A Kisgyermeknevelési Szakosztály 2019 évi beszámolója
Korszerű szakmai fejlesztéseknek adtunk teret a programjainkon, hogy erősíteni tudjuk a párbeszédet, szakmai életet a nevelők, pedagógusok, szülők, és a gyerekek körül élők körében.
- március 8.-án Kibővített vezetőségi ülést tartottunk, az aktív tagok bevonásával (24 –en voltunk)
Munkánk eddigi tevékenységeit vettük sorra, valamint továbblépési utakat kerestünk. A tartalmas, konkrét hozzászólások alapján sok probléma és tennivaló fogalmazódott meg. Nagyon színes képet mutat az iskoláskor előtti nevelés megvalósítása Budapesten és a kerületek között is, illetve ugyanezt igazolták a vidéki városokból jött kollégák is. Az intézmények dolgozóinak testi, lelki életét tekintve sajnos többségében nem pozitív a kép. Kevés helyen őrzik meg és viszik tovább a nevelési értékeket, bár vannak innovatív folyamatok, de többségében a gyermekközpontú tevékenységek háttérbe szorulnak. Túlhajszoltság, és fásultság uralkodik. megbeszéltük, hogy olyan szakmai programokra van szükség, amelyek megvilágítják, hogy a mai kor családjának és gyermekének mire van szüksége, és mivel lehetne jobbá tenni a gyermekkort gyermekintézményeinkben.
Megköszöntük Farkas Anikó vezetőségi tagunk kiváló munkáját, örülünk, hogy továbbra is támogatja a szakosztályi tevékenységeket, velünk együtt gondolkozik a kisgyermeknevelők munkájának támogatásán. A 3 éves korosztály képviseletét továbbra is erősíteni kell a szakosztályon belül, aminek érdekében Cs, Ferenczi Szilvia került a szakosztály elnökségébe.
Megvalósult tevékenységeink
A Kisgyermeknevelési Szakosztály elnökségének tagjai, szakosztályi munkát kiemelten támogató tagjai több konferencián, szakmai továbbképzésen aktívan vettek részt a 2019-es év folyamán. Ezzel is hozzájárultak a szakmai párbeszéd fejlesztéséhez, az együttműködés és tudás továbbadásához.
A bölcsődei és óvodai munka egymásra építettsége érdekében igen fontosnak tartottuk azt a szakmai munkát, ami beindult a CSBO szervezésében a 2019 év elején. Az EU-s pályázat útján készülő felmérési anyaggal kapcsolatban a gyermeki fejlődés nyomon követése érdekében bekapcsolódhattunk a munkába. Nyitrai Ágnes elnökségi tagunk szakmai véleményt kért (Bakonyi Anna és Villányi Jutka), és vezetésével beindult ez a munka. Szakosztályunk tagjai közül többen vállalták a felmérésben való részvételt, szakmai vélemények megfogalmazását.
Február 12-én az ELTE Izabella utcai épületében Tanácsadó Estek programsorozat összejövetelén, ahol a téma a bullying, közösségi zaklatás volt. Kosztel Krisztina alegységvezető részletesen beszélt a Nyugi Ovi program kapcsán szerzett tapasztalatairól. A sikeres gyakorlati példákat is bemutató kiselőadás után szóba került a Játékszer nélküli óvoda program eredményei is Villányi Jutka hozzászólásában.
Márciusban az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) szervezésében a Brunszvik Teréz szakmai napok keretében 3. alkalommal került sor a Nemzetközi Kisgyermek-nevelési konferenciára. A második napon Zóka Katalin (Szakmai Kollégium tagja) szekciójában a VI. kerületi Játékvár Óvoda vezetője és munkatársa beszéltek az Óvodájuk innovációs tevékenységeiről. Cs. Ferenczi Szilvia elnökségi tagunk – szekcióvezetőként „A kisgyermekek fejlődésének szülői és nevelői támogatási lehetőségei a digitális világban” témakörben tartott előadást.
Március 10-én részt vettünk a II. Demokratikus Nevelés Konferencián, aminek fő témája volt: Szabadság és demokrácia az oktatásban és a családban-hogyan kezdjük el? – Kosztel Krisztina (alegységvezetőnk) az óvodai kerekasztal beszélgetésben vett részt, ahol a gyermekek egyéni útjainak támogatása, szabályalkotás, vélemények meghallgatása került szóba. A fő téma ezek hatása a közösségre és egyénre, és gyakorlati megvalósításának lehetőségei voltak.
