Emlékeztető
a Magyar Pedagógiai Társaság 2010. június 17-én tartott elnökségi üléséről.
Színhely az MPT irodája.
Megjelentek:
dr. Ádám György, Benedek András, Csillag Ferenc, Karlovitz J. Tibor, Kraiciné Szokoly Mária, Trencsényi László, Villányi Györgyné ás Zsadányi László
Kimentették magukat:
Fábry Béla, Vass Vilmos
Trencsényi László: Köszönti a megjelenteket. Javasolja, hogy az elnökség a következő témákkal foglalkozzon:
· A kongresszusi benyomások, tapasztalatok,
· az elnökségi ülések rendje,
· feladatok szeptember és december között,
· nyári irodai ügyelet.
A jelen lévők elfogadták az ülés napirendet.
Trencsényi László: Néhány gondolat a küldöttgyűlésről:
- a küldöttlétszám elfogadható mértékű volt,
- most úgy tűnik, hogy Zala megye tagozatának életrehívására vállalkozó Borosán Livia nem tölti be feladatát,
- a Jelölőbizottság 14 személyt ajánlott, a jelenlévők választása a korábbi elnökség tevékenységét erősítette meg. Hunyady Györgyné kiválásával Zsadányi László került be „újként”,
- az elnökségnek bizonyos esetekben erőteljesebb hőfokon szükséges működnie.
Benedek András: Javasolja, hogy a jelöltek köréből az Ifjúsági Tagozat vezetőjét, Lakos Renátát és Forgó Sándort vonja be az elnökség a munkába. Keresni kell Köpf Lászlóné „helyét” is. Ez feltétlenül erősítheti a pozitív tendenciákat.
Kraiciné Szokoly Mária: Új szerepet kapott, Hunyady Zsuzsa lemondását követően kérték fel az alelnöki feladatainak ellátására. Igen fontosnak ítéli meg a Társaság megújítását, évek óta azt tapasztalja, hogy az aktív mag kicsi. Két javaslatot fogalmaz meg.
- A „holdudvar” bővítése. Ez csak akkor tehető meg, ha megfogalmazzuk, mit tudunk mi kínálni.
- Hogyan tudunk mindenkihez eljutni? Ehhez a meglévő kapcsolatokat kellene áttekinteni. Néhány ötlet: „valamit kellene adni a tagságnak”, „szakértői munkát kellene néhány arra alkalmas személynek biztosítani” vagy „pályázatot lenne szükséges kiírni”. Valamennyi esetben a bevontak aktívabbak lesznek, nő az elköteleződésük. S hogy minderre miért is van szükség? Személyes példáját említi, a Felnőttnevelési Szakosztály tagjainak száma kb. 60 fő, valós létszám 8 – 10. Feltételezi, a többi szakosztály is hasonló problémákkal küzd.
Zsadányi László: Az elnökség munkájában új tagként vesz részt. Szeretné az iskolák hangjait figyelni és közvetíteni.
Villányi Györygyné: Meglepte a küldöttgyűlés eredménye, az, hogy már az első szavazásnál befutó volt. Bizonnyal ennek egyik oka az, hogy a Társaság sok tagjával tart kapcsolatot. Ugyanakkor a szakosztályok és a tagozatok működését is figyelemmel kíséri.
A Staféta tábor szervezése is jó lehetőséget ad a kollégákkal való kommunikációra.
Az októberi szakmai látogatás jelentkezőinek száma jelenleg 30 fő. Sokan érdeklődnek a bécsi látogatás iránt. Biztos abban, hogy igen jó színvonalú szakmai program részesei lesznek a jelen lévők.
„A Kisgyermek” című szakmai lap szerkesztését, megjelentetését továbbiakban is szívügyének tekinti. Ezért is köszöni, hogy a küldöttgyűlésen kiemelésre került. A lap kiadására nehezedő terhek kizárják, hogy a tagok „ingyenpéldányként” kapják kézhez.
Benedek András: A korosztályi összetétel javult az elmúlt időszakban, szükséges a most 40-esek feladattal való ellátása, bevonása.
Karlovitz J. Tibor: 44 évesen a legfiatalabb az elnökségben. Mint korábban, a jövőben is a tagnyilvántartás folyamatos munkáit szeretné „csendesen” végezni. Tudomásul kell venni, hogy a tagság száma magas, de ez nem jelent aktivitást is. Egy szűkebb kör tekinthető aktívnak, kb. 75 – 80% azonban passzív. Megszólításuk nehéz. Az okelemzés hosszabb munka eredménye lehet.
