A Kiss Árpád Műhely beszámolója

A Kiss Árpád-műhely 2016-ban nemcsak sokat dolgozott, de ismert szerénységünk mellett is kimondhatóan elérte eddigi legnagyobb eredményét: megjelentettük az „Abszolút pedagógus”-sorozat eddigi legfontosabb beszélgetéseit és az azokkal kapcsolatos elemzéseket, majd a kötetet több helyen és meglepő érdeklődés mellett be is mutattuk (ld. a mellékelt listát).

Ezen kívül rendszeresen informális beszélgetéseket is folytattunk a jövő terveiről.

2017-ben tisztáztuk az első két rendezvény részleteit (Rényi Alfréd és Benedek Marcell), amelyeket az eddigiekhez hasonló módon dolgozunk fel, és építünk be az “abszolút pedagógiá”-ról alakuló elméletünkbe.

A tényleges rendezvények listája:

Kiss Árpád 2016-ban. konf: Emlékkonferencia a Balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskola 30. éves évfordulójának tiszteletére. Balassagyarmat, 2016. április 21.

ABSZOLÚT PEDAGÓGUSOK. A Magyar Pedagógiai Társaság Kiss Árpád Műhelye által gondozott könyvet bemutatják a szerkesztők Kiss Endre – Hudra Árpád – Trencsényi László. Kecskemét, Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Kara Könyvtára. 2016. május 30.

ABSZOLÚT PEDAGÓGUSOK. A Magyar Pedagógiai Társaság Kiss Árpád Műhelye által gondozott könyvet bemutatják a szerkesztők Kiss Endre – Hudra Árpád – Trencsényi László. Írók Boltja, 2016. június 6.

ABSZOLÚT PEDAGÓGUSOK. A Magyar Pedagógiai Társaság Kiss Árpád Műhelye által gondozott könyvet bemutatják a szerkesztők Kiss Endre – Hudra Árpád – Trencsényi László. Budapest, Alexandra Könyvesbolt, Dob utca-Károly körút sarka. Június 9.

Az Abszolút pedagógusok kötet bemutatója az MPT és a Népművelési Intézet rendezésében. Budapest, 2016. szeptember 27.

Bélaváry Burchardt Erzsébet, az abszolút pedagógus. MPT Kiss Árpád műhely. Budapest, 2016. október 25.

Kodály Zoltán és Kokas Klára, az abszolút pedagógus. MPT Kiss Árpád műhely. Budapest, 2016. november 8.