A Nemzeti Köznevelési Törvény tervezetének margójára
Az NKT tervezete (legalábbis annak egyes vonatkozásai) mindenkit érint, ezért erősen foglalkoztatja a pedagógusokat és a szülőket. Számos cikk, blog, Facebook bejegyzés jelenik meg mostanában, így eljuthat a terv bárkihez, illetve mindenki viszonyulhat hozzá valahogy.
Jelen állásfoglalás nem tér ki a tervezet összes passzusára, csak arra a három alapvetésre, amely az óvodákra vonatkozik. Ezek a következők (nem szó szerint idézve azokat):
- az óvodába járás alól felmentés 4 éves korig adható
- a gyermekek 6 évesen iskolába mennek, a szülő kérvényezheti az óvodában maradást (tárgyév január 15-ig), melyet egy, a gyereket addig nem ismerő szerv bírál el
- az óvoda-iskola átmenet megkönnyítése érdekében az óvoda utolsó éve iskola előkészítő évként funkcionál
Az óvodáskor vége akkor van, amikor a gyermek testi, szellemi, lelki fejlettsége (szociális, verbális, testi/fizikai és kognitív) eléri az iskolai élethez szükséges szintet.
A gyermekek közti különbségek nagyok, a fejlődés iránya és üteme egyéni. Ezért mind az óvodába lépés, mind pedig az iskolába lépés ideje nem meghatározható egységesen. (Természetesen egy-egy év „eltolással” meghatározandó.)
Javasoljuk tehát, hogy az óvodai felmentés lehetősége 5 éves korig maradjon érvényben, valamint azt is, hogy a rugalmas iskolakezdés továbbra is segítse az egyes gyermekek iskolába történő átlépését. Ennek értelmében nincs „utolsó év”, hanem életszakaszok vannak.
A gyermek nem készül direkt módon az iskolára az óvodában, hanem éli a gyermeki életét, amely játékkal és tanulási helyzetekkel segíti a fejlődését, fejleszti képességeit. A készülés folyamatos és fokozatos, így az utolsó év (amelyről nem tudható előre, hogy mikor lesz, de semmiképpen nem dönthető el fél évvel az iskolába lépés előtt) célzott és adekvát lehetőségeket biztosítson a gyermekek számára. Így válhat minden, ami új a gyermek számára adaptívvá.
A törvény az egységesítésre hivatkozik. Ám a gyerekek közti különbségek egyre nagyobbak. A neurodiverzitással foglalkozó ismereteink szerint a neurotipikustól eltérő agyi működés az emberi génállomány természetes variációja. A XXI. század életmódjából, szokásaiból, a digitalizáció konkrét és áttételes hatásaiból fakadó „másság” egyre több variációt mutat, így az egyéni különbségek fokozódnak. Nem véletlen, hogy a modern pedagógiai-pszichológiai elméleti- és gyakorlati tudás fő eleme a differenciálás, illetve annak számtalan megoldása.
Az egységesítés vonatkozzon a felmentés módjára, valamint az iskolakezdés vizsgálatának lefolytatására, illetve mindezek dokumentálására. Fontosnak tartjuk, hogy mindkét döntést a szülővel együtt hozhassák meg az érintettek. A felmentést a családsegítő szakembere, az iskolára készültséget a szülők, a gyermeket nevelő óvodapedagógusok és külső, szakszolgálati szakemberek együttes véleménye alapján állapítsák meg. A dokumentáció – a digitális lehetőségeket kihasználva – lehet egységes, és legyen minél egyszerűbb, minél átláthatóbb, ám az ezekre való hivatkozás ne befolyásoljon emberi – kiemelten gyermeki – sorosokat.
A cél az, hogy az iskola első két éve legyen az óvodás életforma meghosszabbítása. Az átmenet legyen fokozatos, de ne az óvodában történjen változtatás, hanem az iskolai életben. A közös pontok a következők: Azonos gyermekkép, napirend, sok játék, mozgás, kreatív helyzetek teremtése, egyéni értékelés, sajátos visszacsatolási formák, projektek, csoportmunka, hálózatban működés, konnektív, kollaboratív megoldások, térben és időben változatosan, az iskolában és azon túl is, az on-line lehetőségekkel élve. Mindezen vélemény pszichológiai, pedagógiai ismeretekre és tapasztalatokra épül, melyekre voltak hazai kísérletek is (pl. ovi-suli).
Mindezekhez jó lenne személyi és tárgyi segítséget, támogatást kapni, hiszen megvalósításuk nem pusztán elhatározás kérdése, hanem tudás, akarat, munkaidő, anyagi fedezet, szakmai- és szakmaközi együttműködés egyaránt szükséges.
Természetesen a fenti igények és módszerek tekintetében nem csak az iskoláknak kéne alakulniuk, hanem az óvodáknak is fejlődniük kell! (És nem visszafejlődni!) Ez az egyetlen út arra, hogy a nemzetközi hírű magyar óvodapedagógia megőrizze a világban betöltött vezető szerepét, és ami ennél is fontosabb: természetes módon, ugyanakkor tudatosan biztosítja a XXI. századi gyermek fejlődését.
Bakonyi Anna
MPT Kisgyermeknevelési Szakosztály nevében