Magyar Pedagógiai Társaság
Kisgyermeknevelési Szakosztály
BESZÁMOLÓ 2013. – MUNKATERV 2014.
Beszámoló a 2013. év munkálatairól
Szakosztályunk tagjainak aktivitása az elmúlt évben megerősödött. Ezt több tény és változtatás segítette elő.
Célunk teljesítésére törekedtünk a vezetőséggel (idézem az előző évben kitűzött célunkat): „az MPT részéről „mindig kapjál valamit, amit magaddal viszel és erőt ad a mindennapok tevékenységeiben”.
Ezt a célt tudtuk teljesíteni programjainkkal.
Úgy állítottuk össze a szakmai napok programjait, hogy mindenki vigyen haza magával új gondolatot, és kapjon megerősítést. Olyan előadókat hívtunk és olyan témákat dolgoztunk fel, amiből lehetett meríteni.
- Takács István nagyon tartalmas és érdekes előadást tartott az Átmenetek problémái címmel. Csillag Ferenc idézetekkel vezette fel a témát, ezzel megadta a hangulatot, ráhangolódást. (2013, április 6). A program második felében került sor a Mire való az iskola, bölcsőde, csana, óvoda, szakiskola, gimnázium, szakközépiskola, felsőoktatás kérdéskörben szakmai beszélgetésre.
- Az emlékülésen „Ki viszi át” címmel Szabadi Ilonka szellemi örökségének felidézésével (2013, április 27) igen színes, és gazdag életútból tudtunk gazdagodni. Ehhez nagymértékben hozzájárultak az emlékezők köre: Tomor Lajosné, Trencsényi László, Kósáné Ormai Vera, Romhányi Flóriánné, Farkasné Egyed Zsuzsa, Bakonyi Anna, Villányi Jutka. A megemlékezésen köszöntőt mondott és végig jelen volt Perjés István dékán-helyettes.
- Lannert Judit oktatáskutató Erős kezdet? Biztos Kezdet? címmel tartott előadást. (2013, október 12) Itt a téma kiemelt fontossága mellett a Fehér könyv tartalmi elemei is feldolgozásra kerültek.
A szakosztály aktív tagjai közül alkalmanként 3-an kaptak könyvet, vagy emléktárgyat munkájuk, aktivitásuk elismeréseként.
Megpróbáltuk a szakmai információáramlást segíteni: minden alkalommal események, tevékenységek kerültek ismertetésre. Krasznár és fiai könyvesbolt árusított könyveket.
Nagyon jó, hogy az ELTE PPK épületében, a Kazinczy utcában van mód nyugodt körülmények között és kiváló infrastruktúra biztosításával a szakmai napok megszervezésére. Szombati napra tettük át a szakmai napokat, így többen jöttek el rendezvényeinkre, mint az előző évben. Az ország minden részéből jöttek (Szolnok, Kecskemét, Dunakeszi, Göd, Tóalmás, Eger, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Esztergom, Komárom, Székesfehérvár, Baracs, Sárkeresztes, Ajka, Békéscsaba, Pécs, Salgótarján, Miskolc, Ácsteszér, Szekszárd, Ózd, Devecser, Sukoró, Budapest). A résztvevők köre felöleli a kisgyermekneveléssel foglalkozó széles körét és egyben a kapcsolati hálónk szélesedését is igazolja: kisgyermeknevelők, védőnők, CSANA képviselők, óvodapedagógusok, fejlesztő pedagógusok, munkaközösség-vezetők, óvodavezetők, szakértők, szaktanácsadók, OFI munkatárs, OH munkatárs, EGYMI munkatárs, gyógypedagógusok, oktatók, pszichológus, orvos, GYIVI munkatárs, Biztos Kezdet Ház munkatársa, Nest csoport tagja, magánóvodai pedagógusok.
A Neveléselméleti Szakosztállyal már hagyományként együtt tartjuk egyik rendezvényünket. Minden alkalommal jelentkeznek új tagok is szakosztályunkba.
Sajnos a kollégák közül többen eltávoztak körünkből, ami nagy veszteség.
