Beszámoló

BESZÁMOLÓ 2013
Magyar Pedagógiai Társaság Szabadidő-pedagógiai Szakosztálya

A Szabadidő-pedagógiai Szakosztály 2011 szeptemberében alakult, jelenleg 14 tagja van. A szakosztály olyan együttműködés, amely tagjai érdeklődésének metszetében a családon és iskolán túli, ún. harmadlagos szocializációs közeg áll, és amely ezt elsősorban a felnőttkort még el nem ért korosztályok kapcsán vizsgálja. A Szakosztály segítséget kíván adni tagjai kutatásaihoz és fejlesztéseihez, megosztva többek közt egymással publikus eredményeiket, támogatva egymás szakmai publikációit, segítve szakmai problémahelyzeteik megoldását.

Az együttműködés nyitott az intézményi együttműködők felé is – legyen az elméletalkotó, alkalmazott kutató, adatbányász, desk researcher, elemző, vagy fejlesztőközpont stb. -, hogy a különböző műhelyekben felhalmozódott tudást szinergiája okán hasznos befolyást gyakoroljon országos folyamatokra és erősítse a paradigma szakmapolitikai nyilvánosságát. A Szakosztály nyitott az egyetemi hallgatók irányában és érdekelt abban, hogy a kutatások eredményei minél szélesebb nyilvánosság számára elérhetők legyenek.

A Szakosztály 2013-ban az alábbi főbb tevékenységeket végezte (túl a Társaság életében való aktív részvételen).

  • 2013. márciusában szakmai gesztorai volt a 3. Ifjúságszakmai Találkozásoknak (ISZAT) a Magyar Szociológiai Társaság Ifjúságszociológiai Szakosztályával és az Ifjúságszakmai Társasággal közösen (25 fő).
  •  2013. júniusában Horányban részt vettünk az Ifjúsági Szakma Országos Találkozóján (ISZOT) mint szakmai partner. A Találkozó központi témája olyan cselekvési terv kidolgozása volt, amely a fiatalokat a szabadidős térben szólítja meg (65 fő).
  • 2013. szeptemberében az Ifjúságszakmai Találkozások (ISZAT) műhelykonferencia-sorozat következő elemét Kisbéren tartottuk (25 fő), a két szakmai partner részvételével.
  • Tagjaink aktívan részt vettek a Magyar Ifjúság 2012 kutatás tervezésében, lebonyolításában és az abból készítendő publikációkban, az az alapján készülő előadásokból is kivették részüket.
  • A Szakosztály 2014-2015-ös időszakra megválasztott elnöke: Nagy Ádám