Kraiciné Szokoly Mária, Csoma Gyula, Lada László
TÉTELEK FELNŐTTKÉPZÉSÜNK HELYZETÉRŐL ÉS PROBLÉMA-MEGOLDÁSI SZEMPONTJAIRÓL
A Magyar Pedagógiai Társaság Felnőttnevelési Szakosztálya a “Művelődés hete – a tanulás ünnepe 2010” jegyében, öt egyetemmel történő együttműködésben (Pécsi Tudomány egyetem Felnőttképzési és Emberi Erőforrásfejlesztési Kar, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógiai Kar és ,Eörvös Loránd Tudományegyetem PedagógiaiPszichológiai Kar) 2010. október 8.- nov. 3. között összehívta a régiók felnőttképzési szakembereit és “kerekasztal-road show” keretében áttekintették a magyar felnőttképzés aktuális helyzetét, problémáit, és szempontokat fogalmaztak meg a problémák megoldására. A rendezvénysorozat zárására az ELTE Szenátusi termében megrendezett felnőttképzési nyílt nap keretében került sor. A cikk az eszmecserék során megvitatott tézisek és kialakult közös álláspontok legátfogóbb megállapításait, foglalják össze. További részletek találhatók a www. pedagogia-online/mpt . honlapon.)
1. A felnőttkori tanulás aránya Magyarországon alacsony
(a) A magyar felnőtt társadalom tanulási aktivitása rendkívül alacsony, elmarad az európai átlagtól. Ugyanakkor a statisztikák szerint a 15-74 éves népesség iskolai végzettsége 2005-2009 között átlagban növekedett. Azaz csökkent a legfeljebb alapfokú végzettségűek aránya (2009-ben 29, 4%), nőtt az érettségizettek (2009-ben 30,8%),a felsőfokú végzettségűek (2009-ben 16,3 %) aránya. A vizsganyilvántartás adatai szerint szembetűnő, hogy a felnőttképzésben résztvevők közül sikeresen vizsgázottak létszáma összesen több mint kétszerese az iskolarendszerből kikerülő sikeresen vizsgázókénak. Ez az ellentmondásos helyzet lehet az oka annak, hogy a szakirodalomban és a közvélekedésben esetenként ugyanazokra a statisztikai adatokra támaszkodva egymásnak gyökeresen ellentmondó vélekedések találhatók. (Pl.: túlképzett ellenében alulképzett a magyar munkaerő, alacsony képzési aktivitás ellenében tanuló társadalom, az OECD, illetve az EUROSTAT felé megadott eltérő aktivitási adataink, stb.) E mögött az ellentmondás mögött azonban újabb ellentmondások, megoldatlan problémák húzódnak.
Javaslatok:
A hazai felnőttképzés problémái és a megoldásukat kijelölő szempontok, mindenekelőtt innen indulva értelmezhetők.
(b) Ennek oka lehet egyrészt a felnőttek tanulásához kapcsolódó, statisztikai mintavételének kidolgozatlansága, különösen depresszív hatású a közművelődés, mint általánosan művelő felnőttoktatás nem egyértelmű statisztikai helye. Másrészt Magyarország mutatói – a rendezetlen európai statisztikai mintavételek és indikátorok világában – nehezen értelmezhetők, alacsonyabbak, mint a magyar felnőttoktatás-felnőttképzés valóságos helyzete. Egységes európai rendszer kiépítése lenne szükséges, vagy legalább egy andragógiailag szakszerű magyar felnőttképzési statisztika rendszer létrehozása. A közeli népszámlálásnál máris lehetőséget kínál arra, hogy megfelelő tagoltságban megjelenjenek a nyolc osztályt el nem végzettek adatai is.
Javaslatok:
Kormányintézkedésre van szükség annak érdekében, hogy – nemcsak a népszámlálás esetére – a KSH, andragógiai közreműködéssel, új, megfelelő adatfelvételi rendszert dolgozzon ki az egész életen át tartó tanulás és ezen belül a felnőttoktatás, felnőttképzés helyzetének reális statisztikai feltárására.
