a
Köznevelés-fejlesztési stratégia
elnevezésű dokumentumtervezetről
A Magyar Pedagógiai Társaság alapszabályához és hagyományaihoz híven kész tagjai által felhalmozott tapasztalataival és tudásával hozzájárulni a közoktatás fejlesztéséhez. Ezt a hozzájárulását gyakorolta évtizedek óta a Nevelésügyi Kongresszusok szervezésében és propagálásában betöltött szerepével, e szándék vezérelte korábban, amikor a kormány oktatásfejlesztési dokumentumait véleményezte, és akkor is, amikor szerepet vállalt az Agóra Oktatási Kerekasztal munkájában, amikor feladatot kapott a Haza és Haladás alapítvány Fehér könyvének elkészítésében, s e küldetésnek tesz eleget most is, amikor az ágazati minisztérium felkérésére véleményt formál a Köznevelés-fejlesztési stratégia című vitaanyagról.
Mindazonáltal előre kell bocsátanunk: szakma és szakpolitika kapcsolatának generálásában példa nélkül való az az eljárás, mely a véleményezésre, társadalmi vitára ennyire lehetetlenül kis, és alkalmatlan időt ad. Ez a szűk terminus kockáztatja a vitára bocsátók célját, hogy ti. széles társadalmi egyetértés kísérje a reformokat. A későbbiekre nézve az ilyen gyakorlatot elfogadhatatlannak tartjuk. A szűk időkeret nem tette lehetővé, hogy alapos szakmai vitát követően, minden részletre kiterjedő, és összefüggéseiben is elemző véleményt fogalmazzunk meg. Mégis vállaltuk a reflexió megfogalmazását, mert fontosnak tartjuk, hogy jobbító szándékú észrevételeink az előkészítő munkában jelenjenek meg. Véleményünk ennek megfelelően nem tükrözheti pontosan tagságunk álláspontját, s tartalmát illetően is csupán a legfontosabb kérdésekre terjedhet ki. A december 22-én, vasárnap megküldött előterjesztés és határozattervezet, továbbá annak mellékletét képző 109 oldalas szakmai összeállítás lényeges témával foglalkozik, ugyanakkor a rendelkezésre álló rövid – a kiküldési és visszavárási időpontok közötti időszak, különösen a hagyományos ünnepek miatt – szakmai egyeztetésre nem alkalmas, ami az érdemi véleményezést jelentősen korlátozza. A részletes szakmai összeállításnak az előterjesztéshez való kapcsolódása is inkább szemléltető jellegű, érvelése a döntésekre vonatkozó javaslatokkal csak részben kapcsolódik. Jelen állapotában inkább tekinthető szakmai háttéranyagnak, semmint a hazai köznevelési rendszer fejlesztésének hosszabb távra szóló stratégiájának. Mindez érzékelhető a munkaanyagokra jellemző szerkesztési bejegyzésekben, bizonytalan hivatkozásban.
A nemzetközi statisztikai adatok esetében számos esetben 2010 utáni, a hazai elemzések esetében ugyanakkor zömmel 2010 előtti forrásokra utal az anyag, ami ellentmond a tényekre alapozott oktatáspolitikai gyakorlatnak.
