MEGHÍVÓ
A Csökmei Kör tisztelettel meghívja Önt 2012. március 10.-én, szombaton, 10 órai kezdettel tartandó „Merjünk szülők lenni”című tavaszi konferenciájára.
A konferencia helyszíne a Szent Margit Gimnázium Apor Vilmos terme (Budapest, Villányi út 5-7.).
A neveléstudományban elismert tény, hogy a gyermekifjú nevelését, sikeres szocializációját a család alapozhatja meg legjobban. A XX. századi magyar pedagógia nagy tudósa, Karácsony Sándor (akinek életművét körünk gondozza) úgy tartotta, hogy az intézményes nevelés is akkor lehet eredményes, ha a familiaritás elvére épül. Ezt természetesen nem úgy értette, hogy a rosszul felfogott szeretet jegyében mindent ráhagyjunk a gyermekre, hanem éppen ellenkezőleg: igazán csak a családias viszonyulásban, interakcióban lehetséges a szerepek életszerű tisztázása, a következetes szabályozás. A szeretet és bizalom kétségbevonhatatlansága alapján a konfliktusok nem válnak végzetessé, kibírhatók a másik életébe történő beavatkozások, a személyiség autonómiájának sérelme nélkül valósulhat meg az a kölcsönösség, amely voltaképpen maga a nevelés.
Miként alapozzák meg azonban a gyermekek nevelését azokban a családokban, melyekben a szülő vagy szülők nem merik, nem tudják, vagy nem akarják vállalni nevelési felelősségüket és feladataikat? Vagy azokban, amelyekben maguk a szülők jelentenek veszélyt a gyermekekre? S mit kezdjen az ily módon „nevelkedett” gyermekekkel az iskola?
A tárgyat azért választottuk, mert 2011-es konferenciáinkon az előadók rettenetes adatai szembesítettek bennünket azzal a ténnyel, hogy a magyar ifjúságnak ma már igen nagy része veszélyeztetett, s a veszélyeztetettség forrásai egyre növekvő mértékben a felnőtt társadalom felől buzognak az ifjúság felé. Ha a szülők neveletlenek, akkor a fiatalok is azok, ha tehát azt szeretnénk, hogy Karácsony Sándor ma is aktuális és termékeny gondolatai a nevelésben jobban érvényesüljenek, akkor nem csak a fiatalokhoz kell viszonyulnia a nevelőknek, hanem szüleikhez is. Miként tudnák tehát a pedagógusok, családterapeuták fölbátorítani azokat a szülőket, akik szeretnének, de valamiért nem mernek igazán szülők lenni? S miként tudnák azokat, akik úgy érzik, nincs elég erejük, idejük gyermekeikre, akik maguk is elbizonytalanodtak, felelősségük tudatára ébreszteni.
Idei első konferenciai napunk előadóit arra kértük, mondják el, miként látják ezeket a problémákat, s beszéljenek a megoldások általuk látott lehetőségeiről is.
Előadások:
Dr. Komlósi Piroska docens (Károli Gáspár Református Egyetem), családterapeuta:
A szülők nevelődése és nevelése
Dr. Komlósi Ákos nyug. igazgató (Kisgyermek Szoc. Intézmények Igazgatósága, Pécs):
Miben és hogyan kell segítenünk a családokat a nevelésben?
Korreferátumok:
Görbe László igazgató (Szent Margit Gimnázium, Budapest):
Az iskola és szülők együttműködése
Topolánszky-Zsindely Katalin klinikai szakpszichológus, családterapeuta (Bethesda Kórház, Budapest):
A posztmodern családok elbizonytalanodása
Bajusz Árpádné igazgató (Református Líceum, Gödöllő):
Szülők iskolája a gödöllői Református Líceumban
Vita, hozzászólások. Várható befejezés: 15 óra
A helyszínen hozzáférhetők Karácsony Sándor Csökmei Kör által kiadott könyvei.
A helyszín a Móricz Zsigmond körtérről gyalog 5 perc alatt elérhető.