét valósította meg. (Megjegyezte, hogy a demokratikus kritika sem tisztázott még minden kérdést, így a szegregáció letörése és a szabad iskolaválasztás feszültségére még nem talált jó megoldást.) A program 12 évfolyamos komprehenzív, utolsó szakaszában gazdagon elágazó, de visszatéréseket lehetővé tevő modell mellett áll ki.

 

A vitában elsőként megszólaló Mátrai Zsuzsa egyetértett az előterjesztéssel. Utalt arra, hogy a reformfolyamatok már 1981-ben megkezdődtek. Alapvető különbséget lát a jelenlegi államraison és a korábbi modernizációs törekvések között. Utóbbi társadalompolitikailag esélyegyenlőség, mobilitáspárti volt, az oktatást e célok szolgálatába próbálta állítani, míg előbbi az egyenlőtlenségek társadalompolitikáját valósítja meg. E két  politika közt nincs kiegyezés. Cseréről van szó! Nem szakmai kérdés, a társadalomnak döntenie kell, melyik társadalomképet legitimálja. Szokoly Mária kifejezésre juttatta, hogy a programot szervező MPT az esélyegyenlősítő társadalompolitika mellett áll ki. Turcsik Viktor a 2008 előtti korszak két ellentmondására hívta fel a figyelmet. Az önkormányzati iskolafenntartás növelte a különbségeket az iskolák között. A „szöveges értékelés” reformja, az alternatív pedagógiák melletti nyomatékos kiállás taszította a pedagógusok tömegeit. Ebben a helyzetben vélekedtek úgy a pedagógusok, hogy majd „Jön Hoffmann Rózsa, és helyreállít mindent”. Vajon lesz- e kritikus tömegű elégedetlenségi hullám a hoffmanni oktatáspolitika látványos kudarca után? – tette fel a kérdést. Magyar Bálint válaszában szólt arról, hogy reformjainak már akkor erős ellenszelét képezték a szakszervezetek, sőt a szocialista oktatáspolitikusok is – ezek az erők akkor a konzervatív megoldásokat támogatták. Újra keményen kritizálta a semmitmondó kalkulusokra építő tanulóiteljesítmény-értékelést. Működik a megfélemlítés láncreakciója – mondta.

Szüdi János hitet tett az önkormányzatiság elve mellett. 1977-től követte a decentralizálási folyamatot. Az önkormányzatokon a választók számonkérhették elvárásaikat, az elidegenedett  államon nem. A finanszírozás az állami fenntartásban kiszámíthatatlan, azt sem tudják az iskolák, hogy „mijük van”. Pertl Gábor utalt arra, hogy a szakmai kérdésekbe való  hatalmi beavatkozás olyan anomáliákat teremt, mint ma a testnevelésórák válsága. Romankovics András arról érdeklődött, hogy a szakszervezetek vajon ma hol állnak. A „100 pont” tartalmát elfogadta, a kifejtés stílusát bírálta, így sokallotta a szövegben a „kell” állítmányt. Nem tartja szerencsésnek a „tankönyvpiac” kifejezést, helyette a „tankönyvválaszték pluralizmusát” érdemes hangsúlyozni. Garamvölgyi Zsolt az oktatás tartalmi kérdéseiről szólt, kritikával illette az oktatás „munkaerőképzési” túlhangsúlyát, a vállalkozói szellem, a kreativitás iskolai fejlesztését igényelte. Túlzottnak véli az angol nyelv oktatásának mindenek fölé emelését.