A 2014-2020 közti időszakra vonatkozó stratégia beavatkozási területek meghatározása az oktatásfejlesztés szűkebb területére koncentrál, s bár általános elemeket sorol, mint például: Tényeken alapuló szakpolitika és gyakorlat révén fenntartható, szakmailag hatékony köznevelés és ágazatirányítás fejlesztése; a köznevelés ágazat teljes standard irányítási, minőségértékelési rendszerének kialakítása; a pedagógiai szakmai szolgáltatások és a pedagógiai szakszolgálatok által nyújtott szolgáltatások színvonalának emelése és egységesítése; a tanulói tárgyi tudás, valamint készségek, képességek szintjének emelése, fejlesztése; a pedagógusok módszertani kultúrájának fejlesztése összhangban az új tantervi-tartalmi szabályozókban megjelenő követelményekkel; az új tantervi-tartalmi szabályozóknak megfelelő taneszközök fejlesztése, bevezetése, elterjesztése; az innováció és a tehetség támogatása a köznevelés minden szintjén; a pedagógusképzés fejlesztése; a pedagógusok folyamatos szakmai fejlődésének biztosítása; a felzárkózás támogatása, a korai iskolaelhagyás arányának csökkentése; a befogadó nevelés támogatása; a nemzetiségi nevelés-oktatás szakmai támogatása. Nem esik szó ugyanakkor a rendszer számos, a jelenlegi fejlesztési folyamatok szempontjából is olyan kritikus eleméről, mint: az intézményrendszer, a képzési szerkezet, a társadalmi hatások (különösen a lemorzsolódás egyfelől, de a társadalmi mobilitás is lényegi kapcsolódó elem), a felsőoktatás és köznevelés kapcsolódása, valamint a gazdasági hatásrendszer (különösen a szakképzés közoktatáshoz való jövőbeli kapcsolódása), a vállalkozói kultúra fejlesztése a köznevelésben, s még tovább is folytatható Kétségtelen ugyanakkor, hogy utalások olvashatók arra, hogy az európai uniós elvárásokkal összhangban a magyar kormányzat az Európai Bizottság felé történt vállalásával összhangban 2013. december végére elkészíti a korai iskolaelhagyással összefüggésben az az önálló stratégiai dokumentumot, amely a hátrányos helyzetű tanulókra fókuszálva fogja tartalmazni a korai iskolaelhagyás csökkentésére irányuló kormányzati célkitűzéseket és programot. Éppen erre tekintettel, különösen a feszített ütemű véleményezési határidőre, tűnik kérdésesnek, hogy ezen stratégia a jelen előterjesztésben foglalt célokkal és intézkedésekkel összefüggésben készült el.
A dokumentum tartalma minőségét illetően három nagy részre osztható.
1) Megnyugtató, hogy a dolgozat jelentős részében hív kíván lenni maga választotta metodológiájához, hogy tudniillik a többször emlegetett „tényekre építő” politikai tervezés szándéka áll mögötte, hogy a „tudásháromszög” aktivizálásával (a dolgozatban használt fogalom!) kívánja a közoktatás-köznevelés minőségét fejleszteni. A szövegből kitűnik többször is hangsúlyosan: továbbfejleszteni! Hiszen a tényekre alapozott szakpolitikai munka nem kerülheti meg a történelmi kontinuitást. Ezért üdvözöljük azokat a megállapításokat, melyek hosszabb történelmi szakaszra visszatekintve jelenítenek meg több tartalmi elemet, ha nem is töretlen, de folyamatos fejlesztési szándék elismerésével. Ilyen korrekt – a jelenlegi oktatáspolitika diszkontinuitás-hangsúlyaihoz képest kifejezetten fordulatnak értékelhető – elismerése a történelmi előzményeknek, így egyebek közt a PISA-vizsgálatok hatására bekövetkezett, nem is eredménytelen fejlesztések, a minőségbiztosítási rendszer kialakítására irányuló immár másfél évtizedes törekvések, a kora-gyermekkori fejlesztő beavatkozások fontosságának elismerése, sőt a magas szelektivitás elleni korábbi oktatáspolitikai törekvések, nemkülönben a tehetséggondozásban, egészségnevelésben, sőt – ez is szokatlan a mai kormányzati közbeszédben – a kompetenciafejlesztés fontosságának hangsúlyozása. Ezek – s más lépések – valóban hosszú időszakon átívelő tudatosság esetén ígérnek tartós eredményt, s hagyományaiknak kormányzati politikán átívelő folyamatosságának elismerése (visszamenőleg is) a tényalapú elemzések mellett a dolgozat fő erénye!
Ezen erények közt tarthatjuk számon a stratégiaalkotásban a visszatérést az európai folyamatokhoz. Nem csupán a dolgozat preambulumában, de más szövegrészekben is átsüt a szándék: Európa, az európai kulturális közösség és egyetemes munkaerőpiac horizontjáról végiggondolni az oktatás ügyét. Örvendetesen szokatlan, már-már alternatív oktatáspolitikai diskurzus jele a voluntarista, hamis hangzású, a „hazafiasság” értékével már-már visszaélő jelszavaktól való teljes mentesség.