(c) A felnőttoktatás-felnőttképzés funkció és-intézményrendszere egyre differenciáltabbá, bonyolultabbá vált. Főbb ágazatai (Koltai rendszerezésében: az általánosan művelő politikai, hitéleti, egészségügyi, nyelvoktatási, informatikai stb. felnőttoktatás-képzés; az iskolai rendszerű, illetve főiskolai-egyetemei felnőttoktatás; a munkaerő-piaci felnőttképzés; a szakterületi továbbképzések) azt mutatják, hogy felnőttoktatási-felnőttképzési intézményrendszerünk diverzifikáló tagoltsága és mozgékonysága európai trendet követ. Azonban – ellentétben az európai trenddel – a szakmai szemlélete és a politikai döntések egyelőre csak a munkaerő-piaci felnőttképzést preferálják, s kevéssé veszik tudomásul, hogy a felnőttkori tanulásnak nemcsak munkaerő-piaci, hanem társadalmi hozadéka is hozadéka van. (Pl. a politikai demokrácia, az ökológia, az egészségvédelem stb. – egyáltalán, az emberi együttélés, a javítandó társadalmi közérzet tudásigényeinek kielégítése.)
Javaslatok:
Olyan művelődéspolitikai, illetve felnőtt-oktatáspolitikai nemzeti kormánystratégia kidolgozására van tehát szükség, amely az Európai Unió trendjeinek megfelelően, a felnőttoktatás-felnőttképzés, valamennyi ágazatát az egész életen át tartó művelődés, tanulás rendszerébe illeszti.
(d) A magyar művelődés és oktatásügy Európában szokatlan problémája felnőttoktatás-felnőttképzés, valamint a közművelődés történelmileg kialakult, egymástól elválasztott intézményrendszere, igazg
atási és fenntartási-finanszírozási struktúrája, működési kultúrája. nem kevésbé az a hivatalos szemlélet és közvélekedés, amely a művelődő, tanuló felnőttek helyett intézményekre és műveltségi tartalmakra helyezi a hangsúlyt. Felvetődik tehát a felnőttoktatás-felnőttképzés és a közművelődés integrálásának elkerülhetetlen szükségessége, amit átjárható határaik akár lehetővé is tesznek.
A stratégiai megoldás ezen a téren nemcsak politikai programot, hanem szakmai szemléletváltást is kíván. A tanuló felnőtt kerüljön a támogatások fókuszába az intézményi finanszírozás helyett.
2. Távolság a magyar felnőttképzési-szakképzési rendszerből kikerülők szakmai összetétele, tudása, kompetenciái és a gazdaság elvárásai, szükségletei között.
(a) A közfelfogás szerint nagy a távolság az oktatás-képzés világa és a gazdaság elvárásai között. A felnőttképzés gazdasági hasznosulása sem mutatható ki, aminek oka egyrészt a statisztikák értelmezésének korlátai, másrészt a munkaerőpiac, mint tudáspiac és a felnőttképzés viszonyának teljes bizonytalansága, esetlegessége. Mindeddig nem sikerült eldönteni, hogy a munkaerő-piaci igények mennyiben terelhetők a felnőttoktatás-felnőttképzés általánosan képző, és mennyiben a felnőtt szakképzés ágazataiba. A gazdaság, a munkaerőpiac-tudáspiac képzési igényei meglehetősen hektikusak, alig prognosztizálhatók. A bürokratikus szabályozás hálójában vergődő felnőttképzési kínálatot ehhez kellene hozzáigazítani, irányait és eljárásait – andragógiai szakszerűséggel – kidolgozni és biztosítani, ami együtt kellene járjon a munkaerő-piaci kereslet és a felnőttképzési programok közötti rugalmasabb információcserével. (Javaslat hangzott el arra, hogy az álláshirdetések rendszeres elemzése alkalmas eszköze lehetne a konkrét piaci álláskereslet nyilvántartásának.)
Mindez a munkaerőpiac, mint tudáspiac és a felnőttképzés viszonyának gyökeres átrendezésére mutat, mind az információ, mind a képzési tartalmak, mind a képzési formák tekintetében, amihez nemcsak a képzésre orientált, új szemléletű munkaerő-gazdálkodási elemző és tervező munkára, hanem – ismét – andragógiai szakszerűségre van szükség.