Májusban 21-én a Szülőnek lenni konferencián is Kisgyermeknevelési Szakosztály tagjai közül többen is képviselték az iskoláskor előtti nevelést. Villányi Jutka az előadások utáni beszélgető körben vett részt. A délelőtti program után a Családpedagógiai Szakosztály tartotta munkamegbeszélését Nagy Péterné vezetésével. Szalontai Judit aktív szakosztályi tagunk ekkor jelentette be, hogy a jövőben a családi nevelés témakörével szeretne foglalkozni. Örömmel támogatjuk tevékenységét.
Május 23-24-én részt vettünk a Modern Óvoda konferencián. Május 23-án dr. Bakonyi Anna előadást tartott. Téma: Ki a nem más? A diverzitás mint érték. Május 24-én Kosztel Krisztina a “Robotoktól a szabályalkotásig” szekcióban interaktív bemutatót tartott a választási és döntési helyzetekről.
2019 májusában került sor A Lelki Egészség a Perinatális Időszaktól a Kora Gyermekkorig – Első regionális európai konferenciára. Témájuk nagyon fontos a szakosztályi tagjaink számára. Cs. Ferenczi Szilvia (elnökségi tagunk) szervezte a szekciót.
A IV. Játsszunk Mindannyian! országos játéknap megszervezésében több alegységünk vállalt kiemelkedő szerepet: Pápa, Csorna[1]
Karcagon az alegységünk tartalmas tevékenységeit következő részbeszámoló mutatja be.
A játék nap egész napos program keretében valósult meg a Madarász Imre Egyesített Óvoda intézményvezetője és a Környezeti nevelés szakmai munkaközösség szervezése által, 650 óvodás korú gyermek részvételével.
Tehetségnap, címe: „Hagyományok nyomában” szeptember 25-én került megrendezésre. Két program valósult meg párhuzamosan. A szülők számára előadást tartottunk, közben a gyermekek és az érdeklődő szülők részt vettek a Pusztai Rókák Hagyományőrző Egyesület fiatal tagjainak bemutatkozásán, élménybeszámolóján. A gyermekeknek elmesélték, hogy a kun életmódot Karcag kunkapitánya mutatta be számukra a kecskeri pusztában, ahol rendszeresen részt vesznek a tanya kialakításában, lovak gondozásában, lovagolnak, citeráznak, népdalokat tanulnak, íjászkodnak úgy cselekednek, mint a kun elődeink. Az első előadáson Harsányiné Szabó Ilona tagintézmény vezető bemutatta a tehetségígéretek felismerésének, gondozásának lehetőségeit az óvodai és a családi nevelésben. A második előadást Andrási Tiborné alegységvezető tartotta, amelyben beszámolt az óvodai testi- kinesztetikus tehetséggondozó műhelyekben megvalósuló programok során szerzett tapasztalatokról. Beszélt az eddigi pedagógusi munkájának eredményeiről, a tehetségígéretes gyermekek adottságainak kibontakoztatásáról.
Szakmai nap keretében Andrási Tiborné alegységvezető Régi idők nyomában – hagyományok felidézésével fenntartható fejlődés érdekében mutatta be jó gyakorlatként működő Mihály napi vásárt a Zöldfa úti óvodában. A programon a helyi és környékbeli települések téma iránt érdeklődő óvodapedagógusok vettek részt.
Kecskemét és környéki alegységünk munkája még nem indult be, de Halasi Ágnes cikkei A Kisgyermek „Zöld oldalak” sorozatban másfél éven át részletesen beszámolt az Erdei óvoda programok tartalmi elemeiről, gyakorlati megvalósítások ajánlásait adta át az óvodapedagógusoknak.
Nyár közepén az MPT Staféta táborában (2019, június 20-23.) Orosházán már hagyományként a táborban aktívan vettek részt tagjaink (6-an) és csatlakozott Békéscsabáról az Ákom bákom Óvoda nevelőtestülete Miklya Ildikó szervezésében.
Megállapodás jött létre 2019 nyarán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Oktatásinnovációs és Felnőttképzési Központ (BME OIFK) és a Magyar Pedagógiai Társaság (MPT) között[2]. A gyerekekkel együtt megvalósítható gyakorlatokat három témakörbe csoportosították: erkölcsi értékek, demokratikus és társadalmi értékek, környezettudatosság, a környezet, mint érték.
