A Magyar Pedagógiai Társaság
Neveléstörténeti szakosztályának fellépése
a XII. Kiss Árpád Emlékkonferencián
Debrecen , 2021. szeptember 24.
Nagy László szerepe a tehetségmentés munkájában
Kattein-Pornói Rita
A tehetség mérésére kialakított intelligenciavizsgálatot már az ókorban folytattak. Azonban csak az 1800-as években indult meg a mentális képességekkel foglalkozó elméletek kidolgozása.
Nagy áttörést jelentett Alfred Binet munkássága, aki Théodore Simonnal az értelmi fejlettség megállapítására alkalmas kérdőíves módszert dolgozott ki. (Fináczy, Kornis (szerk.) 1933: 234)
A vizsgált időszakban a tehetség kizárólagos meghatározójaként az intelligenciát nevezték meg, az e gondolatra épülő elméleteket egytényezős modelleknek nevezzük. A Horthy-korszakban munkálkodó szakemberek is az intelligenciát, mint a tehetség megnyilvánulásának princípiumát vizsgálták.
A magyar tehetséggondozás ugyan már jelen volt a középkori Magyarországon is, azonban a pszichometriai eszközök fejlődésével párhuzamosan, tudományos alapokra helyeződőtt a tehetség kutatásának munkája. Ha a tehetségkutatás hazai korszakait vesszük górcső alá, láthatjuk, hogy míg az első szakaszt Nagy László (1900-1931-ig), a második szakaszt Harsányi István (1935-1941) munkássága fémjelzi. Majd ezt követi az 1941 és 1948-ig állami szinten működő országos magyar falusi tehetségmentés ösztöndíjprogramja.
Jelen előadásunkban Nagy László munkásságával részletesen foglalkozunk, hiszen mint a magyar gyermektanulmányozás megalapítója, illetve a Magyar Paedagógiai Társaság rendes tagja, mondhatni kulcsfigorája nemcsak elméleti síkon foglalkozott az oktatást érintő kérdésekkel. Számos, a Társaság égisze alatt rendezett eseményen szólalt fel, mint az előrehaladás híve, aki új demokratikus alapokra kívánja helyezni az oktatási rendszerét. (Donáth 2007:81)
Nagy már 1904-ben elkezdett foglalkozni a tehetség témájával, azonban az igazi áttörést az 1917-ben megrendezett Második Országos Gyermektanulmányi Tanácskozás hozta, melynek keretében került fókuszba a tehetséges gyermekek támogatásának ügye. (Köte 1983:320).
Harsányi István, sárospataki munkássága során arra törekedett, hogy a szakmában felmutatott legújabb eredmények alapján állítsa össze a tehetségvizsgás teszteket. Ennek érdekében kollégájával, Erdélyi Lászlóval több szakemberrel konzultálva alakították ki az alkalmazott módszert, s állították össze a tehetségvizsgáló teszteket, melyeket először Sárospatakon próbáltak ki, majd az egész országban használtak. (TiREL Kg. II. 5. Tehetségvizsgások naplója II/405.) A vizsgafeladatok között találhatóak Nagy László képességek mérésére kidolgozott feladatrendszerének elemei. (Harsányi 1994: 29, 48–49).
Kutatásunk alapját szekunder, illetve levéltárak primér forrásai képezik, melyeket a dokumentumelemzés módszerével dolgoztam fel. A talált dokumentumok rávilágítanak arra, hogy a 40-es évek tehetségmentő munkáját, a vizsgafeladatok összeállítását tekintve a szakma kiváló tudósainak bevonásával, illetve munkájuk felhasználásával szervezték meg
*
Montessori pedagógia elterjedése és gyakorlata hazánkban a 20 század első felében
Pusztafalvi Henriette
A 20. század első felében a pedagógiát változatos törekvések jellemezték, minden ország tele volt kísérleti iskolával, új utakat kerestek a pedagógusok, hogy kellemesebbé, hasznosabbá tegyék a gyermekévek törekvéseit. Az új utak közül a legelterjedtebb, legismertebb az olasz Montessori Mária orvosnő által felépített rendszer volt (Németh-Pukánszky,1999). Ő a gyermekekben élő aktivitást tette iskolája középpontjává és szabad teret engedett és értelmes irányt szabott a gyermek mozgási ösztönének és spontán szellemű fejlődésének a környezet átalakításával és Itard eszközrendszerének felhasználásával.
