A Szókincsháló szakosztály szempontjából a 2014-es év meghatározó döntése volt a tankönyvpiac átrendezése és az OFI kísérleti tankönyveinek megjelenése. A korábbi tevékenységünknek fontos része volt a négy legnagyobb tankönyvkiadó tankönyveinek szóelemzése, illetve ehhez kapcsolódva a diákok szóértésének vizsgálata.
Az új helyzethez való igazodás első lépéseként feldolgoztuk az OFI kísérleti tankönyveinek szókészletét (külön az általános iskolai tankönyvekét). Ezek egy interaktív adatbázisban elérhetők. A 47 általános iskolai tankönyv 5600 oldalán mintegy 36 ezer különböző szótő szerepel. Arányaiban ez hasonló a korábban vizsgált könyvek szókészletéhez, ami messze meghaladja egy átlagos tanuló befogadóképességét. (Az internetes cím nyilvánosságra hozását még megbeszéljük az MPT vezetőségével.)
Ügyvezető elnökünk közreműködésével felvettük a kapcsolatot Kojanitz Lászlóval, az OFI kísérleti tankönyvek szakmai vezetőjével. Megbeszéltük, hogy előzetes anyagként készítünk egy összehasonlító elemzést három ötödik osztályos történelem tankönyv (OFI, Apáczai, NTK) egy-egy fejezetében (ókori Róma) található szóelőfordulásokra. Az elemzés eredményét december közepén elküldtük, várjuk a választ az együttműködés folytatására.
A szakosztály tanárainak közreműködésével összeállítottunk egy gyűjteményt az alsó és felső tagozaton jellemzően használt, illetve feldolgozásra ajánlott olvasmányokból. Ezek szókészletét szintén kielemeztük, ami elérhető és kereshető egy elektronikus adatbázisban.
A tanulók felé 2014-ben kevesebb akciót tudtunk megvalósítani a tervezettnél, mert a „bázisiskolánk”, a Budaörsi Herman Ottó Általános Iskola elhúzódó átépítése miatt nem lehetett használni az informatika tantermeket. Úgy néz ki, hogy idén ott is helyreáll a rend.
A 2014-es esztendő legfontosabb eredménye, hogy elkészült és a gyakorlatban működik az a technológia, amelynek segítségével könnyen lehet rendszerezni elektronikus tananyagokat, és feldolgozni, valamint jól kereshetővé tenni azok szókészletét.
A 2015-ös évre azt tervezzük, hogy minél több oktatást segítő anyaggal bővítjük az adatbázisunkat, és sok iskolát bevonunk ezen anyagok használatába, illetve a tanulók körében végzett tesztekbe.
Az adatbázis bővítésébe szeretnénk bevonni az MPT többi szakosztályát is. Ez nemcsak oktatási anyagokra vonatkozik, hanem tetszőleges dokumentumok rendszerezésére és interneten való jó kereshetőségére. Hasznos segítség lehet pl. az MPT közelgő évfordulójához kapcsolódó anyagok rendszerezéséhez.
2015. január 29.
Varga Kornél, a szakosztály elnöke (kornel@szokincshalo.hu)