A szakosztály elnöke: Villányi Györgyné Jutka – villanyi.jutka@gmail.com
A szakosztály vezetőségi tagjai: Angyalfiné Varga Julianna – angyalfijuli@gportal.hu
Bakonyi Anna – bakonyi.anna@gmail.com, Nyitrai Ágnes – nyitrai.agnes4@gmail.com
Ferenczi Szilvia – flipaflip@gmail.com
A 2022 év sok dilemmával és tépelődéssel kezdődött. Nyárig úgy tűnt, hogy a szakmai gyűjtőmunkánk – ami az elmúlt 55 év eredményeire vonatkozik – beindult, bár igen lassan és nehezen kezdődött el. Elhatároztuk, hogy az elmúlt 55 év kisgyermeknevelési életét mutatjuk be tagjaink munkásságnak önként vállalt felajánlások alapján. Összegyűlt egy kötetre való írás, de a lektorálást és a szerkesztést nem tudtuk megvalósítani a második félévben, mert még ősszel is érkeztek ötletek, ajánlások.
- augusztus 3-án találkozott vezetőségünk, ahol a “hogyan tovább” többféle variációi kerültek megvitatásra. Sok problémával szembesültünk, ami nem igazán adott energiát hanem inkább lehangoltságot eredményezett. A kisgyermeknevelés körüli anomáliák minden oldalú negatív visszhangjai elnyomták az egyébként meglévő jó szakmai eredményeket. A Kisgyermek lap megjelenésének csúszása is gátolta a sikeres és előremutató információk terjesztését, amit próbálunk pótolni.
Részt vettünk az MPT által szervezett rendezvények többségében megfelelő aktivitással: a küldött gyűléseken, a különböző bizottsági üléseken, szakmai kollégiumi üléseken. Angyalfiné Varga Julika aktívan vett részt a személyi kérdésekkel foglalkozó MPT jelölő bizottságban. Herczog Mária beszámolása a Szakmai Kollégiumi ülésen is a koragyermekkor nevelés fontos elemeivel foglalkozott, kiemelései a mi gyermekközpontú szakmai programjainkat erősítették. Az ő munkáját – előzetesen- több szakosztályi társunk is segítette: Szűcs Viktória, és Bakonyi Anna, Lendvai Ani és Kerekes Edit.
A Küldöttgyűlésen 11 tagunk kapta meg a tiszteletbeli tagsági címet. Erre büszkék vagyunk. A Staféta táborban a Kisgyermeknevelési szakemberek szereplése és részvétele szokás szerint erősen képviselte e szakmai réteg érdekeit.
A VII. kerületi Civil Korzó programján az MPT sátorban sikeresen fogadtuk az érdeklődőket. Eőry Gombás Csilla sakkjátéka, könyvek, plakátok robotika játék bemutatói vonzották az érdeklődőket.
A Világjátékhoz kapcsolódó “Játsszunk Mindannyian!” programban is régi tagjaink közül van, aki ismét szervezkedett, de többen – intézményvezetői tiltás miatt is –visszaléptek.
Örömmel fogadtuk, hogy beindult a Pannon Egyetemen egy konferenciasorozat. Reméljük az Óvó- és Tanítóképzői Kar beindítása is erősítheti idővel a kisgyermeknevelési képzettség színvonalát. Ennek pozitív példáját bizonyította 2022 november 24-én a Pannon Egyetem 2. konferenciája. Itt az MPT munkájáról is elhangzott egy kiselőadás (Villányi Jutka), és nagyon jó szakmai előadások sora szólt a kisgyermeknevelés jelentőségéről gyorsan változó világunkban, a digitális életvitel pozitív és negatív oldalairól. (Várvári Tünde szakmai előadással képviselte szakosztályunkat.)
A menekült gyermekek jobb közérzetének érdekében szakosztályunk tagja Kosztel Kriszta részt vett a programok szervezésében, játékprogramokban.(Cikk „A Kisgyermek” lapban).
Az őszi szakmai Kollégiumi ülésen Villányi Jutka beszámolt a Nevelésügyi Kongresszus óta (15 év alatt) történt kisgyermekek életét érintő – segítő MPT tevékenységekről.
Több MPT szervezeti egységgel próbáltunk együtt szervezni szakmai napot, kevés létszámot sikerült megmozgatni 2022-ben.
Az év során több emailváltás keringett a tagok között, mint előző évben, és sok ajánlás hangzott el, hogy mit kéne csinálni. Köszönjük az aktív tagok véleményeit, ajánlásokat: Bakonyi Annának, Kosztel Krisztának, Faust Erikának, Angyalfi Julikának, Rózsa Juditnak, Kiss Anitának, Iskiné Áginak, Zsirosné Marikának, Várvári Tündének, Tóth Mariannak, Szabó Piroskának, Huszár Valinak, Dupákné Gecse Adélnak, Bogdán Péternek, Halasi Áginak, Losonczi Katinak, Kocsis Péternek, Kékvölgyi Viktornak, Poór Zoltánnak, Zsember Mártinak, Juhász Anitának, Pékné Varga Katinak, Nyitrai Áginak, Csordás Edinának, Bóczi Erzsikének,. A DOB utcai Óvoda konferenciáján is kiváló szakmai programokon vettünk részt. Köszönet Patai Editnek.
Sajnos fájó veszteségünk száma nagy, 6-an elmentek végleg, 3-an kiléptek, mert elhagytak a pályát. Ugyanakkor 8-an léptek be új tagként a Szakosztályunkba, van közöttük tanító, oktató, óvodapedagógus és a tagságba visszatérő kolléga is. A bölcsődei terület dolgozóinak aktivitása nagyon visszaesett. Rózsa Judit és Vokony Éva képviseli a kisgyermeknevelőket. Örömmel köszöntjük Szűcs Viktóriát és kisbabáját, aki szintén a bölcsődei vonalat erősíti.
2022 november 18-án pénteken 16 órai kezdéssel szakmai beszélgetőkört szerveztünk az ELTE PPK épületében a Kazinczy utcában II. emelet 201. teremben “Változó világunkban hogyan éljünk, mit tegyünk gyermekek és saját életünk érdekében? – szabadon, őszintén félelem nélkül beszéltünk a hibrid szervezésű Skype online kapcsolat kiépítésével. Felkért hozzászóló volt Iskiné Ági és Kiss Anita. Sok téma került felszínre, amiről beszélni kell egymással. (18-an voltunk jelen, ebből 9-en a helyszínen) 4-en nem tudtak belépni, vagy a hang volt halk, nem tudta a képet megnyitni.
Megállapítottuk, hogy valamivel jobb megoldást kell keresni a vegyes szervezésű, kisebb összejövetelek biztosítására. Változtatni szükséges a szervezési módokon. Persze mindig hatékonyabb a személyes találkozások megvalósulása.
- január 30.