Állásfoglalás

A Magyar Pedagógiai Társaság állásfoglalása az oktatásügyi jogszabályok előkészítéséről 

1.     A MPT a társadalmi-gazdasági folyamatok valamint a tudományok fejlődésének szempontjait figyelembe véve elismeri, hogy időről-időre az oktatás jogszabályi keretei változásra szorulnak, ugyanakkor a stabilitás és változás egyensúlya alapján e kereteknek mindenkor biztosítaniuk kell az eredményes és hatékony nevelő-oktató munka feltételét.

 

2.     A Társaság Elnöksége és tagjai aggodalommal figyelik a kormány, az oktatási kormányzat jogszabály-előkészítéssel kapcsolatos tevékenységét.

Megítélésünk szerint a társadalmi-gazdasági folyamatok, valamint a tudományok fejlődése nem követeli az oktatási rendszer értékvilágának és lényegi elemeinek jelentős mértékű újraszabályozását.

Az oktatás lényegi eleminek jelentős mértékű újraszabályozásával kapcsolatban nem készültek előkészítő elemzések, értékelések, tanulmányok, az olykor váratlan és hirtelen előkerülő tervezett intézkedésekre vonatkozóan nem készültek hatástanulmányok, e miatt nem készültek – nem is készülhettek el – a tervezett intézkedések anyagi vonzataira vonatkozó számítások.

Ennek alapján a tervezett változtatásokat megalapozatlannak ítéljük.

 

3.     2011. márciusában nem ismertek az oktatás különböző nagy alrendszereire – közoktatás, felsőoktatás, szakoktatás, felnőttoktatás, intézményfenntartás, oktatásfinanszírozás, stb. – vonatkozó koherens és konzisztens szabályozási dokumentumok tervei. A politikai megnyilvánulásokban viszont megjelent a teljes rendszer szabályozásának szeptemberi bevezetése. A szeptemberre bevezetni tervezett változásokat előkészítetlennek értékeljük, és félő, hogy – amennyiben a törvénykezés megtörténik – a jogalkotók szándéka ellenére az oktatás területén a jogbiztonság gyengülni fog.

 

4.     Az  MPT korábbi gyakorlatának megfelelően kész szakmai párbeszédre az oktatás bármely kérdésével kapcsolatban. Ennek jegyében, széles szakmai együttműködéssel szerveztük meg 2008-ban a VII. Nevelésügyi Kongresszust, az oktatási kormányzat felkérésére ennek jegyében véleményeztük a tervezett változtatások első és második verzióját, ennek jegyében döntöttünk arról, hogy 2011. májusában a VII. Nevelési Kongresszus ajánlásait is fegyelembe véve szakmai konferenciát szervezünk. Fontosnak tartjuk ugyanis, hogy a változások szakmailag is megalapozottak legyenek és tudják maguk mögött az érintett szakmai közösség és intézményhasználók többségének támogatását.

   

Budapest, 2011. március 11.

 

                                                                             a Magyar Pedagógiai Társaság Elnöksége