VEAB – MPT VT

M E G H Í V Ó

Tisztelettel hívjuk a Magyar Pedagógiai Társaság Veszprém Megyei Tagozatának és az MTA VEAB Neveléstudományi Szakbizottság Közoktatás-pedagógiai Munkabizottsága  rendezvényére

2019 március 12-én, kedden 17.00 órakor az MTA VEAB székházába ( 8200. Veszprém, Vár u. 37.)

 

„Amiről sokáig beszélni sem volt szabad” Szovjet elhurcolások és koncepciós perek a 2. világháború után Kárpátalján

című előadásra

 

Előadó: Szamborovszkyné dr. Nagy Ibolya PhD, történész a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Kar docense, az Apáczai Csere János Könyvtár igazgatója  Az előadásban a Szovjet Hadseregnek a jelenlegi Kárpátaljára történt megjelenéséről, bevonulásáról, a fogadtatásukról, az 1944 őszi elhurcolásokról, majd a helyi magyar lakosság ellen lefolytatott/elkövetett koncepciós perekről lesz szó Nagybereg település konkrét példáján.
Az előadás anyagai a Kárpátaljai Területi Állami Levéltárban, illetve az Ukrajna Biztonsági Szolgálatának területi illetőségű levéltárában folytatott mikrotörténeti kutatások eredményeképpen álltak össze, s immár majd egy évtizedes kutatás eredményein alapszanak.

 Kérjük, hogy az ülésen való részvételi szándékáról visszajelezni szíveskedjen a palmaizita11@gmail.com email címen! Előre is köszönjük.

 

Kategória: Veszprém Megyei Tagozat | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?