Tanulókörben 2018

Az év során részt vettünk az országos Játéknap szervezésében, s jó érzéssel töltött el bennünket, hogy a mi szakosztályunkban, az egyik korábbi tanulóköri összejövetelen Szigeti Gábor előadása nyomán Villáyi Györgyné Jutka és Torgyik Judit és a fent említett előadó közösen jutottak arra a kezdeményezésre, hogy a játéknap ötletéből hazánkban is lehetne értékes programot szervezni.

 

Az elképzelésből, aztán nagyobb összefogással – a Kiss Áron Magyar Játéktársasággal együtt elindított országos program lett, mostanra többedszer is megrendezésre került, amelyhez hazánk számos településéről csatlakoztak játszani szerető óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, könyvtárosok, múzeumi és művelődési házaban dolgozó szakemberek, szülők és gyerekek. Tekintve hogy a játék igen fontos az ember személyiségének fejlődése során, s egyúttal sokféle képesség fejlesztéséhez járul hozzá, reméljük, hogy e program még sok évet fog megélni.

2018-as évben két alkalommal vezetőségi ülést tartottunk, amelyen megbeszéltük a lehetséges programokat, további terveket.

 

 

  1. 09.05.

                                                                       Dr. Torgyik Judit és Dr. Karlovitz János Tibor

Kategória: Tanulókör Szakosztály | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?