2019 július 5-én a magyar AVAL validációs műhely megrendezésében került sor nyitó előadásra és csoportfoglalkozások megszervezésére. A Kisgyermeknevelési Szakosztályból a feladathoz illeszkedően célzottan hívtuk meg tagjaink közül a kiváló szakembereket. Bölcsődei munkacsoportban 8-an, az óvodai munkacsoportban 15-en, az iskolai munkacsoportban 6-an vettek részt, és véleményezték az összegyűjtött játékokat. A plenáris ülésen több szakmai szolgáltatóból, szakértők, szakfelügyelők, és a felsőoktatásból oktatók voltak jelen. Összesen 40-en dolgoztunk együtt a szakmai módszertani anyagok véleményezésén. [3]
2019 szeptember 27-i szakosztályi ülésen 25-en voltak. A résztvevőkről: fiatalok, akik először vettek részt szakmai programunkon (4-en), az idősebb korosztály képviselői 70-en éven felüliek (5-en) és a középréteg nagyobb létszámban képviseltette magát. Kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok, tanító, tanár, oktatók voltak jelen Budapestről, Taksonyból, Gödöllőről, Szalkszetmártonról, Gödről, Budaörsről, Herceghalomról, Kecskemétről. Az első órában az előadók mondták el röviden témájukhoz kapcsoló újító szakmai ajánlásaikat, kiemelt gondolataikat.
Bakonyi Anna A diverzitás, mint érték témaköréről beszélt. Hangsúlyozta, hogy szemléletváltásra van szükség, hiszen a különbözőség (a diverzitás) egyre inkább jelen van, a XXI. századra az eddigieknél is jellemzőbb. A neurotipikus gyerek közti különbség is nagyobb, mint valaha. Épp ezért, különösen fontos, hogy minél jobban előtérbe kerüljön és megvalósuljon a differenciálás. Ezek módszerei részben ismertek, részben nem, a nehezített körülmények viszont hátráltatják a megvalósulást.
Harsányi Eszter és Szőke Rita a közös játék, a közös cél, a bevonódás fontosságát hangsúlyozták. Inkluzív megoldások másképpen címmel vezették be gondolataikat. Kérdések vettettek fel. A játszótéren a játékok hogyan, mi módon teszik lehetővé az együtt-játszást a különböző képességű gyermekek számára, és hogyan lehet ezen változtatni? Az új eszközök, hogyan tudják befolyásolni az együtt-játszást? Tehát a kommunikálás, a bevonódás a játszótéren, így az óvodák udvarán, és a csoportszobákban is megoldható, megfelelő, illetve új, az érzékenyítést segítő eszközökkel és empátiával.
Munkácsy Katalin kiemelte, hogy a matematikai nevelésnek éppen úgy az a fő feladata, hogy a gyerekek pozitív élményekkel kísérve szerezzenek tapasztalatokat, erősödjön problémamegoldó képességük és fejlődjenek, testi, szellemi és érzelmi területeken, mint ahogyan a művészetekben és a sportban is. Olyan játékokat, feladatokat mutatott be, amelyekben alig voltak számok, számolás szinte semmi, ezek mégis fejlesztik a matematikai gondolkodás képességét.
A program második felében két csoportban folyt a szakmai beszélgetés.
Eszter és Rita vezetésével játékalapú tréning egyik elemének bemutatásával ismerhették meg a szakosztályi tagok a kártyajáték módszerét. A hagyományos integráció egyre nagyobb ellenség a szakmában, mivel nincsenek meg a feltételek hozzá. Sőt, egyes tényezők kifejezetten visszatartó erők. Ez a játék – amely egy 5 órás tréning keretében valósul meg – egyfelől érzékenyít, másfelől konkrét segítséget ad az egyes „problémás” gyerekek bevonásához.
Munkácsy Katalin által bemutatott játékok és kipróbálásuk közös alkotómunkát adott a résztvevőknek, és a játszott játékok közben egy-egy fejlesztő tevékenység – mint játékszabály alkotása is előjött. A játékok egy részét a MiMa programban szerepel, amit CD-n megkaptak a résztvevő kollégák.[4]
A szakmai program végén zárszóként sok probléma és gyakorlati kérdés került elő Döntés nem születetett a Kisgyermeknevelési charta ügyében – mivel volt, aki támogatta, volt aki ellenezte, vagy kevésbé tartotta aktuálisnak szükségességét egyéb, égetőbb tényezők miatt. Mindenki kapott a témával kapcsolatos leírást, ígérték, hogy visszajeleznek.