A tényekre és európai normákra alapozott következtetések hiteles alkalmazására irányuló törekvés jele az is, hogy több ponton találni akár az említett AGÓRA-tervekkel, akár a Haza és Haladás Alapítvány Fehér könyvével, sőt a VII. Nevelésügyi Kongresszus ajánlásaival kvadráló terveket – ezeket nagy jelentőségűnek tartjuk, mert a közeli választási küzdelmekben a „nemzeti minimum” alapja lehet: ilyen például az autonómiák melletti kiállás, a követelménystandardok megrajzolásának igénye, az innováció és kreativitás biztosítása. S ilyen – szokatlan a mai oktatáspolitikai diskurzustól – a kompetenciafejlesztés melletti többször hangsúlyozott kiállás.
2) Bizonyos tárgykörökben ez a körül – és hitelesen vissza- tekintő elemzés differenciálatlanabb, sommás kritikák nélkülöznek hivatkozásokat. Ilyennek látjuk a pedagógusképzéssel kapcsolatos kritikát, mely pl. a „bolognai rendszert” egyenesen egyszakos tanárképzéssel vádolja. Ilyen, tényekkel nem igazolt, differenciálatlan megállapítás az, mely szerint a „ Magyar Kereskedelmi és Iparkamara jelentős szereplőjévé vált a szakképzési feladatellátásnak”. E szerepvállalás – mint tudjuk – megannyi új konfliktus, diszfunkció forrása is. Továbbá ilyen, tényeket nélkülöző megállapítás olvasható a „kötelező 16 óráig tartó iskolai benntartózkodáshoz” fűzött reményekről.
3) Más esetekben hirtelen lezuhan a dolgozat irályának (?) színvonala, s (olykor látható szándéka ellenére) napi kormányzati intézkedések kritika, elemzés nélküli apológiája jelenik meg. Ilyen a „NAT átalakítása” (ez korábban igen sok szakmai bírálatot kapott, miközben a dokumentum szerzői egyenesen így fogalmaznak teljesen megalapozatlanul: „a köznevelés megújított tartalmi szabályozóiban hangsúlyosan szereplő, a készség- és képességfejlesztést megerősítő tudáselemek és készsége”), ilyen a „pedagóguséletpálya-modell” elemzetlen igenlése, ilyen a „soktankönyvűséget „ eredményező piac feltétel nélküli kritikája, ilyen a „megújult” pedagógusképzést „kompetenciafejlesztőként” aposztrofáló megállapítás-sor, a pedagógus-alkalmassági vizsga melletti elemzés nélküli kiállás, a szülőkkel kialakítandó együttműködésnek tényként való kezelése a korai iskolaelhagyás tekintetében (miközben e kérdésben a mai gyakorlat a büntető-megtorló iskolát favorizálja). Végezetül ilyen végiggondolatlan „apologéta” mondatnak gondoljuk, mely szerint „jól látható, hogy a szakképzés a magyar középfokú iskolai rendszer integráns része”, miközben a veszélyes realitás az utóbbi években sokkal inkább a „kiszakadásé”. E ponton különösen figyelemre méltó, hogy a tervezet az alacsony végzettségűekkel kapcsolatos elemzés során csupán az OECD statisztikák alapján fogalmaz meg általánosságokat. Különösen a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szakképzési rendszer vonatkozásában az anyag a felelősségi rendszert érintő 2010-es változások elemzésével, értékelésével adós marad. Így, a szakképzésre vonatkozó megállapításai az általánosság szintjén maradnak, s a lényegesnek tűnő felvetéseket a stratégia lényegét kifejező fejlesztési célokhoz, intézkedésekhez nem kapcsolja. Az elmúlt években végrehajtott irányítási szinteket és fejlesztési felelősségeket érintő változások, így a szakoktatás szervezésével és gyakorlati képzési anomáliákkal, a tartalmi átalakulás problémáival kapcsolatos, ismert tényekkel nem foglalkozik az anyag. További lényeges megállapítás, hogy a tervezetből teljesen hiányzik a vállalkozás, vállalkozásfejlesztés kifejezés, illetve kétségeket ébresztő utalásokhoz kapcsolva jelenik meg.
