Fokozott szükség van a társadalmi felelősség területein a valós megvalósításokra: minden állampolgár a maga területén, tevékenységeinek fókuszában a gyermekek mindenek felett álló érdeke jegyében hozzon döntéseket, tegyen meg intézkedéseket. A politikusok jobban támaszkodjanak döntéseik folyamataiban, véleményalkotásuk során a pedagógusok, a nevelők, az oktatók szakmai tudására, tapasztalataira, egyúttal, a szülők bevonására, partnernek tekintésére nagyobb és célzottabb hangsúlyt kell fektetni, a kompetenciák határainak összemosása nélkül.
A hazai nevelésügy jövőképében az európai uniós határozatok több területen is kapják meg azt a hangsúlyt, odafigyelést és valós támogatást, amire szükség van:
– legyen meghatározó az „egész életen át tartó tanulás” stratégiája,
– mutatkozzék meg a társadalom fokozott figyelme és felelőssége a kisgyermekkori nevelés és fejlesztések iránt,
– a másság elfogadása, és támogatása terén a szemléletformálás, majd a megvalósítás sokszínűsége, differenciált minősége kapjon nagyobb hangsúlyt.
Részletesebben egy-egy területről
A hátrányos helyzetűeknek pedagógiai támogatása markánsabban körvonalazódjék.
A 3 éves kor előtti nevelés hatékony támogatásával több szociális hátrány megelőzhető. Szükség van a családok támogatására a szociális szolgáltatások, a bölcsődék, a védőnői hálózat közös együttműködésére. Pontosan a korai alapozó időszak marad ki, ha csak az óvodai nevelés időszakával foglalkozunk. Kidolgozás előtt álló „Új Nemzedék Jövőjéért Program” (2012-2016) cselekvési tervének összeállításában, majd megvalósításában kapjon kiemelt szerepet a kisgyermekkori fejlesztés (0- 3- 6- éves korig) és e fejlesztési terület költségvetési háttere is. A korai hátránykompenzáció – a családok számára differenciált megoldásmódokkal – kapjon nagyobb, és a pedagógiai lehetőségeken túlmutató társadalmi segítséget és elismertséget és kapja meg a feladat ellátásához szükséges képzett szakembereket is.
Az esélykülönbségek csökkentésére a 3 éves kortól kötelező óvodai nevelés a feltételeinek megteremtésével válhat csak valóra.
Az SNI-s gyermekek befogadása az intézmény Alapító Okirata szerint történjen –speciális szakemberek, asszisztensek biztosításával, segítségével, a szakmai, szakmaközi együttműködés és a tárgyi feltételek megteremtésével.
A tehetséggondozás fejlesztő-differenciáló megvalósítása a helyi nevelési-, pedagógiai programok tartalmában kapjon megfelelő – nem alábecsült és nem túlzott – hangsúlyt a gyermeki igények és szükségletek egyéni mérlegelése szerint. A kisgyermekkori tehetséggondozás markánsan eltér a későbbi életkorok tehetséggondozó megoldásaitól, ennek szakmai kultúrája épüljön be a gyakorlatba. Minden pedagógusképzés tematikáját dolgozzák át, egészítsék ki a tehetséggondozás szakmaspecifikus vonatkozásaival is.
Az esélyteremtés része a szegregált és az integrált nevelés egyaránt. A személyhez és a családhoz illeszkedő megoldásmódok, a rugalmas átjárható formák jelentik a tényleges esélyteremtést a pedagógia terén. A kreativitás, a művészetpedagógia, a szülők és gyermekek közös tevékenységbázisa szintén az esélyek egymáshoz közeledését segítik.
A kisgyermeknevelők, a pedagógusjelöltek felvételénél a pályára való alkalmasság vizsgálatánál a szerepvállalás kritériumai, és egyéb tartalmak kapjanak nagyobb szerepet.
A pályára készülő hallgatók részére az innovatív megoldások kerüljenek be az elméleti és a gyakorlati oktatásba. Ez és az Uniós képzések együtt segítik az innovációban történő folyamatos lépéstartást.
Tudatos, tervezett legyen – már a jelenben is – a gyermekek, a tanulók, a hallgatók, a nevelők, a pedagógusok, az oktatók mentálhigiénés egészségmegőrzése. Csak így valósulhat meg hogy igazán kompetens, kreatív, rugalmas, szabadságával élni tudó és a jövőt sikeresen építeni képes állampolgárok nevelése.
Összegzésképpen:
Az egységes irányítás, a standard ellenőrzés és az intézményi önállóság, egyéni arculat megőrzésének egyensúlyára kell törekedni.
A szülői partnerség és az intézmény irányításának aktívabb, a kompetenciákat és az együttműködés területeit körülhatároló megoldások kidolgozására van szükség.
A hazai kisgyermekellátás protokollját egységes szemléletbe ágyazása elengedhetetlen. A sokszínű ellátási formákat a gazdasági helyzet indokolttá teszi, de a pedagógiai képzettség terén nagyon nagyok a különbségek, ez indokolja az egységesítés laza formáját.
A nevelés közügy, amelyben a siker kulcsa a kiegyensúlyozott, gyermekére figyelő szülő, és a megbecsült, jól képzett, kreatív együttműködésre képes kisgyermeknevelő.
2011-05-24
Magyar Pedagógiai Társaság
Kisgyermeknevelési Szakosztály