Kommunikációs tevékenységeink
A Kisgyermek szakmai lap hasábjain egyre több szakmai információ olvasható a bölcsődei korosztály gondozásával, nevelésével kapcsolatban. Szűcs Viktória a BBDSZ elnöke cikkeivel naprakész EU-s tevékenységek közzétételével ráirányította a figyelmet a koragyermekkori nevelés jelenlegi helyzetére, feladatokra. Mindennapi gondozó-nevelő munkával kapcsolatban cikk jelent meg a bölcsődei dajkaképzésről és a környezettudatos nevelésről a 2019 évi lapszámokban. Farkas Anikó segítségével díjnyertes pályamunkák sorban jelennek meg a bölcsődei gondozó nevelőmunka területeiről. Sorra jelennek meg innovációs tevékenységek bemutatásai és értékeket átadásra is sor kerül. Sajnos a szomorú híreket is itt adjuk közre, felidézve kollégáink munkásságait, tartalmas életüket. A végleges búcsúztatások is itt kapnak helyet. A lap terjesztése és az előfizetés fontos feladat.
FACEBOOK zárt csoportot hoztunk létre az MPT Kisgyermeknevelési szakosztálya elkötelezett tagjaival. Célok: tájékoztatót adunk közre a Magyar Pedagógiai Társaság munkájáról, kiemelten a kisgyermeknevelés érdekében végzett tevékenységekről, állásfoglalásokról. A márciusban megtervezett zárt Facebook csoport – a Kisgyermekről Kisgyermekért címmel május végén indult be. Az aktív adminok: Kosztel Krisztina, Pável Brigitta, Zsárecz Mónika sokat dolgoztak az arculat megteremtésén, és a csoport munkájának beindításában. A beindult munka kicsit átalakult – a nyáron bekövetkezett törvénymódosítási hullám negatív kisugárzásának hatására. Jelenleg a tagok száma 138 fő.
Az MPT új honlapján Rovatok címszó alatt Kisgyermeknevelés témakörében is szeretnénk tevékenységeinkkel szakmai információáramlást, párbeszédet biztosítani. Ezt elindítottuk az év végén.
A szakmai érdekképviselet terén végzett tevékenységeink
Sajnos nagymértékben átalakította és szinte meghatározta, felborítva a terveinket a nyár elején beindult szaktárcai irányításban bekövetkezett változáshullám.
Ennek első állomása a felsőoktatási képzés veszélyeztetésének híre volt 2019 júniusában. Többszöri szakmai megbeszélés alapján elkészítettük tiltakozásunk jeleként a Kisgyermeknevelési Szakosztály állásfoglalását az iskoláskor előtti nevelést végző szakemberek felsőfokú végzettsége érdekében. Bakonyi Anna és Faust Erika vezetésével készült el az írás[5],
A beiskolázások menetét érintő köznevelési törvénymódosítások nagyon elbizonytalanították és felháborították a kisgyermekkori nevelésben érintett szülőket, óvodapedagógusokat, fejlesztő pedagógusokat. Megalakult 2019 nyarán a Gyermekközpontú magyar óvodáért munkacsoport és aktívan bekapcsolódtunk a munkájukba. Nyári pihenés helyett telefonok, levelek százai jelentek meg, és „a mit, és hogyan valósuljon meg gyermekeink érdekében” kérdések miatt születtek ajánlások, és szerveződtek fórumok, jöttek létre facebook csoportok, kommentek.
A törvényi változásokra, szülői igényekre, kérdésekre reagálva a Zuglói Szülők Közösségével együttműködve augusztus 23-án a Zuglói Civil házban lakossági fórumot tartottunk a köznevelési törvény módosításáról. MPT tagok dr. Bakonyi Anna, Gál Ferenc, Villányi Györgyné, Kosztel Krisztina, illetve Nyeste Gabriella. A megjelent szülők igen felkészülten érkeztek, A konkrét, és igen fontos kérdéseket összegyűjtöttük. A Kisgyermek szakmai folyóiratban[6] megjelent a Kisgyermeknevelési Szakosztály Szakmai állásfoglalása az iskoláskor előtti nevelést érintő végrehajtási rendeletek alkotásához.