Úgy véljük, hogy a köznevelési rendszer 2011-ben megkezdett átalakítása nincs összhangban a nemzetközi oktatásfejlesztési trendekkel, nem harmonizál az EU 2020 stratégiájával, korábbi eredményes kezdeményezések megakasztásával nem szolgálja az egyének és a társadalom kívánatos fejlődését, boldogulását. Ha a dokumentumban vázolt fejlesztési elképzelések az elmúlt két évben történt átalakítások „továbbfejlesztését” jelentik, akkor a világ fejlettebb régiói és Magyarország közötti távolság egyre növekvő méretű lesz, leszakadásunk egyre nehezebb helyzetet fog eredményezni, nem beszélve a belső társadalmi feszültségek növekedéséről. Az előterjesztés lényegi részét képező kormányhatározat indoklásában is érzékelhető a kellő figyelem hiánya: Az utóbbi nyolc évben a megelőző kormányzatok elmulasztották a középtávú köznevelés-fejlesztési stratégia elkészítését, így az ágazat fejlesztése nem támaszkodhatott a stratégiai tervezés keretrendszeréhez igazodó ágazati stratégiához. megfogalmazáshoz feltétlenül kapcsolódik az a megjegyzés, hogy további három és fél éves időszakra is jellemző a fenti megállapítás.
Összefoglalóul azt a véleményünket kell megfogalmazni, hogy a dokumentum belső ellentmondása – modernizációs alapelvek-apologetikus (antimodernizációs) törekvések – alapján nehezen képezheti egy koherens, és a szakma, a társadalom által is nagy többségben támogatott, távlatokat is jelentő fejlesztés alapját. Ha a stratégia vállalt alapértékeihez hű akar maradni, s csakugyan a kívánatos, felzárkózó modernizációt kívánja szolgálni, akkor a 2. és 3. pontban megjelenő hibákat ki kell szűrnie, s gyarapítania az 1. pontban megjelenített erényeit. Így lehet érvényesíteni a dolgozat preambulumában szereplő, s valóban nemzeti egyetértéssel kísért alapértékeket. Ezek az alábbiak, melyekkel teljes mértékben egyetérthetünk: Az Európai Unió foglalkoztatást, valamint intelligens, fenntartható és inkluzív növekedést célzó Európa 2020 stratégiájának egyik kiemelt célkitűzése a képzettségi szint növelése, amelyhez konkrét célként a felsőfokú vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkezők arányának növelése, a kisgyermekkori nevelésben való részvétel – mint a későbbi oktatás sikeressége alapjának – növelése, valamint a korai iskolaelhagyás mértékének csökkentése kapcsolódik. A stratégia végrehajtásának keretét adó uniós integrált iránymutatások hangsúlyozzák, hogy az oktatás színvonalának növelése, valamint annak elősegítése, hogy minden tanuló magas színvonalú nevelés-oktatásban részesüljön, elengedhetetlen feltétele Európa tudásalapú növekedésének. Az innováció alapját képező kreativitás fejlesztése, a tudományos – elsősorban természettudományos – és matematikai érdeklődés, valamint a vállalkozói készség felébresztése, és megtartása, ismeretekkel és készségekkel történő bővítése az iskolában európai szintű célkitűzés…A 21. század társadalmi, gazdasági és munkaerő-piaci környezetében az állampolgárok állandó kihívásokkal, változásokkal, folyamatos technológiai fejlődéssel, az információs és kommunikációs technológiák óriási térhódításával szembesülnek. A változáskezelés, az egyre inkább globalizált, versenyorientált, sokrétű és összetett nemzetközi környezethez való alkalmazkodás képességének megalapozása, az egész életen át tartó tanulás iránti nyitottság és az ezzel összefüggő készségek elsajátítása már a köznevelés rendszerében meg kell, hogy kezdődjön. A tárgyi tudás mellett nagyon fontossá váltak a tantárgyakon átívelő készségek, többek