Szerző: Trencsényi László
Beszámoló és munkaterv
A kollégiumi szakma 2010-ben megújította a többször módosított, 2000-ben elfogadott Kollégiumi nevelés országos alapprogramját. Az átdolgozást megismerte és elfogadta minden érintett fél. A 2010-2011-es tanév, valamint 2011 második…
Alternatív Kiss Árpád-díj
Az MPT Nógrád megyei Tagozata alternatív Kiss Árpád-díjat alapított, s ezt első ízben a megyei epdagógiai intézet igazgatójának, Salgótarján jeles pedagógusának Bratinkáné Magyar Éva tanárnőnek…
Az önkéntes munkáról
Önkéntes munka – közösségi szolgálat 2011-ben elfogadott Köznevelési törvényünk érettségire vonatkozó új szabálya, hogy a vizsgabizonyítvány egyik feltétele az 50 óra közösségi szolgálat. Az…
Február 17-iki Vezetői Kollégium ülése elé
Az alábbi szakosztályok, tagozatok nem küldték be még beszámolójukat, munkatervüket: Veszprém m. , Jász-Nagykun-Szolnok m , BAZ m Tagozat Iskolai Könyvtáros, Ifjúsági Kör, Didaktika, Neveléslélektan,…
Fóti Péter levele
Ezt a levelet azoknak küldöm, akiket érdekelhet, hogy barátom Jerry Mintz, az amerikai alternatív oktatás ismerője és gyakorlója, az amerikai Alternatív oktatást támogató szervezet (AERO)…