2019 szeptember, október hónapokban a Gyermekközpontú magyar óvodáért munkacsoport tagjai még aktívabb munkába fogtak. Több alkalommal készítettünk szakmai írásos ajánlásokat, és munkacsoportos megbeszéléseken, viták során, támaszkodva a jól bevált gyermeki fejlődést nyomon követő eszközökre állítottuk össze az adminisztrációs munkát segítő, szakértői munkát igénylő ajánlásokat. Ezek beadásra kerültek a törvény végrehajtási utasításait készítő illetékesekhez. Kiemeltük az óvodapedagógusok szakmai tudását és tevékenységeiket, és hogy erre támaszkodva tudjuk csak elképzelni a gyermekek érdekében az igény és szükségletek szerint megfelelő iskolakezdés megvalósítását. Abban bíztunk, hogy gyermekközpontú, egyéni fejlettségi igényeket figyelembe ajánlásaink célba érnek. Sajnos ez nem valósult meg. Ezek után a széles körű, igényes szakmai elhívatottságot felvállaló, több szerveződést képviselő szakcsoportunk munkája – a Gyermekközpontú magyar óvodáért munkacsoport – okafogyottá vált.
A Kisgyermeknevelési Szakosztály tagsága
Egész évben próbáltuk tisztázni a tagnévsorunkat. Sajnos sokan nem válaszoltak leveleinkre. Végül A Kisgyermek lapot is elküldtük minden MPT szakosztályi tagunknak, akár volt előfizetése, akár nem. Ekkor több visszajelzést kaptunk: nyugdíjba mentek és nem kívánnak kapcsolatban maradni a szakmával. Így bizony év végére 85 fölé emelkedett a törlésre kerülők száma. És ez a változási tendencia még mindig tart. Évente többen végleg eltávoznak körünkből. Kb. 125 tagunkkal csak telefon és postai úton van kapcsolatunk, aminek nagyon örülünk, de ez igen időigényes munka. Ugyanakkor olyan tudásuk és emlékezetük van a kollégáknak, amely értékek neveléstörténeti szempontból igen fontosak lehetnek. Pótolhatatlan múltbeli kapcsolatok kerülnek felszínre, amiből lehet táplálkozni. Tehát ezt ápolnunk kell. Évente vannak új jelentkezők a szakosztályunkba, számuk 15- 20 fő között mozog (az elmúlt 2 évben Csorna és környékéről jött több fiatal jelentkező, köszönet a csornai alegységvezető Világosné Rozsonits Erika szervező munkájának).
Összegezve megállapítható, hogy a nehéz munkakörülmények ellenére aktívan tudunk tevékenykedni a szakmai munka erősítése terén, de nem értünk el eredményt gyermekeink fejlődés szerinti iskolakezdésének megvalósítása érdekében.
Összeállította a szakosztály vezetősége:
Angyalfiné Varga Julianna, Bakonyi Anna, Cs. Ferenczi Szilvia, Nyitrai Ágnes, Villányi Jutka
és alegységvezetők:
Andrási Tiborné Edit, Csákvári Judit, Kosztel Krisztina, Világosné Rozsonits Erika, Zsember Gyurcsy Márta
[1] a csornai szervezők élmény-beszámolója megjelenik A Kisgyermek 2019 évi 5. számában.
[2] az Erasmus+ – Strategic Partnerships – Call 2017 – KA201 – Strategic Partnership for school education, Key Action 2 – Cooperation for Innovation and the Exchange of Good Practices támogatásával megvalósuló Added VALue Learning for Preeschool Teachers & Pedagogical Coordinators (röviden AVAL).
[3] Cikk jelent meg Erkölcsi és értékorientált nevelés a gyakorlatban címmel A Kisgyermek XIII. évf. 2. számában, 2. old.)
[4] (Http://www.mathematicsinthemaking.eu/fileadmin/media/Output/Toolkit_-_publications/MIMA_ebook_HU__VFinal_compact.pdf
[5] ami megjelent A Kisgyermek 2019. XIII. évf, 2. számában 7. old.
[6] 2019. XIII. évf. 2. számában 26-27 old.