Szenes György optimistább volt, úgy látja, hogy a társadalomnak, benne a pedagógusoknak „tele a hócipőjük”,  fogytán a társadalmi türelem. Üdvözölte a „100 pont” mögötti új törvény koncepcióját, úgy gondolja, hogy ennek több elemét eséllyel lehetne a kormánypártoknak felajánlani – így az autonómia visszaadását, új életpálya-modell alkotását, a SNI-s és HHH-s tanulók pozitív diszkriminációját, a tanulói túlterhelés csökkentését,  a tankönyvi pluralizmust, a tankötelezettség felső korhatárának helyreállítását 18 évre, a szakképzés újragondolását. Felhívta a jelenlévőket, hogy álljanak e törekvések mellé. Victor András támogatta az „érezze jól magát” elvet, ezt minden iskolai szereplőre kiterjesztve. Úgy vélte, hogy a pedagógusok maguk készítette, a környezetükkel reálisan számot vető  helyi tantervek megvalósításában morálisan is  érdekeltté válhatnak. Révész György alapvető egyetértése mellett néhány pontot kritizált, a PISA-ra hivatkozásban a természettudományos nevelés kudarcait is említésre méltónak vélte, az iskolaelhagyás „szórásának elemzésére” hívta fel a figyelmet,  szót emelt az aufklärista türelmetlenség ellen, több „lehetőség”, kevesebb kötelezőség érvényesítését tartja célra vezetőnek. Emlékeztetett arra, hogy 2011-ben az OECD országok többsége a 16 évig tartó tankötelezettség pártján és gyakorlatán állt. Trencsényi László hozzászólásában igényelte, hogy a „100 pont” jelenítse meg viszonyát az „innovatív ( Báthory szavaival:mozdony-iskolák ) és a mainstream összefüggéséhez, az ösztönző és megengedő oktatáspolitikai beavatkozások rendjéhez. Emlékeztetett arra, hogy a munkacsoport 4 év előtt munkája óta – sajátos iskolakritikaként – felerősödtek az „iskolátlanítási” (Ilich) – törekvések, ebbe sorolva a „Home schoolingot”, a „tanulócsoportok” létrejöttét, de a „Tanodák” kérdését is. Ezeket reflektálni érdemes. Viszont kritizálta a „kötelező társulások” elvét, helyette „erősen ösztönzött társulásokról” lenne jó beszélni, s a közigazgatási egységek mellett lehetővé tenni szakmai elven létrehozhat társulásokat is. Kitért arra, hogy egyetért azzal: egy oktatáspolitikai dokumentum tartalmi kérdésekben ne foglaljon állást (ennek megfelelően aggódik az „új” NAT készülésétől is).

A válaszadás során Szüdi János elmondta, hogy a szakszervezetek ma kiállnak a reform mellett. Igenis bizonyos kérdésekben ki kell mondani a „kell”-eket. Úgy vélte, hogy a 2007-es NAT kiállta a próbát.  (Lám megengedő volt a Pokorni-féle kerettantervvel is, csak éppen kötelezőségét szüntette meg, megannyi választható ún. „kerettanterv” biztosításával. A minőségbiztosítás rendjében az „alulteljesítés” problémái is kezelhetőknek tűntek. Magyar Bálint is a „Vissza-állítás” (Re-form) programját hangsúlyozta. A hatalom  ne avatkozzék tartalmi kérdésekbe, a játékteret biztosítsa. Óvatosan készül átgondolni az innovatívok és a mainstream viszonyát, aggódik, hogy a „Hiller-terv” (az elitiskolák kiválásának lehetősége) veszélyes lehet. Szüdi János megerősítette: a „kidobott NAT” 20 éves fejlesztés eredménye volt. A vitázókhoz fűzte: a települési  önkormányzati iskolafenntartás mégsem vált be: a finanszírozás megoldhatatlan volt, s az esélyegyenlőtlenségeket fokozta.

Gömbös Patrik kért szót a Független Diákparlament nevében, a tanulói jogok érvényesítését igényelve. Szüdi János emlékeztetett, hogy a Közoktatási törvény befoglalta  a DÖK, a házirend-készítés számára biztosított kemény tanulói jogokat, érvényesítette a Gyermekjogi Egyezmény elvét, hogy vitás esetben a „tanuló javára kell dönteni”. Jó gyakorlatként emlegette a Soros-projekt „önfejlesztő iskoláit”. Törvény kötelezte a minisztert egyeztetésre. Ezen elemeket a Köznevelési törvény elhagyta. Demeter Katalin a korábbi évek tapasztalatait idézte (pl. „bukásmentes iskola” Ilku idején, „a tananyagcsökkentés csapdái” stb.).

Kraiciné Szokoly Mária zárszavában az „életen át tartó” tanulás jegyében méltatta a programot és az összejövetelt.

 

Összeállította Trencsényi László

 

Kategória: MPT Elnökség, Szakmai Kollégium | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?