Véletlen történelmi pillanat, hogy a Magyar Pedagógiai Társaság és legnépesebb határon túli magyar közösség pedagógus szervezete, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége jeles jubileuma, alapításuk évfordulója egybe esett.
Az viszont nem véletlen, hogy mindkét szervezet célkitűzéseiben, gyakorlatában követi a XIX. századi elődöket. „A paedagógiának és segédtudományainak magyar nyelven való művelése, a hazai közoktatásügy egészében felmerülő elvi kérdéseknek tudományos jellegű tárgyalása, a paedagógia múltjának kutatása, a paedagógiai elvek népszerűsítése és terjesztése” – fogalmazták meg a Társaság Alapszabályában jeles elődeink a Társaság célkitűzéseit.
Az MPT a magyar polgárosodás kibontakozásának időszakában jött létre, az RMPSZ a kelet-európai régió legújabb kori demokratizálódási folyamatában bontott zászlót. Mindkét időszakban, mindkét földrajzi térségben a magyar nyelvű iskolázás szervezeti és tartalmi gazdagítása volt a feladat. A történelmi távolság, a lényeges elemeiben megváltozott társadalmi körülmények természetesen számos, a két szervezet mai küldetésében, gyakorlatában is megjelenő különbséget foglalnak magukban. Erdélyi társ-szervezetünknek a kisebbségi lét körülményei között az identitás kulturális magját jelentő magyar nyelvű oktatás megőrzése és fejlesztése a fő feladata. Ennek fontosságát ismerték fel 1991-ben kollégáink, és Lászlófy Pál kezdeményezésére, szervező munkájának eredményeként Sepsiszentgyörgy nagy történelmi múlttal rendelkező iskolájában, a Székely Mikó Református Kollégiumban alapították meg a ma, éppen ott jubileumát ünneplő szervezetet. Mára az RMPSZ az erdélyi magyar nyelvű oktatás meghatározó intézménye. Ezt elismeri a román kormány éppúgy, mint a határon túli magyar oktatás ügyét komoly erőforrásokkal támogató magyar kormány is.
A december 10-i jubileumi ünnepségen az MPT három fős delegációval képviseltette magát. Társaságunk mindig fontosnak tartotta a határon túli magyar pedagógus szervezetekkel való kapcsolatokat, és lehetőségeihez képest e fontosságot a gyakorlatban is megjelenítette. Ezt mindenkor erdélyi kollégáink is értékelték. Ennek kifejezése volt a mostani ünnepen az, hogy az MPT Jubileumi Emlékérem elismerésben részesült. A személyes találkozón Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke és Fábry Béla az MPT alelnöke a további együttműködés fontosságát megerősítették, az együttműködés gyakorlatának részleteit később egyeztetik.