között a kritikus gondolkodás, a kezdeményezőkészség, a problémamegoldás, a tanulási készség és a közös munkavégzés képessége is, amelyek segítik az alkalmazkodást az egyes munkavállalói életpályáknak napjainkban jellemző változatos és kiszámíthatatlan alakulásához. A pályaorientációs, tanácsadási és tájékoztatási szolgáltatások kialakításának felgyorsítása és továbbfejlesztése elengedhetetlen feladat a köznevelés-fejlesztések során. Ezek a felismerések arra mutatnak, hogy a tudás átadásával egyidőben bizonyos attitűdök kialakítása is szükséges, az oktatás folyamata tehát nem választható el a neveléstől…Az Európai Unió alapelve, hogy a demokráciához, a társadalmi kohézióhoz és a fenntartható gazdasági növekedéshez jelentős mértékben hozzájáruló oktatás és képzés a jövőre irányuló, kiemelt fontosságú befektetés. Az oktatási és képzési rendszerekben létező – többek között alacsony teljesítményt és a korai iskolaelhagyást eredményező – egyenlőtlenségek jelentős, a befektetéseknél lényegesen nagyobb, rejtett társadalmi költségekhez vezethetnek. A kutatások azt bizonyítják, hogy az iskola előtti, kisgyermekkori nevelés, valamint a célzott korai intervenciós programok az egész életen át tartó tanulás és a jövőorientált, egészségtudatos, aktív életvitelre nevelés teljes folyamatában – különösen a leghátrányosabb helyzetű csoportok és ezáltal a társadalom egésze számára – hosszú távon a legnagyobb megtérülést biztosíthatják….Elmondható, hogy azok az országok, amelyek a magasabb képzettséget igénylő iparágak fejlesztésében, és az ehhez igazodó képzéspolitikában látják a jövőjüket, általánosságban jobb pozíciókat képesek kivívni a világgazdaságban, mint azok, amelyek alacsonyan képzett olcsó munkaerővel igyekeznek versenyképesek maradni a globális munkaerőpiacon….A képzett munkaerő világpiacának megnyílása hatékony új ösztönzőket teremtett a továbbtanulásra olyan társadalmi rétegek számára is, amelyek korábban jellemzően nem taníttatták gyermekeiket felsőfokon. Ez ösztönzést teremtett az országok számára felsőfokú képzési kapacitásaik bővítésére, ugyanakkor kihívást is jelentett az alapfokú és a középfokú oktatás számára, hiszen az iskoláskorú népességnek a korábbinál sokkal nagyobb hányadát kell felsőfokú tanulásra alkalmas módon felkészíteni. Ez felveti azt a problémát, hogy hogyan lehet a hátrányos társadalmi-gazdasági hátterű fiatalokat az iskola segítségével képessé tenni felsőfokú tanulmányokra, vagy szakképzettség megszerzésére, és hogyan lehet megakadályozni, hogy középfokú végzettség nélkül hagyják el az iskolarendszert a tankötelezettség megszűntekor. (lásd: Köznevelés–fejlesztési stratégia, Bevezetés, 3-4. old. 2. melléklet a 54606/2013. számú kormány-előterjesztéshez)
Összefoglalva: érdemi vitára és reális fejlesztési lehetőségeket megfogalmazó stratégiára a köznevelési rendszer esetében a háttértanulmányként értelmezett dokumentum türelmes, széles – „nemzeti együttműködésre törő”, más politikai alapállások szempontjait is integrálni próbáló társadalmi-szakmai vitáját követően egy célirányos összeállítás lenne alkalmasabb stratégia gyanánt. A Magyar Pedagógiai Társaság, mint az ország legrégibb és legnépesebb szakmai szervezete ezúttal is kifejezésre juttatja (mint már többször tette megnyilatkozásai során): konstruktív kritikájával segíteni szándékozik a magyar oktatási rendszer fejlesztését, s a fenti alapelvek mentén, az ezek alapján kidolgozott célkitűzések megvalósításában kész a kormányzati szándékok támogatására.