Andragógia ‘2020

Az MPT Felnőttképzési Szakosztály 2020. évi munkaterve

 A szakosztály 2020-ban kiemelt figyelmet kíván fordítani a felnőttképzés és szakképzés  hazai és nemzetközi dokumentumok elemzése kapcsán az aktuális hazai problémákra, és  eredményekre. Tervezett főbb feladatok a tagok közötti heti-havi rendszerességgel történő kapcsolatfelvételen túl – a következők:

 

  • Folytatjuk a 2017-ben megkezdett, a fiatal andragógusok bevonására irányuló munkát, újabb kislétszámú szimpóziumokat szervezünk egyetemi hallgatók számára, és ösztönözzük a fiatal szakembereket ismeretterjesztő művek írására, illetve az EPALE honlapon kialakított e-felületen blogok írására és szakmai anyagok feltöltésére.
  • Az MPT honlapján elérhetővé tesszük az MPT Felnőttképzési szakosztályi tagjainak elmúlt években publikált tanulmányainak válogatását a felnőttképzési, és közösségszervezés témakörben. Folytatjuk az együttműködést az Opus et Educatio szerkesztőségével új tanulmányok megjelentetése céljából.
  • Bekapcsolódunk az UNESCO Futures of Education címmel meghirdetett fókusz csoportos konzultációs programjába, amelynek keretében 2020 első felében egy angol nyelvű fókuszcsoportos beszélgetést kezdeményezünk több szakosztály bevonásával, illetve írunk az UNECO számára egy jelentést, amelyben angol nyelven összefoglaljuk az MPT UNESCO által feltett kérdésekre adott válaszainkat: hogyan látjuk a nevelésügy jövőjét, milyen lehetőségeket látunk 2050-ig.
  • .Folytatjuk a Felnőtt tanulók hete rendezvénysorozatot, az ősszel aktuális témában,.
  • Részt vállalunk az ELTE PPK és a Mellearn hálózat 2020. április 29-én szervezett „Tanulás-Tudás-Innováció a felsőoktatásban – Reflektorfényben az innováció” c.  konferencia  előkészítésében és megvalósításában.
  • Figyelemmel kísérjük a Szocio-andragógiai Műhely havi rendszerességgel szervezett műhelyfoglalkozásait az andragógia, a pedagógia és a társtudományok képviselőinek meghívásával.
  • Terveinket mindenkor az MPT társ szakosztályaival történő együttműködés keretében valósítjuk meg. 2020-ban együttműködünk a Pályaorientációs, a Felsőoktatási szakosztály és a Diszlexia szakosztály 2020. évi nagyrendezvényének megvalósításában.

 

 

 

 

  1. január 31.

 

 

Kraiciné Szokoly Mária

a szakosztály elnöke