Benedek András: Érdemes kiszélesíteni az elektronikus kapcsolattartás rendszerét. Ma ez a forma költségtakarékos és gyors is. Abba az irányba kéne haladni, hogy mindenki használja, hasznosítsa az internet adta lehetőségeket. Ismertek a fórumok értékei. Példaként említi az OFOE interaktív fórumát, amely a VII. Nevelési Kongresszus előtt igen sok kollégát mozdított meg, sokat csatlakoztak a véleményalakításhoz.
Karlovitz J. Tibor: Az elektronikus kapcsolattartáshoz a technikai feltételeket is érdemes bővíteni.
Trencsényi László: A korábbi jó kapcsolat az Oktatásinformatikai Szakosztállyal személyi okok miatt egyoldalúvá vált. A Honlap üzemeltetés, alakítás részéről csupán a hírek felrakását jelenti. A Szakosztály kivonulása a vállalt feladatból komoly hiányként, adósságként jelentkezik.
Az Új Pedagógiai Szemle 5 száma szerkesztett, a nyomdai munkálatok a főigazgatóváltás miatt nem kezdődtek meg.
Néhány reagálás az elhangzottakhoz:
- A kutatások beindítása nem az elnökség feladata, az óvatosság ezen a téren fontos. A kutatással magas szinten foglalkozóknak megvan a közzétételi lehetősége.
- A nyílt pályáztatás lehetőségét a szakosztályokra, a tagozatokra ajánlott bízni.
- A szakértői munka lehetősége megvalósul. OKJ-s képzéseken megyei kollégák kapnak szakmai feladatokat, elsősorban olyan aktivisták, akik a társasági életben is kiemelkednek..
- A Szülők Akadémiájának rendezvénysorozata is egy lehetőség arra, hogy szakmai kérdésekben a társaság tagjai aktív megszólaljanak.
- Szabó Piroska (Nógrád megye) és Gida Erzsi közgyűlési megszólalását szakmapolitikai szempontból igen pozitívnak értékeli.
- Kitart amellett, hogy a fő tevékenység a szakosztályokban, tagozatokban zajlik – erre kell ösztönzőket találni.
- Alakuljon ad hoc bizottság, mely kidolgozza az „elektronikus stratégiát”.
Javaslat a feladatmegosztásra:
Elnök, tiszteletbeli elnök: társaság képviselete, kollégiumok elnöklése
Ügyvezető elnök:
ügyek vezetése
Szülők Akadémiája
Mobilitás-projekt
kiadványok
Kraiciné SZ. M. alelnök:
SZakmai kollégium tervezése, szervezése, karbantartása, kooptálás stb. (L.R: segítségével)
Tanulás ünnepe koordinációja
Esetleges kutatások generálása
Pályázatok
Széchenyi-évforduló
Fábry B. alelnök:
Vez. koll. karbantartása
Kritikus szervezetek nógatása
Határozatok tára
Ernyőszervezetekben képviselet biztosítása
Alapszabály karbantartása
Szervezeti intézkedések előkészítése
Vass V.:
Nemzetközi kapcsolatok
ÚPSZ szerk. biz. generálása
Karlovitz J.T.:
Elektronikus stratégia ad hoc bizottság működtetése (Forgó-Ollé-Papp Danka-Varga- Berki), output: javaslat
Nyilvántartás
Jubilánsok
Villányi J.:
A Kisgyermek
Staféta
Zöldóvoda projekt
Csillag F.:
Szakosztályok patronálásának koordinációja
Zsadányi L.:
Tagozatok patronálásának koordinációja
A „Tanulás Hetén ” eddig két konferencia-téma szerepel:
- A felsőoktatás minőségbiztosítása
- Felsőoktatási kompetenciák (az ország több pontján)
Fontos feladat még a szakosztályok ill. a tagozatok második félévi programjának bekérése, megjelentetése, e programok integrált hozzáigazítása az elnökségi programokhoz (pl. Furman-emlékülés stb.). (Fábry Béla feladata)
Szeptember hónapban vissza kell térnünk a tagdíj problémájára. Ez a küldöttgyűlésen elhangzott, mint egy vitapont kérdése, de senki nem mélyült el a problémában. Ugyanitt kell az 1%-os adófelajánlások kérdésével, a népszerűsítésével is foglalkozni.
Az NCA 1 millió forinttal támogatta a Társaság működését.
A következő elnökségi ülés időpontja: 2010. szeptember 8. (szerda) 16,00 óra, színhely: MPT iroda.
kmf.
Csillag Ferenc