E m l é k e z t e t ő
a Magyar Pedagógiai Társaság elnökségi üléséről
Időpont: 2012. november 9.
Helyszín: BME, Q ép. APPI Műszaki Pedagógiai Tanszék irodája
Jelen vannak: Ádám György, Benedek András, Csillag Ferenc, Fábry Béla, Kraiciné Szokoly Mária, Villányi Györgyné, Zsadányi László
Távol vannak hivatalos elfoglaltság miatt: Karlovitz Tibor, Trencsényi László, Vass Vilmos.
Két egyetemi hallgató gyakorlaton van a Társaságnál. Az ülésen azonban nem jelentek meg.
1) Előterjesztés a Kiss Árpád Díj ügyében
Fábry Béla elmondja, hogy a Kis Árpádról elnevezett díjat az illetékes minisztérium meg akarja szüntetni.
MPT kezdeményezi, az MTA Pedagógiai Bizottságán keresztül is, önálló indítványban is arra kéri a Balogh miniszter urat, hogy a minisztérium álljon el a szándékától és ne szüntesse meg a díjat.
Az előterjesztéssel az elnökség egyhangúlag egyet értett.
2) Kraiciné Szokoly Mária részletesen beszámolt a Tanulás Hete rendezvényről.
A rendezvény – annak ellenére, hogy az egykori kezdeményező intézmények nem vettek részt a szervezésben – rendkívül sikeres volt.
Kiemelte az önkéntesek munkáját és a VII. kerületi önkormányzattól kapott támogatást. A jövőben tisztázni kell a további együttműködést az alapítókkal. Esetleg az MPT, a Felnőttképzési Szakosztály arra kényszerül, hogy önállóan szervezze a programot.
Fábry Béla kérésére az eseményről összeállítanak egy összefoglaló tájékoztatót, ami referencia anyag lehet egy esetleges külső anyagi támogatáshoz. (pl.: MOL Nyrt.).
3) Villányi Györgyné egy hasonlóan sikeres rendezvényről, a Mezőgazdasági Múzeumban tartott zöld óvodák találkozóról számolt be. A programon 22 óvoda és 11 önkormányzat vett részt több mint 50 fővel.
Igen értékesnek és újszerűnek tartotta az önkormányzatok és az óvodák együttműködését a témában. A rendezvényen emléklapot kaptak a résztvevők.
A Társaság felajánlást kapott a Staféta Tábor esetleges nyári helyszínére.
4) Fábry Béla beszámolt a Haza és Haladás Alapítvánnyal megkereséséről, egy oktatásfejlesztést megalapozó kutatásban való részvételről.
5) Fábry Béla tájékoztatója szerint a jubilánsok köszöntésére 2012. december 22-én 11 órakor kerül sor az Ecseri úti templomban, ahol a Színes Húrokból alakult zenekar ad műsort.
6) Benedek András arról tájékoztatta az elnökséget, hogy 2012. december 12-én egy egész napos nagyszabású konferencia lesz a Korczak év kapcsán. A konferenciát a Lengyel Intézettel szervezzük közösen. Külföldi vendégek is lesznek és ott lesz a két ország ombudsmanja is. Színhely az ELTE PPK Kazinczy úti épülete. A rendezvényt kiállítási anyag is gazdagítja.
7) Benedek András két jó hírről is beszámolt.
Átfogó együttműködés van születőben a Magyar Pszichológiai Társasággal, amely elsősorban közös programok szervezését fogja jelenteni. Az együttműködési dokumentum kidolgozásában Kraiciné Szokoly Mária vesz részt.
Elnök úr a Társaság szempontjából történelmi pillanatnak nevezte, hogy az ELTE rektora aláírta a MPT székhelybejegyzési dokumentumát. A Társaság hányatatott sorsa így a Kazinczy utcában nyugvópontra kerül. Az elnökség megbízta Fábry Bélát, hogy a bírósági bejegyzéssel kapcsolatos teendőket végezze el.
Az AME által, az OKNT-beli képviselet ügyében kezdeményezett december 6-i civil találkozón Fábry Béla képviseli az MPT-t.
Fábry Béla elmondta, hogy a NEA-tól értesítést kaptunk a benyújtott pályázatról, amit „várakozási listára” helyeztek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy pályázati támogatást a NEA-tól nem kapunk.
8) Fábry Béla a MOL Nyrt. támogatása ügyében elmondta, bíztató fejlemény, hogy a szerződéskötéshez adatokat kért tőlünk.
A MOL a 2012 december 7-i „A természettudományok a kerettantervben” című konferenciát
500 ezer forinttal támogatja. A rendezvény véglegesítése a héten megtörténik, ezt követően a teljes program, minden részlettel a honlapon olvasható lesz.
9) A következőkben Fábry Béla sorra vette a kritikus helyzetű szervezeteket.
A kritikus tagozatok között megemlítette a Felsőoktatási-, Kollégiumi-, Didaktikai Szakosztály, valamint Zala Megyei Tagozatot.
Így szóba került továbbá, hogy az Ifjúsági Tagozat által fizetett ISCE és IFTAG domaineket ne mondjuk fel.
10) A Vezetői Kollégium kapcsán az Elnökség felkérte Trencsényi László ügyvezető elnököt, hogy tegyen javaslatot az időpontra, tartalomra.
/* Style Definitions */ table.MsoNormalTable {mso-style-name:”Normál táblázat”; mso-tstyle-rowband-size:0; mso-tstyle-colband-size:0; mso-style-noshow:yes; mso-style-parent:””; mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt; mso-para-margin:0cm; mso-para-margin-bottom:.0001pt; mso-pagination:widow-orphan; font-size:10.0pt; font-family:”Times New Roman”; mso-ansi-language:#0400; mso-fareast-language:#0400; mso-bidi-language:#0400;}