XI. Miskolci Taní-tani Konferencia

Kedves Kollégánk!

A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézete tudományos konferenciát szervez

Együtt – másként. Az integráció útelágazásai

XI. Miskolci Taní-tani Konferencia

címmel.

Ember embernek farkasa. Ez a jelen. A jövő ebből a szempontból (is) elég rémisztőnek tűnik. Meg kell tanulnunk megértenünk egymást. Kijönni azzal is, aki más. Mert ez a másság, ez a különbözőség a jövőben csak növekedni fog. És ha azt akarjuk, hogy az unokáink ne egyék meg egymást, akkor itt az iskolának másra át nem ruházható feladatai vannak. Az iskolai integráció – legyen szó akár a cigányok, akár a szegények, akár a bevándorlók, akár a sajátos nevelési igényű tanulók integrációjáról – nem önmagában érdekes: csak innen vezet út a befogadó nemzet valóságához, a társadalmi integrációhoz. És ez kompetencia is: akkor fogjuk megérteni egymást, ha megtanulunk a másik fejével gondolkodni, ha képesek vagyunk felvenni annak a nézőpontját is, akinek az érdekei, értékei, attitűdjei nem egyeznek meg a mieinkkel.

Ezeket problémákat szeretnénk a közoktatás, a pedagógia összefüggésében körbejárni a XI. Miskolci Taní-tani Konferencián.

A konferencián hagyományainknak megfelelően két plenáris előadás fog elhangzani, és ezeket a szekciók tanácskozása követi.

A szekcióelőadások időtartama: 15 perc.

A konferencia időpontja: 2018. február 2. (péntek),

helyszíne: Miskolci Egyetem, C/1-es épület, III. emelet.

Rendezvényünkre szeretettel várjuk Önt és kollégáit! Az előadók és érdeklődők 2018. január 7-ig jelentkezhetnek.

A konferencia honlapja: http://www.tanarkepzo.hu/xi_ko

Részvételi díj: 10 000 FT.

Együttműködő partnerek: Magyar Pedagógiai Társaság, Taní-tani Online, Csatárlánc.

Tisztelettel

a konferencia szervezői

 

Kategória: MPT, Nem MPT-s hírek, közlemények | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?