Kutatásunkban azt a célt tűztük ki, hogy megvizsgáljuk vajon a magyar oktatás-nevelési intézményrendszerben milyen elterjedtséget mutatott és az akadémiai szféra és szakpolitika vajon támogatta-e, ha igen milyen eszközökkel a Montessori pedagógiai rendszer elterjedését hazánkban.
Az diakron és szinkron kutatási módszereket alkalmazó és a makro és mikro tényezőkre kiterjedő forráselemzésünkben főként a korabeli szaksajtóra (Magyar Pedagógia és Néptanítók Lapja), továbbá a napi és heti sajtótermékekre fókuszálunk, amelyek beszámoltak a jelentős eseményekről, változásokról, részletesen bemutattak új nevelési elveket, módszereket. Továbbá a Magyar Pedagógia Társaság tevékenységét vizsgáljuk – a 130 éves alapítása okán – Mária Montessori tiszteletbeli tagságát és magyarországi jelenlétét.
Láthatjuk, hogy M. Montessori akadémiai és szakpolitikai elfogadottsága töretlen volt hazánkban (Mustó B., Weszely Ö., Ozorai F., Kiss J., stb.). 1931. március 15-ei Magyar Pedagógiai Társaság Közgyűlésén tiszteletbeli taggá választották Maria Montessorit, ugyanezen év decemberében az Akadémia üléstermében előadást tartott meghívásukra. 1932-ben a Magyar Pedagógiai Társaság kebelénben létrehozták a Montessori – Egyesületet, aminek ügyvezető alelnöke Kenyeres Elemér, titkára pedig Kiss József lett.
Azonban a gyakorlati intézmények száma nem nőtt látványosan. Az 1912-es első Szt. Ferenc rendi Hermina úti zárda nővérei és Burchard- Bélaváry Erzsébet, Budán1927-ben megalakított intézetén kívül nem igazán nyert teret. A vidéken nyílott intézmények közül, az 1931-ben Pécsett alapított Montessori kisdedóvó, Nendvitch Vilma felügyelő óvónőnek nem volt elfogadható, nyílt levélben támadta meg és vonta kétségbe létét, rendeltetését a Dunántul című népszerű napilapban. Ezt támasztja alá a rendszeres ellenőrzésekről keletkezett iratok és felszólítások, mely szerint az előírt szabályoknak nem felel meg az intézmény, ezért csak Játszóházi minőségben működtethető.
Az 1936. évi XXIII. kisdedóvó törvény pedig szakmailag is új irányt adott a hazai óvodai gyakorlatnak.
A másik jelentős befolyásoló tényező, ami megakadályozta a terjedést az anyagiak hiánya, vagyis az alapvető eszközök is hiányoztak egy átlagos állami vagy községi óvodából, nem beszélve a magas létszámról, a helyenként 80 – 100 gyermekről, aki egy óvónőre és egy segédre jutott (MNL BML 20. Külön ügyek).
Láthatjuk, hogy az elméleti és az akadémiai támogatás nem volt akadálya a Montessori pedagógiai rendszer hazai elterjedésének, sőt a lehető legtöbb támogatást, iránymutatást megadta a gyakorló óvónők-tanítónők számára.
*
Egy vidéki iskolaigazgató az ötvenes években: Dr. Almásy György „száműzetése” Tabon (1955–1957)
Somogyvári Lajos
Prezentációm egy hét éve tartó, pályámat búvópatakként végigkísérő kutatás jelenlegi szakaszát mutatja be: az iskolatörténeti vizsgálathoz kiállítás kapcsolódott, amikor több volt diákot, tanárt is felkerestem. A későbbiekben ezt kiegészítettem helyi és országos levéltári dokumentumokkal, így terelődött a fókusz az akkori nagyközség éppen csak megindult gimnáziumának igazgatójára, dr. Almásy Györgyre. Az egri tanárképző főiskoláról érkezett, pedagógiából és pszichológiából doktorált Almásy személye kitűnt az akkor 4000 fős település életéből, a „száműzetés” rövid, két éves ideje feltehetően egy, a Felsőoktatási Szemlében megjelent cikknek volt köszönhető, ahol a szerző a marxizmus előadások csökkentését javasolta.
