Mint korábban arról tudósítottunk, szakosztályunk szeptemberben pályaorientációs szempontból véleményezte a Nemzeti Alaptanterv tervezetét. Véleményünket elküldtük az EMMI-nek, és – részletesebben kifejtve – a tervezetet létrehozó Oktatás 2030 munkacsoportnak.
Decemberben részletes választ kaptunk az EMMI-től, Pálfi Erika főosztályvezető aláírásával. A levélben megköszönik a véleményt, és örvendetesnek tekintik, hogy azt, hogy sok vonatkozásban egybeesik a véleményünk a NAT készítőinek véleményével.
A kritikánkat azonban nem fogadták el. Véleményük szerint a hiányolt dolgok (pl. a pályaorientáció/életpályaépítés tényleges megjelenése a tanítás folyamatában) megjelennek a különféle tantárgyak célrendszerében, a megvalósíthatóságra vonatkozó meglátásaink pedig nem a NAT keretében oldandók meg.
Egyáltalán nem reagáltak arra a kritikára, hogy a középfokú képzésen belül a dokumentum csak a gimnáziumi keretek között foglalkozik érdemben a pályaorientációval, a felsőoktatásban való továbbtanulást lehetővé tevő kompetenciák megszerzését csak a gimnáziumban tanulók számára jelöli meg célként, és egyáltalán nem szól arról, hogy hogyan valósíthatóak meg a szakközépiskolákban a NAT, illetve a tanulási területek fejlesztési céljai.
Nem reagáltak azon felajánlásunkra sem, hogy megkeresés esetén szakosztályunk és tagjaink készek részt venni a további fejlesztésekben, véleményezésekben.
A teljes válaszlevél itt olvasható.