Beszámoló és munkaterv – Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Beszámoló az MPT B-A-Z. megyei tagozatának 2014. évi munkájáról

Tagozatunk a már megszokott rendben folytatta munkáját. Ez 2014-ben is elsősorban konferenciaszervezési és kutatási tevékenységben merült ki. Az év legelején rendeztük a szokott kb. 100-120 fős résztvevő közönséggel a VII. Taní-tani Konferenciánkat. Márciusban az Elitek nevelése, iskolázása – 18-20. századi esetek és összefüggések címmel nevelés- és oktatástörténeti műhelykonferenciát szerveztünk, amelyen két, illetve három szekcióban párhuzamosan. A konferencián elhangzott előadásokból készült kéziratokat összegyűjtöttük, 2015-ben tervezzük a kötet kiadását. Júniusban pedig tehetségkonferenciát szerveztünk kb. 50-60 pedagógus résztvevő számára.

Az év második felében elsősorban annak a kutatásnak az előkészítésével foglalkoztunk, amellyel a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium bízta meg az MPT-t. Ez nem pusztán egy kutatás, hanem – jellegéből, a feladat típusából adódóan – lehetőség az MPT megyei befolyásának bővítésére is, hiszen HHH-témában elkötelezett, „jó pedagógusokat” keresünk, s az összegyűjtött pedagógusokból élő közösséget, egymással kommunikáló csapatot szeretnénk létrehozni.

Fenti aktivitásunk továbbra is a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézetével közösen, az egyetemi szféra égisze alatt érvényesült. Jó lenne ezen változtatni, s tágítani a kört, de egyelőre ennek nem találjuk a módját.

 

Munkaterv a 2015. évre

Hagyományainkhoz híven a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézete és az MPT B-A-Z megyei tagozata 2015. januárjának utolsó napjában ismét közösen szervezi meg a Taní-tani Konferenciát – az idei már a 8. ilyen rendezvény lesz. A Zárszót a tavalyihoz hasonlóan ezúttal is – az MPT nevében – Trencsényi László tartja.

További közös konferenciát tervezünk 2015 májusában, amellyel a Tanárképző Intézet Tanárképző Központtá válásának jegyében a jelenleg folyó Támop-projekt főbb eredményeit szeretnénk bemutatni az érdeklődő pedagógus kollégáknak.

2015 őszén szeretnénk ismét szeretnénk öregdiák találkozót tartani.

2015. június 30-ig tart a jelenleg is életben lévő kutatási megbízás, amelynek keretében segítünk a miskolci roma szakkollégium hálózatépítő tevékenységében. Ez talán tagtoborzásra is felhasználható lesz az MPT számára.

2015 tavaszán szeretnénk kiadni a tavalyi miskolci neveléstörténeti konferencia anyagát közlő kötetet – erre, valamint Trencsényi László „Miskolci pedagógiai tükör” válogatáskötetére könyvbemutatót is szeretnénk szervezni.

A tagozati elnöktársak nevében

Ugrai János

Miskolc, 2014. január 19.