Rövid tájékoztató az Agóra Oktatási Kerekasztal 2012. május 12-én tartott második plenáris üléséről, illetve feladatok a június 2-án tartandó harmadik plenáris ülésre való felkészüléshez
A program a József Attila Gimnáziumban volt, és délelőtt 10 órától du. 5 óráig tartott. A résztvevők száma (akik közül nem mindenki volt jelen az elejétől és nem mindenki maradt végig) mintegy 40 volt.
Az Agóra második plenáris ülésén folytattuk az oktatáspolitikai koncepció kialakítását szolgáló tevékenység tematikájának megalkotását. Az első plenáris ülésen kiscsoportok gyűjtötték össze a lehetséges résztémákat. Ezt követően Radó Péter és Nahalka István tekintette át a javaslatokat, és alakított ki nyolc témacsoportra javaslatot. A második plenáris ülésen ismét kiscsoportok munkája következett. A feladat a Radó-Nahalka előterjesztés részleteinek megvitatása, további javaslatok megfogalmazása volt. Pontosabban: a kiscsoportoknak meg kellett beszélniük, hogy az előterjesztésben szereplő tematikának a „logikája” elfogadható-e, illetve van-e alternatív javaslat, valamint az egyes témacsoportok címét kellett megvitatni, javaslatot tenni, ha nem felelnek meg az eredetiek, továbbá a csoportoknak új témacsoportokra kellett javaslatot tenniük, ha az eredeti rendszert elégtelennek tartották.
A kiscsoportok mintegy egy órás önálló munkája igen intenzív volt, és számos, a részleteket érintő javaslat született. Átfogó, a Radó-Nahalka előterjesztéshez képest más „logikát” képviselő javaslat nem született. A délután egy órától öt óráig tartó plenáris megbeszélésen végül hét témacsoport nevét sikerült véglegesíteni, az eredeti előterjesztésből még egy cím vitatása vár ránk, továbbá született öt új témacsoportra is javaslat. Nézzük a részleteket:
Eredeti, Radó-Nahalka előterjesztés (7 témacsoport a 8-ból) |
A második plenáris ülésen elfogadott 7 témacsoport cím |
1. Kívánatos (elvárt) nevelési, oktatási eredmények. 2. Jó kormányzás. 3. Tartalmi szabályozás. 4. Intézményi minőség és rendszerszintű minőségértékelés. 5. Pedagógusok. 6. Szakképzés a közoktatásban, a közoktatás és a munka világa. 7. Méltányosság. |
1. Elvárt, kívánatos nevelési-oktatási eredmények. 2. Jó kormányzás. 3. Tartalmi sz 4. Intézményi minőségirányítás és rendszerszintű minőségértékelés. 5. Pedagógusok és a közoktatás további szakmai szereplői. 6. Szakképzés a közoktatásban, a közoktatás és a munka világa. 7. Méltányosság és esélyteremtés.
|
Az eredeti javaslatból még megvitatásra vár |
|
Modernizáció |
|
Új javaslatok |
|
Pedagógiai tudások, tapasztalatok hatékony áramlása Az iskola társadalmi kohéziót erősítő szerepe Tanítás és nevelés Diákszerep, diákrészvétel, netgeneráció. Felnőttképzés, távoktatás. |
Az Agóra következő plenáris ülése június 2-án lesz (ahol folytatódik az a napirend, amelyet a második és a harmadik ülésre együtt fogadott el az Agóra). Jó lenne azonban előkészíteni a döntéseket. Ezért azt kérjük az Agóra azon tagjaitól, akik az első hét témacsoport elfogadott címén kívüli javaslatokat tettek (vagyis a 8. pont címe és a további javaslatok), hogy tegyék meg részletesebb javaslataikat. Már korábban is jeleztük, illetve a plenáris ülésen is volt róla szó, hogy akkor tudunk érdemben foglalkozni az új javaslatokkal, ha azokhoz – ugyanúgy, mint az eredeti javaslatokhoz – készül definíció, és megtörténik a címek „alábontása”, vagyis a kiscsoportok által megfogalmazott résztémák közül a megfelelők címekhez való hozzárendelése (esetleg néhány új résztéma megfogalmazása is lehetséges). A 8. pont címére viszont definíció és „alábontás” nélkül várjuk a javaslatokat. Hogy érdemben vitathatók legyenek a javaslatok, jó lenne, ha május 25-ig ezeket a leírásokat, mint javaslatokat közzé tehetnénk.
A második plenáris ülésre készülve lehetőség volt arra, hogy az Agóra tagjai internetes módon kapcsolódjanak be a döntések előkészítésébe. Egyrészt az Agóra Google csoport levelezőlistában volt lehetőség vélemények és javaslatok megfogalmazására, másrészt egyénileg, Juhász Ágnesnek (juhasza49@gmail.com), vagy Nahalka Istvánnak (nahalkai@gmail.com) elküldött emailben, harmadrészt emailben történő jelentkezések alapján Juhász Ágnes szervezett volna össze kiscsoportokat, amelyek közös munkával tehettek volna javaslatokat (végül is sem a második, sem a harmadik megoldással nem éltek az Agóra tagjai). Ezeket a lehetőségeket továbbra is fenntartjuk. Vagyis ismét arra kérjük az Agóra tagjait, hogy szóljanak hozzá az előttünk lévő döntések témáihoz. Ezek a döntések a következők:
- A témacsoportok véglegesítése (ld. fentebb).
- Az Agóra működésmódja (az előterjesztést kik
üldtük a második plenáris ülés előtt, illetve a honlapról le is letölthető). - Az Agóra munkájának alapjául szolgáló értékrendszer (ehhez még nincs előterjesztés, ezért alapvető javaslatok megfogalmazása lehetséges).
- A munkacsoportok, köztük a szerkesztőbizottság megalakítása (ezzel kapcsolatban a szervező munkacsoport hamarosan konkrét javaslatot tesz).
Pörgessük föl a munkát!