A kutatás újbóli megindítását az osztályidegen gyerekek felvételéről szóló új információk megjelenése adta, amiben Almásynak nagy szerepe volt: csendőrgyerekeket és egyéb, nem rendszerkonform származású tanulókat vett fel illegálisan a gimnáziumba, ami az adott időszakban rendkívül veszélyes cselekedetnek számított (Alföldi, 2021). Az így felvett tanulókkal és a családdal is felvéve a kapcsolatot egy izgalmas kutatási irány lehetősége bontakozott ki, melynek elméleti hátterét az iskoláztatással kapcsolatos emlékezetkutatások adják (Yanes-Cabrera, Meda & Viñao, 2017), különösen poszt-szocialista perspektívából, a gyermekkor történetének újraíródásaival (Silova, Piattoeva & Millei, 2018). A sztálinizmus időszakának hétköznapi tapasztalatával kapcsolatos kurrens nemzetközi vizsgálatok (Fitzpatrick, 2000; Hellbeck, 2006; Paperno, 2009) az ego-dokumentumok bevonásával, a személyes életutak reprezentálásával értek el új eredményeket, melyek a hazai oktatástörténetben is megjelentek már (Golnhofer & Szabolcs, 2008; Vincze, 2018).
Almásy 1957 után a nyíregyházi főiskolán folytatta karrierjét, a biográfiák kommunista időszakban történő átpolitizálódásának (blacker, Etkind & Fedor, 2013; Mitroiu, 2015) eredményeként az 1955 és 1957 közti két év szinte teljesen „kiesett” az életrajzból, vagy csak említésszerű rövidséggel került elő – az időszak rekonstrukciója az előadás tárgya, ami sok-sok ember önzetlen segítségének (kollégáknak, tanítványoknak) köszönhetően jött létre. Az ő emlékeik, fényképeik, élettörténeteik felhasználásával (Atkinson, 1998), tágabb oktatástörténeti kontextusban mutatom be egy iskolaigazgató működésének lehetőségeit az ötvenes évek közepén, olyan jelenségeken keresztül, mint a származási kategóriák kezelése, vagy a hittan-beiratások gyakorlata. A személyiség-rekonstrukciója a hagyományos forrásanyag mellett a visszaemlékezéseken alapul, megteremtve így a közösségi tudomány egy lehetséges irányát, mely a helyi közösségekkel együttműködve ágyazza be a diszciplína eredményeit a társadalmi tudásba (Myers & Grosvenor, 2018).
*
A Magyar Pedagógiai Társaság (újjá)alakulása és az V. Nevelésügyi Kongresszus
Darvai Tibor
A sztálinista pedagógiai mintának megfelelően, az 1950-es politikai-adminisztratív döntés alapján az 1891-ben alapított Magyar Pedagógiai Társaság megszűnt. Majd két évtizeddel később lehetőség nyílott arra, hogy az MPT újjáalakuljon. Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az újjáalakulás milyen politikai, oktatáspolitikai és szakmai-pedagógiai körülmények között ment végbe. Másrészt elemezzük azt is, hogy milyen okok vezették a Magyar Pedagógiai Társaságot arra, hogy megszervezze a pedagógiai-neveléstudományi szakma nagy hagyományokra visszatekintő eseményét, a Nevelésügyi Kongresszust. Harmadrészt megvizsgáljuk, hogy az 1970-es V. Nevelésügyi Kongresszuson milyen szakmai és nem szakmai elképzelések jelentek.
Vizsgálatunkhoz az oktatáspolitika-történetre alkalmazott politikatudományi – röviden politológiai – megközelítési módot használjuk (Nagy 1997, Sáska 2018), valamint a szakmai-pedagógiai nézetek kvalitatív elemzésére is törekszünk.