(b) Általános tapasztalat, hogy a multinacionális nagyvállalatok kivételével, a munkaadók nem folytatnak humánerőforrás-gazdálkodást, nem tekintenek úgy a szervezett tanulásra és tudásra, mint hatékonyságnövelő tényezőre. Alkalmazottaikat nem ösztönzik tanulásra, új technológiai, szakmai igények megjelenése esetén már kész, kiképzett munkaerőt vesznek fel. A munkanélküliségtől rettegő munkavállalók tanulmányaikat gyakran „titokban” tartják, nem élnek jogilag járó tanulmányi szabadságukkal. Ehhez a körhöz tartozik, hogy a kisvállalkozások többsége (98%) kizárólag csak befizeti a szakképzési hozzájárulást, de saját dolgozóját nem képzi, nem képezteti.
(1) Megoldás lenne, ha a 2% és a saját dolgozók képzésére fordítható 0.5 % felhasználását vállalat nagyság szerint lehetne differenciálni, vagy pedig visszaosztani a képzési alaprészből a kis-és középvállalkozásoknak. (2) Regionálisan és a vállalatok nagyságát is figyelembe véve kellene gondolkodni azon, hogy miként lehetne a felnőttek szakképzési rendszerét hatékonyabbá tenni. (3) Valószínűen segítséget jelentene, ha a szakképzési hozzájárulás felsőoktatásban is felhasználható lenne. (4) Mindezzel együtt végig kellene gondolni olyan helyettesítési rendszer intézményesítését, amely megkönnyíti (sőt inspirálja) a munkáltatót arra, hogy beosztottját képzési programokra küldje, akit ez időre ideiglenes munkavállaló helyettesíthet. (A tanulás érdekében is felhasználható helyettesítési rendszerek, munkaerő-gazdálkodási szisztémaként, különféle változatban, több országban működnek.)
(5) Ugyancsak érdemes lenne végiggondolni, hogy a jelenlegi Szakképzési Hozzájárulás, miként alakítható át az egész életen át tartó tanulás európai trendjét követve a tanulni akaró felnőtt részéről felhasználható forrássá és ezáltal a képző intézmények és vállalkozások közötti- a fizetőképes felnőtt tanulóért folytatott- versenyben a képzés minőségének és hatékonyságának növelése irányába hasson.
(c) A felsőoktatásban is feszültséget jelent a gazdaság igényei és a felsőoktatás erősen „elméleti” jellege közötti távolság, az élő kapcsolat hiánya, ami miatt a friss diplomások kevéssé tudnak beilleszkedni a munka világában.
Meg kell azonban vizsgálni, hogy mely területeken igaz ez az állítás, minthogy az egyetemi képzés karrierkövető vizsgálatainak más eredményei is vannak. A felsőfokon képzett “munkaerő” értékének, különösen tudása “csereszabatosságának” megőrzése érdekében, óvakodni kell azonban a pragmatikus és prakticista képzési ideológiák térhódításától a felsőfokú oktatásban. Mindazonáltal a képzés gazdasági, munkaerő-piaci alkalmasságának szempontjából is szükségessé vált a BA és az MA fokozatok képzési tartalmainak felülvizsgálata valamennyi egyetemi szakon, jelesül az andragógusképzés területén is.
(d) Tudomásul kell vennünk, hogy olyan mértékben alakulhat ki a gazdaságra, a munkaerőpiacra irányuló, társadalmilag kiterjedt és eredményes felnőttképzés, (1) amilyen mértékben a munkavállalók tanulása a vállalkozások versenyképességének egyik feltétele lesz, (2) amilyen mértékben a munkaerőpiac dinamikája is igényli a munkavállalók tanulását. és (3) amilyen mértékben megoldódik a tanulás egyéni finanszírozása, valamint időszerkezeti elhelyezése. E két utóbbi összefüggésben a fő kérdés az, hogy “ki fizeti a révészt?” A munkavállaló nem mindig tudja finanszírozni saját tanulását akkor sem, ha erős tanulási indítékokkal
rendelkezik. A vállalatnak viszont ritkán érdeke finanszírozni dolgozói tanulását. Lehetnek – vannak is – azonban olyan helyzetek, amelyekben az államnak érdeke lehet állampolgárai tudáspiaci érdekeltségű tanulásának a finanszírozása. (Ezért volt súlyos hiba a felnőttképzéshez kötött adókedvezmény eltörlése, s ezzel az öngondoskodás irányába ható törekvések megtörése. Helyette a „megélhetési tanulást” intézményesítettük.) A második kérdés az, hogy a munkáltatónak érdeke-e, illetve mikor érdeke tanulmányi szabadságot adni munkavállalójának? Ezen a téren a helyettesítési rendszerek adhatnak segítséget. De ezzel együtt a felnőttképzési programoknak minél differenciáltabban kell alkalmazkodniuk tanítványaik időbeosztásához (A felnőttképzés időszerkezeti meghatározottsága.)
