A Magyar Pedagógiai Társaság a májusi országos konferenciára készül…
Mint ismeretes, „Kongresszus után – változások folyamatában” címmel kezdeményezte a 120 esztendős civil szervezet a VII. Nevelésügyi Kongresszus után három évvel un. „követő konferencia” szervezését. A BME vadonatúj Q épületében május 27-28-án sorra kerülő programon a nevelésügy mai kormányzati felelősei adnak tájékoztatást időszerű kérdésekről, feladatokról, a mintegy 400 résztvevő – szakemberek, szakmai szervezetek képviselői a széles értelemben vett nevelés minden területéről – e beszámolókat készül – konstruktív dialógus jegyében – egybevetni az egykori, időtállónak gondolt kongresszusi Ajánlásokkal (az ajánlás olvasható: www.nk7.hu-n).
A Magyar Pedagógiai Társaság Szakmai Kollégiuma a felkészülés jegyében tartotta május 13-án ülését. Benedek András professzor elnökletével – és vitaindítóját követően Bánhidyné Szlovák Éva, Bakonyi Anna, Fábry Béla, Kelemen Elemér,Kraiciné Szokoly Mára, Makai Éva, Munkácsy Katalin, Simon Mária, Trencsényi László, Vass Vilmos hozzászólásai nyomán alakult ki az a konszenzus, mely a társaság álláspontját gazdagítja majd a konferencián.
Az álláspontban az alábbiak körvonalazódtak. Fokozott szükség van a társadalmi felelősség gyakorlására az oktatást, a pedagógus- és gyerektársadalmat felzaklató, a megoldásokkal késlekedő vagy éppen talmi megoldásokat ígérő intézkedés- és nyilatkozathullámban. Racionalitást kell érvényesíteni megannyi irracionális megnyilvánulással szemben, európai horizontról, az európai fejlődés normáit és ütemét követően érdemes intézkedni az oktatásügyben. Fokozódik az igény a stabilitásra, a kutatásokkal, értelmiségi gondolkodással megalapozott megoldások stratégiailag érvényes gyakorlatára, a társadalmi békét megjelenítő konszenzuskeresés folyamatos eljárásaira.
A nevelésügy jövőképében legyen meghatározó az európai uniós határozat az „egész életen át tartó tanulás” stratégiájáról, mutatkozzék meg a társadalom fokozott figyelme és felelőssége a korai gyermekkori fejlesztések iránt, a hátrányos helyzetűeknek pedagógiai támogatása is markánsabban körvonalazódjék, a szakképzés reformja ne redukciót, a tanoncoktatás restaurációját jelentse, a felsőoktatás is a fejlődési pályát szolgálja, ideértve a pedagógusképzésnek is modernizáció és nem visszafejlesztés irányába mutató trendjeit. Az önkormányzatiság elve nem csorbulhat, fel kell lépni az ideológiai-politikai „egyenirányítás” törekvéseivel szemben.
Az összejövetel megállapította értékelés gyanánt, hogy a VII. Nevelésügyi kongresszus – híven e kongresszusok hagyományaihoz – a pedagógiai progresszió „gyülekezete” volt, a kritika is alapvetően a progresszív – humanisztikus, demokratikus, gyerekközpontú, „kliensközpontú” – törekvések jobb implementációját igényelte, jóformán új helyzetben a pedagógiai progresszió védelmére, a nemzetközi mezőnyben mutatkozó leszakadás elkerülésére kell felkészülnie a szakmának.
A konferencián határozott kiállást igénylő szakmai kollégium végezetül a kongresszusok tradícióit emlegette. Felidézte, hogy 1848 után, a Bach-korszak évei után is 20 évvel következett el Eötvös „népoktatási törvénye”, s az 1948-as, IV. Nevelésügyi Kongresszus „befagyasztása” után ( a számunkra oly jelentős „Balatonfüredi konferenciával” jelképezett ‘1956-ot, majd a Magyar Pedagógiai Társaság 1967-es megújítását is magába foglaló) évtizedekkel valósulhattak meg a kongresszus igényes állásfoglalásai. (T.L.)