Elemzésünk során a korszak oktatáspolitikai dokumentumait (pl. Kardos-Kornidesz 1990), a pedagógiai folyóiratokat (Tanító, Köznevelés) és a Kiss Árpád (1971) által szerkesztett V. Nevelésügyi Kongresszus című két kötetes művet használjuk fel.
Eredményeink szerint a hatvanas évek jelentős oktatáspolitikai és szakmai-pedagógiai eseményének tekinthető a Magyar Pedagógiai Társaság megalakulása és az V. Nevelésügyi Kongresszus megszervezése. A Társaság megalapításában jelentős szerepet játszottak a szocialista neveléstudomány reprezentatív személyei (Nagy Sándor, Szarka József, Ágoston György), valamint az oktatásirányítás és oktatáspolitika képviselői (Kelemen 2008). A Magyar Pedagógiai Társaság létrejöttével a szocialista pedagógia és neveléstudomány képviselőinek korábban informális csoportja formálissá, hivatalossá vált, s a Társaság segítségével markánsabban képviselhették nézeteiket az oktatásügyi mezőben. Az MPT megalakulásában döntő szerepet játszott, hogy a hatvanas évek közepén leállításra került az 1961-es oktatási törvénnyel legitimált iskolareform. Hiszen az MPT tagjai az iskolareform kidolgozói és támogatói közül kerültek ki, akik szervezetükkel és kongresszusukkal tiltakoztak az oktatáspolitika iránya ellen. A legitim protestálás mozzanata arról referál, hogy a kádári szocialista rendszer – bizonyos keretek között – lehetőséget adott a szocialista elkötelezettségű személyeknek és csoportoknak nézeteik képviseletére az oktatásügyi arénában és azon kívül, a sztálinista korszakkal szemben.
A Magyar Pedagógiai Társaság megalapításának 130. évfordulója kapcsán megállapíthatjuk, hogy az MPT története jól leírható a folytonosság-megszakítottság, hagyomány és megújulás dichotómiáival, valamint történetét nagyban befolyásolták nemcsak a szakmai, hanem a politikai diskurzusok is.
*
A Magyarországi szakképzés elfeledett évtizede 1961-1972
Vendégh Zsolt
Célok: a megjelölt neveléstörténeti, szakképzés történeti időszak, az 1961-1972 közötti „elfelejtett” évtized. A jogszabályi, iskolarendszeri változásokon túl a dolgozat írója arra keres választ, milyen motivációk dolgoztak az akkori döntéshozókban. A kutatások egyik fő kérdése, hogy a mai szakképzésnek milyen „reformelőzménye” volt az ún. Kádár-korszak közepén. S a megjelölt időszakban hogyan próbálta az oktatási irányzat „felzárkóztatni” a szakképzést. Azon szakképzést, amely ebben az időszakban még szerves részét képezte a köznevelés rendszerében, s nem abból kiemelt oktatási terület (mint már a 2020-2021-es tanévben).
Elméleti keretek: a korszak alapvető történeti mozgatórugóinak, folyamatainak ismerete, ill. szakképzési-közoktatási alapfogalmak használata.
Módszerek: a dolgozat kiindulópontja szubjektív, hiszen az időszaknak a szereplője, az akkori oktatáspolitikának egyik minisztériumi vezetője a szerző édesapja. A kutatási módszerek a szerző édesapjának „könyvespolcáról”, megmaradt otthoni dokumentumaiból indultak ki.
Eredmények: az írás mindenképpen vitaindító, ill. figyelemfelkeltő, hiszen az 1989 előtti pártállami időszak oktatáspolitikáját (ezen belül szakképzését) próbálja tagolni, ill. egy megjelölt időszakot a feltárt szándékok alapján reformidőszaknak jelöli meg.
Elméleti és oktatási relevancia: egy olyan időszakra próbál rámutatni a szerző, amely fontos előkészítője az 1980-as évek közepétől elinduló, oktatási rendszer tapasztalható átalakulásnak. „Fontossága” abban áll ezen időszak feltárásának, mivel tagolhatóvá teheti a Kádár-korszak oktatási rendszerét. Megmutatja a belső vitákat, álláspontok ütközését, de alapvetően a lendületesnek induló „reformidőszakot.