Mindezek alapján egybe szervezett gazdaság és-oktatáspolitikai trendek kialakítására lenne szükség. Másrészt a felnőttképzési gyakorlat szakszerűségét időszerkezeti rugalmassága nagymértékben mutatja. A felnőttképzési intézményeknek, vállalkozásoknak, képzési piaci mozgásterük megtartása és növelése érekében is érdemes programjaikat, minél rugalmasabban “klienseik” időgazdálkodási lehetőségeihez, és fizetőképes keresletéhez igazítani.
(e) Tudomásul kell vennünk, hogy hosszabb távon a foglalkoztatási aktivitás szintjét is csak akkor lehet növelni, ha a felnőttképzés spontánul fejlődő intézmény- és szolgáltatás rendszerét egy tervezettebb és komplexebb szolgáltatásokat nyújtó intézményrendszerre állítjuk át.
Ennek egyik ösztönző útja lehetne, a munkaerőpiacra irányuló felnőttképzési programok kettébontása: (1) közvetlen, aktuális vállalati igényekre orientált, vállalati megrendeléseket teljesítő, valamint (2) állami támogatáson alapuló, közvetlen, konkrét vállalati igényekre ugyan nem válaszoló, de a munkavállalók szabadabb és perspektivikus munkaerő-piaci mozgását, versenyképességét megalapozó, illetve javító általános és szakképzésekre.
(f) Halaszthatatlan feladat az alapfokú iskolai felnőttoktatás rehabilitálása, kiterjesztése és korszerűsítése: a merev iskolai formák és módszerek feloldása, a teljes tanítási-tanulási kultúra átalakítása.
Fenntartásának és tanulmányi rend korszerűsítésének most jogi, igazgatási és finanszírozási akadályai vannak. Ezek elhárításához, a tananyag korszerűsítéséhez kormányzati akaratra és döntésekre van szükség. De szükség lenne az alapiskolákban tanító pedagógusok pedagógiai-andragógiai kultúrájának továbbfejlesztését szolgáló továbbképzésekre. Fel kellene éleszteni a dolgozók általános iskolái jó hagyományait.
3. A hátrányos helyzetűek tanulási motivációi
(a) A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok tanulási motivációja főként egzisztenciális jellegű: a megélhetés és a bejutás a munkaerőpiacra. Olyan intézményrendszer kiépítésére van szükség, amely hatékonyan tudja megszólítani és tanulásra animálni a hátrányos helyzetű célcsoportokat, és az eddiginél differenciáltabb, érdeklődést keltő kínálatot nyújt. Olyan kínálatot, amely nemcsak a fizetőképes kereslet piaci kiszolgálására irányul, hanem azon túl, más (pl. alapítványi, önkormányzati, pályázati) forrásokból is képes finanszírozott képzést kínálni. A felnőttoktatási, felnőttképzés világának túl kellene lépni az egyoldalú, dominánsan piaci szolgáltató (szerviz) attitűdön. Ehhez viszont új finanszírozási hátteret kell teremteni.
(b) Szükség van olyan egységes intézményrendszer létrehozására, amely a munkaerő-piaci orientáltságon túl képes aktuális, friss és helyileg érvényes tájékoztatást és tanácsadást tud nyújtani az általános művelődési- és tanulási lehetőségekről.
Ennek feltételeit a munkaerő-gazdálkodási szegmentumban kormányzati, valamint a regionális és helyi intézkedések és információhálózatok teremthetik meg. Más vonatkozásokban azonban – nem piaci, reklámszerű megoldásokat is kilehetne építeni.
