Néhány gondolat a két szervezeti egység működéséről:
- A két szervezeti egység töredékesnek mondható. Két fontos okot kell megemlítenünk:
1./ A korosztály megöregedett, nehezen mozdulnak ki a lakókörnyezetükből. Az érdeklődés a pedagógiában történtek, az oktatáspolitikai kérdésekben megjelenik az életükben, időnként írásban véleményüket is megfogalmazzák, ám aktív megjelenésükre lényegesen kevesebbet lehet számítani.
2./ A Fővárosi Tagozat gyakorlatilag eltűnt. A csoport magját adó tagok az FPI munkatársai voltak. Az intézmény megszűnt. A még aktív kollégák a szélrózsa minden irányába elmentek. Az ő esetükben a passzivitás érthető.
- A lemorzsolódás leginkább a tagdíjfizetés elmaradásában érzékelhető. Sok-sok elektromos levelet küldtünk körbe, de leginkább válaszolatlan maradt minden kérés, felszólítás.
- Az ifjabb nemzedék nem jelentkezik a két szakosztályba.
Kiemelkedő események:
- Jól mozgósítottunk – tehát a tagság zöme eljött – az április 9-diki Lóránd Ferenc emlékülésre.
- 2016. október 26-án – kapcsolódva az MPT 125. évfordulójának eseményeihez – előadást szerveztünk a Pető Főiskolán a „A művészeti nevelés szerepe a személyiségfejlesztésben”. – A program igen sikeres volt. 80 fő hallgatta végig a 6 előadást. Az érdeklődők között főiskolai hallgatók is voltak (ELTE-TÓK és PAF). Társpartner volt Konduktív Pedagógiai Szakosztály.
- A „Méltón a 125. évhez” című emlékülés résztvevői voltunk. Minden megjelent elégedetten zárta a központi programot.
- Felkérésre Karácsony Sándor emlékülésen előadást tartottam felkérésre Debrecenben. (március 30.) Az előadás címe: „A ma élő Karácsony Sándor”. – Az előadás anyagát a Karácsony Sándor Társaság az ősz folyamán megjelentette.
- Az újonnan létrejött Konduktív Pedagógiai Szakosztály munkájának beindításában tevőlegesen vettünk részt.
- Többen részt vettünk a Pető András Nemzetközi Konferencián (2016. december 9 – 13. között.)
- A hagyományoknak megfelelően kapcsolatban állunk a Mentor Szakosztállyal is.
- Állandó kapcsolatunk van a Tanító című folyóirattal, ahol nevelési kérdésekkel foglalkozó anyagokat teszünk közzé, ill. a tanítókat érintő eseményekről számolunk be. (Csillag F., Markovits J. stb.).
Budapest, 2016. december 19.
Csillag Ferenc
szakosztály és tagozat vezető