beszámoló és munkaterv

 

A szakosztály munkájában – minden erőfeszítésünk ellenére – változatlanul az informális jelleg dominál. Vannak nagy érdeklődést kiváltó rendezvényeink, de még nem sikerült elérni a rendszeres szervezeti élet megvalósítását. A meglévő matematikatanári szervezet, a Bolyai Matematika Társulat Matematikatanári Tagozata mellett hozzánk nem jelentkeznek nagyobb számban a kollégák. Ennek ellenére dolgozunk, és igyekszünk olyan témákat is bevonni a magyar matematika-tanári közgondolkodásba, amelyek külföldön a matematikatanári, illetve itthon más tanári fórumok munkájában már jelen vannak.  Érdeklődésünk előterében áll a hátrányos társadalmi helyzet hatása a tanulók iskolai eredményeire, ennek keretében foglalkozunk a hátrányos helyzetű tanulók problémáival, a tehetséggondozás lehetséges formáival.

 

 

 

Segítettük a Gandi Gimnázium diákjait, hogy sikeresen érettségizzenek matematikából.

 

 

Továbbra is tartottuk a kapcsolatot az összevont tanulócsoportos kisiskolákkal. Ebben az évben is megszervezték a Gárdonyi kör tagjai a Tanulás Ünnepét, Művelődés Hetét.

Vezsenyben Strack Éva és kollégái nagy sikerű programot szerveztek, amiről fényképes beszámolót is küldtek.


Együttműködünk a Messzehangzó Alapítvánnyal.

 

Az egyetemen igyekszünk megvalósítani a tehetséggondozás új szemléletben, a diákok széesebb körére is kiterjesztve. A “második vonal”-at támogatjuk, többek között az InfoPark  Alapítvány segítségével


Részt veszünk tudományos konferenciákon, részben azok megszervezésével, részben előadások megtartásával.

 

Részt vettünk a Tudomány- és technikatörténeti konferencián

 

Matematikatanítási TDK munka segítése

 

 

Ismét részt vettünk a Varga Tamás Napok szervezésében. A matematikaszakos hallgatók is bekapcsolódtak a meghívott középiskolásokkal végzett munkába. Angol nyelvű szekciót szerveztünk a Varga Tamás Módszertani Napok keretében, és ezen belül foglalkoztunk a középiskola és az egyetem közötti átmenet kérdéseivel is, elsősorban a nem matematika szakos matematika tanulását illetően.

 

,

Megkezdtük a munkát budapesti múzeumokkal, elsősorban az Országos Műszaki és Közlekedési, valamint a Természettudományi múzeumokkal. Vizsgáljuk múzeumok kínálta lehetőségeket a matematikai ismeretterjesztésben.

 

 

Nemzetközi együttműködés:  Eszéki és perugiai kollégákkal dolgozunk együtt a matematika szakos tanárképzés fejlesztése érdekében.

 


Együttműködünk a Raabe, a Typotex és a Gabo kiadókkal a matematika népszerűsítésében.

 

 

 

Tervek 2012-re

 

Tervezzük a szervezeti élet fejlesztését.

 

Megszervezzük tavasszal a kétévenként esedékes matematikatörténeti konferenciát

 

Folytatjuk a munkát a magyar matematikatörténeti kutatások megismerésében.

 

 

 

Budapest, 2012. január 29.