4. Felsőoktatás és felnőttképzés
(a) A felsőoktatás színvonaláról, munkaerőpiaci hatékonyságáról friss kutatások hiányában legfeljebb benyomásaink és vélekedéseink lehetnek, az azonban biztos, hogy a színvonal legfontosabb feltétele az oktatás-képzés szakszerűsége. A felnőttoktatáshoz hasonlóan a felsőoktatásban is a közvetített tudások elsajátítási színvonala nagymértékben függ közvetítésük, vagyis az oktatás-képzés színvonaltól, andragógiai szakszerűségétől.
(5) Felnőttkori tanulás infokommunikációs környezetben
A jövő technológiái – különösen az infokommunikációs eszközök és eljárások – a felnőtt korúak tanulási környezetét jelentősen átalakítják. Az átalakulás következtében a tér fizikai és szociális értelemben is kitágul, a fizikai távolság a szélessávú Internet jóvoltából leküzdhető. Szociális értelemben a tanulási tér tágulása az egymással érdemi kapcsolatban állók számának növekedését jelenti. A mobiltelefónia, a levelező rendszerek, fórumok virtuális közösségek az eddigiekben megszokott tradicionális közösségi formákon túl, újabb és újabb közösségi formákat teremtenek, melyekben az egyik lényeges funkció az együtt-egymástól tanulás és az új tudás közös formálása. Kérdés, hogy a jövő technológiája tovább mélyíti-e a szakadékot a szegények és a gazdagok, a városban, illetve a kis településen élők, az iskolázottak és az alacsony iskolázottságúak között, avagy éppen ellenkezőleg kitágítja a tanulási csatornákat, bővíti a hátrányban élők tanulási lehetőségeit.
6. Felnőttképzés és politika
(a) A felnőttoktatás, felnőttképzés szorosan kapcsolódik a kormányzati-, önkormányzati politikák több területéhez. A felnőttoktatás munkaerő-piaci szerepe mellett közreműködik a társadalmi mobilitásban, a politikai demokrácia működésében, a társadalom általános műveltségi szintjének alakulásában. Folytatása a közoktatásnak, társa a szakképzésnek, valamint a felsőoktatásnak. Azaz a nemzeti felnőttoktatási, felnőttképzési funkció és-intézményrendszer működtetése nemcsak gazdaságpolitikai feladat, hanem közvetlen oktatáspolitikai és egyetemesebben művelődéspolitikai, valamint szociálpolitikai, illetve átfogó társadalompolitikai ügy.
Ez okból javasoljuk, hogy a megkerülhetetlenül kialakuló kormányzási tagoltságot, a szakszerű felnőttoktatási, a felnőttképzési politika nélkülözhetetlen integrációja érdekében, az illetékes minisztériumokat, és a minisztériumokon belül az illetékes államtitkárságokat politikai helyzetelemező és tanácsadó testület (felnőttképzési tanács) fogja egybe, amelynek nemcsak irányító funkcióban lévő szakpolitikusok a tagjai, hanem a felnőttképzési szakterület elméleti és gyakorlati szakemberei is. Hasonlóan kellene integrálni az önkormányzatok felnőttoktatási, felnőttképzési politikáit.
(b) A helyzetelemzésből következő problémák megoldásához szükséges kormányzati hozzájárulások sorában az öt város felnőttképzői aktuális teendőként javasolják a kormányzatnak, hogy
– újra tekintse át a felnőttoktatásra, felnőttképzésre vonatkozó uniós elvárásokat, különös tekintettel Magyarország uniós elnökségére,
– vizsgálja felül a felnőttoktatást, felnőttképzést érintő hazai, uniós és más nemzetközi pályázati rendszereket, ezek hasznosulását, túlbürokratizált működésük anomáliáit, és dolgozzon ki koncepciót a fejlesztések huzamos – a kialakult pályázati támogatásoknál tartósabb – ösztönzésére, ellátására,
– csökkentse a felnőttoktatás, felnőttképzési vállalkozások, programok akkreditációs bürokráciáját, amely ma már elfedi az érdemi szempontokat,
– a felnőttoktatási, felnőttképzési gyakorlat szakszerűségének növelése érdekében alapítson nemzeti andragógiai kutató-fejlesztő intézetet, és tartson fent a képzési minőség szervezésében, a szaktudás és szemlélet terjesztésében közreműködő szakfolyóiratot.