A rendezvények mellett a következő tevékenységekben vettünk részt a tagság tagjai közül többen:
- szakmai anyagok, állásfoglalás készítése a Családi Napközi témakörében, kapcsolatfelvétel és egyeztetés a CSANA képviselőivel;
- az AGÓRA Oktatási Kerekasztal munkájában a kisgyermeknevelés területét képviseltük a szakmai vitákban, szakanyagokban;
- kapcsolódtunk a Mire való az iskola? téma és a Fehér Könyv anyagainak feldolgozásához;
- az óvóképzés értékeinek megőrzése érdekében közlemények készítése és együttműködés a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) és a Néphagyományőrző Egyesület képviselőivel;
- szakmai vélemény adása és odafigyelés a gyermeki közétkeztetés érdekében készülő rendeletre, az életpálya modellre, a szakértői és szaktanácsadói rendeletekkel kapcsolatos vitákra, a kiemelt figyelmet igénylő gyermekek nevelése érdekében készült szakanyagokra, stb.;
- a Baranya megyei tagozat munkájának segítése;
- bekapcsolódás az Óratorta rendezvénybe;
- sajtótalálkozó szervezésében részvétel és együttműködés az Iskolafejlesztési Alapítvánnyal;
- bekapcsolódás a Tanulás hete rendezvényeibe, aktív együttműködés a könyvbemutatón Kósáné Ormai Vera könyvének bemutatásával;
- a Staféta tábor munkájában a kisgyermeknevelők képviselete és aktív részvétele most is erősen megmutatkozott;
- A Kisgyermek szakmai folyóirat munkája a második félévben felgyorsult, illetve próbálja behozni az időbeli lemaradást. A tartalmi színesség biztosítása az MPT tagok aktivitását is igazolja. Az újságterjesztés érdekében van szükség még segítségre.
Terveink 2014 évben
Célunk, továbbra is annak biztosítása, hogy az MPT részéről „mindig kapjál valamit, amit magaddal viszel és erőt ad a mindennapok tevékenységeiben”.
Tervezett rendezvények
- Köszöntéssel készülünk Bakonyi Ágnes születésnapjára (január 31.)
- A kisgyermekkori napközbeni ellátás sokféle megvalósítása alakult ki hazánkban. Ezen tevékenységek harmonikus egymás mellett élése és céljaik minőségi teljesítése, valamint a közös gondolkodás a gyerekről és családjaikról érdekében szervezünk közös szakmai napot a CSANA képviselőivel, a magánóvodák szakembereivel, a bölcsődei tevékenységek irányítóival, munkatársaival (tervezett időpont március eleje).
- Már hagyományként együttes szervezésben valósul meg a Neveléselméleti Szakosztállyal március második felében programunk, melynek témája „Mindennapi kérdéseink” – az oktatáspolitika hatása a köznevelési intézmények belső világára. (előadás és kötetlen beszélgetés).
- Csatlakozás a Baranya megyei Tagozat programjához: Változások a köznevelésben a kutatások tükrében címmel regionális szinten (Baranya-Somogy-Tolna) szervezett szakmai naphoz április hónapban.
- Második félévben kerül sor az elmúlt 5 év értékelésére és a vezetőségválasztásra (októberben).
Tervezett tevékenységeink
- Fontos feladatunk a küldött gyűlésre való felkészülés, a küldötteink névsorának ellenőrzése, és pontosítása. Felkészülés a szakosztályon belüli vezetőségválasztásra. A Küldöttgyűlés Előkészítő Bizottságban dolgozik Angyalfiné Varga Julianna. A Kisgyermeknevelési Szakosztály választásokkal kapcsolatos munkálatait Pálfi Györgyné Éva vezeti.
- Évek óta készül a kisgyermeknevelési lexikon, melynek elektronikus megvalósítása látszik járható útnak. Az elmúlt évek sok változásai háttérbe szorították ezt a munkát, a tervek szerint ez év második felében, a választások után lesz időnk és energiánk ismét ezzel foglalkozni.
- Fontosnak tartjuk a változásokkal kapcsolatos konkrét feladatok munkájának segítését és megvalósításokban adunk segítséget a tagoknak, kollégáknak igények alapján.
- Lényeges feladatunk, hogy a kisgyermeknevelési értékeket megőrizzük, és a korszerű fejlesztési irányokat továbbadjuk, megvalósításukat segítsük. Figyeljünk oda a PISA eredmények üzeneteire és aktuális kutatási eredmények feldolgozására.
- Az MPT által szervezett KI Kicsoda online kiadvány készülésébe bekapcsolódunk. Vállaljuk eltávozott szakosztályi tagtársaink életútjának megírását.
- Tervezzük a szakmai civil szervezetek hálózattá alakulását a kisgyermeknevelés területén. Ez a munka beindul a márciusi programmal, amit szélesíteni szeretnénk.
- 7. Tevékenységeinkkel támogatjuk és csatlakozunk az MPT közös rendezvényeihez is (Staféta tábor, Tanulás ünnepe).
- A Kisgyermek szakmai folyóirat terjesztésének segítése folyamatos feladatunk.
2014. január 29.
A szakosztály vezetősége nevében Villányi Györgyné Jutka
szakosztály vezető