A március 31-én újjáalakult Didaktika Szakosztály új elnöke írja magáról:
Dr. Molnár György, egyetemi docens, tanszékvezető, főigazgató, villamosmérnök-mérnöktanár, orvosbiológus mérnök, közoktatási vezető-szakvizsgázott pedagógus, BME GTK Műszaki Pedagógia Tanszék
A BME-n a 2000-ben szerzett egyetemi villamosmérnöki diplomáját követte egy multidiszciplináris orvosbiológiai diploma megszerzése szintén a BME-n. Ezt követően a munka világában mérnökként kezdve a pályafutását újabb tanulmányokat folytatott ezúttal a pedagógiai diszciplínán belül, mérnöktanárként 2001-től. Ettől kezdve a tanulmányai és oktatói tevékenysége a már nagy múltra visszatekintő Pedagógiai Intézet jogutódjához, a Műszaki Pedagógia Tanszékhez kötötték. Ezen a tanszéken kezdte el a doktori PhD programot is, melyet az ELTE Neveléstudományi Doktori Iskolájában fejezett be. 2001 óta tehát egyetemi oktatóként folyamatosan rész vesz a Műszaki Pedagógiai Tanszék munkájában. Az IKT-alapú kutatási alaptémái mellett a szakképzés-pedagógia módszertani és innovációs lehetőségei is foglalkoztatták, melyek alkalmat adtak arra is, hogy az új korszerű, atipikus és elektronikus tanítási-tanulási utakat is kutathassa.
A tervekről címszavakban:
- szakosztályok közötti szakmai kapcsolat és közös gondolkodás kiterjesztése, intenzívebbé tétele
- a szakosztályi kommunikáció és megjelenés hatékonyságának bővítése
- rendszeres közös szakmai programok szervezése, kapcsolódva az MPT 125 éves jubileumi programsorozatához: ÖRÖKSÉG ÉS MEGÚJULÁS, (ÍGY TANÍTOK ÉN – módszertani pillanatképek a BME-ről) és Hozzájárulás a magyar neveléstudományhoz – (Mottó: Tanítva tanulunk – Docendo Discimus) (Seneca)
- fiatal tagok toborzása, szakosztály bővítése
- korszerű közösségi média alapú szolgáltatások bekötése a szakosztályi munkába
· közösségi zárt csoport és facebook profil valamint logó létrehozása