A Magyar Szakképzési Társaság alapította díjat a társaság 2013. november 21-iki közgyűlésén adta át a kuratórium javaslatára Szenes György elnök.
Dr. Lükő István Sajókazán született. Középiskolai tanulmányait Miskolcon a Bláthy Ottó Villamosenergiaipari Technikumban végezte. Automatizálási mérnöki, majd mérnöktanári diplomát szerzett az Nehézipari Műszaki Egyetemen, illetve a Budapesti Műszaki Egyetemen. Tanári pályán helyezkedett el, elsőként Leninvárosban, majd Kazincbarcikán. 1973-1985 között szakmai elméleti tanárként, majd 1985-től 87-ig műszaki igazgató-helyettesként dolgozott. Időközben kitüntetéses nevelésszociológiai oklevelet szerzett 1984-ben az ELTE-n. Tanári munkája mellett 1978-83 között BAZ, Heves, Nógrád, majd Hajdú és Szabolcs-Szatmár megyékben szakfelügyelőként tevékenykedett. Erre az időszakra esik a szakképzés tartalmi fejlesztésének egyik korszaka, a mérések c. tantárgy széleskörű bevezetése és feltételeinek kialakítása. Ezt a munkát hat borsodi iskolában vezetésével vitték sikerre. A kutató-fejlesztő munkába a 70-es évek végén kapcsolódott be tanulmányok készítésével, majd szakmai tantervek írásában, bírálatában vett részt, három szakmai tankönyvet írt ebben az időszakban, közreműködött az eredeti modul rendszerű szakképzés hazai adaptálásában, melynek során Sopronban a Handler Nándor Szakképző Iskolában a faipari szakoktatás modulrendszerben is elkezdődött.
A felsőoktatásban 1987 óta dolgozik, mint adjunktus, majd docens az Erdészeti és Faipari Egyetemen, ill. jogutódjában az Nyugat-Magyarországi Egyetemen, ahol a Társadalomtudományi, a Műszaki és környezetpedagógiai tanszékeket, illetve a Tanárképző Intézetet vezette és az NYME Szakképzési és Felnőttoktatási Módszertani Központját. Felsőoktatási pályafutása alatt is erősen kötődött a szakképzéshez. Számos kutatási, fejlesztési projektben vett részt. Kiemelhetők ezek közül a Világbanki, a PHARE, és a LEONARDO projektek. Részt vett a Szakképzési törvény véleményezésében és az OKJ kialakításában. Egyik kutatási témája ma is a szakmaszerkezet, a képesítési jegyzékek, keretrendszerek nemzetközi összehasonlító vizsgálata. Szakképzési témájú publikációinak száma 296, amelyek a Szakmunkásnevelésben, a Szakoktatásban, a Szakképzési Szemlében, illetve a Felnőttképzési Szemlében jelentek meg. A Szakképzés-pedagógia c. tankönyvét 2007-ben adta ki a Műszaki Kiadó. Több középiskolai és felsőoktatási tankönyve is itt jelent meg. Nevéhez kötődik a mérnöktanár és a műszaki szakoktató képzés megszervezése Sopronban az Erdészeti és Faipari Egyetemen, illetve az NYME- n. A képzési programok, helyi tantervek, tantárgyak kifejlesztése mellett bekapcsolódott az egyetemen két doktori iskola munkájába is.
Számos szakmai és tudományos szervezetben, bizottságban vesz részt. Alapító tagja a Magyar Szakképzési Társaságnak, 2000-ig a Környezetvédelmi tagozatban, jelenleg pedig a Pedagógusképzési, továbbképzési és felsőfokú szakképzési tagozat aktív tagja.
Szakmai oktató és kutató munkáját 2009. szeptember 1-től a Pécsi Tudományegyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrás Fejlesztési Karán folytatta. A Szak és Továbbképzési Intézet igazgatója volt 2009-2012 között, ahol a Felsőfokú Szakképzés 11 szakját gondozták. Átalakította az FSZ szakok gyakorlati képzését a külső gyakorlatok szervezése, valamint két taniroda kialakításával. Létrehozta a Szakképzés Módszertani és Hálózatfejlesztési Kutató Központot, amelynek a vezetője 2011 januárjától. A PTE 2013-ban egyetemi magántanári címmel ismerte el a felnőttoktatás és a szakképzés terén kifejtett és nemzetközileg is elismert tevékenységét.
Nyugdíjasként továbbra is aktívan foglakozik a szakképzési és felnőttoktatási témákkal. Jelenleg két könyv kiadatásán dolgozik. A Környezettan és technika szakmódszertan című könyvnek szerkesztője, a másikat egyedüli szerzőként írja Szakmai nevelés, szakmai szocializáció címmel.
Azon kevesek közé tartozik, akik szakközépiskolai tanárként kezdték a pályájukat és onnan jutottak el az egyetemi katedráig. Széles spektrumú oktató és kutató munkája, a környezeti nevelés és oktatás, az iskolai és a felnőtt szakképzés, a szakmai pedagógusképzés területén kifejtett kiváló munkája és a Magyar Szakképzési társaságban alapítása óta végzett lelkiismeretes munkája alapján javasolta tagozatvezetője a Szakképzésért Díjra, amit a kuratórium egyhangúan elfogadott.
(E közgyűlésen lépett be Tanár úr a Magyar Pedagógiai Társaság újonnan alakult Agrár – és Környezetvédelmi Szakképzési Szakosztályába)