Beszámoló és terv

Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztály

 

Beszámoló a 2015. év tevékenységekről

Szakosztályunk munkájában sokféle módon próbáltuk a szakmai munkát minél intenzívebbé tenni. Szakmai tevékenységekre helyeztük a hangsúlyt, a nyitottság, a kapcsolatépítés, hálózatfejlesztés kapott hangsúlyt programjainkban. A fiatalítás érdekében tettünk lépéseket. Sok fiatal látogatta meg nyitott rendezvényeinket, ezt a honlapra feltett képek is igazolják. A programokra sokan jöttek el (24, 20, 42, 56, 68, 80 létszámok), de nagyon kevesen léptek be a szakosztályba. Az ingyenes programok vonzóak voltak, hiszen nem kellett dolgozatot írni és beszámolni, de a szakmai civil szervezeti élet, és az abban folyó tevékenységek már nem érdekelték a kollégákat.

Eseményeinkről vázlatosan:

  • Béres Mária gyógypedagógus „Kis lépések nagy tanulságokkal SNI gyermekek „fejlesztése” másként, máshogyan”. tartott előadást (2016.01.16.) délelőtti és délutáni időpontban. Összesen 166-an vettek részt a programokon.

  • Bakonyi Ágnes születésnapi köszöntése Trencsényi László ügyvezető elnök úrral.

  • A Kaposvári Egyetem Pedagógiai Kar a „Pedagógusképzést segítő hálózatok továbbfejlesztése a Dél-Dunántúl régióban” című, TÁMOP-4.1.2.B.2-13/1-2013-0014 azonosítószámú projektje keretében nemzetközi módszertani konferenciát szervezett „I. Nemzetközi Kisgyermeknevelési Konferencia”címmel, amire felkérés érkezett a „Szakmai szervezetek együttgondolkodásában és a Pódiumbeszélgetésben való közreműködésre. Előadás tartásában, szekciók vezetésében, a pódiumbeszélgetésben, valamint a hallgatóság köreiben is részt vettek a szakosztály tagjai ( 2015. 02.05-06.). Konferencia titkára Dr. Nyitrai Ágnes volt.

  • Nemzetiségi és multikulturális nevelés jelenkori jellemzői kisgyermekkortól felnőttkorig” (2015.02. 24.) Kiváló előadást tartottak: Vargáné Kis Judit a Pápai Városi Óvodák intézményvezető helyettese, és Morvai Mariann a Pápa Városi Óvodák Fáy András lakótelepi Óvoda vezetője, Englenderné Hock Ibolya igazgató (Pécs Koch Valéria Iskolaközpont) és Weigert József Koch Valéria Iskolaközpont tanára, a Német Nemzetiségi Pedagógiai Intézet vezetője, Babai Zsófia adjunktus, a német nemzetiségi óvodapedagógus képzés szakirány felelőse (Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar).

A Nemzetiségi és Multikulturális Szakosztály munkájának továbbvitele érdekében Babai Zsófia, Morvai Marianna, és Szabóné dr. Marlok Júlia (iskolaigazgató) kapott bizalmat az összevont szakosztályi ülésen.

  • A “Hozzáférés, jogosultság és lehetőség a kisgyermekkori ellátásban”(2015.06.10.) A programon elsőként a 2014 őszén a „termőföldtől az asztalig” szlogen jegyében meghirdetett pályázat eredményhirdetésére került sor. A pályázat tartalmi elemzése a Kisgyermek c. lap 40. számában (2015. IX. évfolyam 1. számában) olvasható. Ezt követően A Kisgyermeknevelési Hálózat szervezésének második találkozójáról volt szó, ami (2015-06.03-án) az Integrált Játékpedagógiai Alapítvány szervezésében valósult meg Valter Judit, a Belvárosi Játékóvoda alapítójának támogatásával. Bemutatásra került a Bölcsődék Országos Módszertani Információs Oldala (BOMTI) melyet Rammel Patricia kisgyermeknevelő kolléganő hozott létre (www.bomti.hu). Mátay Katalin a Magyar Családi Napközi Közhasznú Egyesület (MACSKE) elnöke számolt be tapasztalatai alapján a Családi Napközi működéséről. A családi nevelés jelentőségére, kiemelten az anya-gyerek kapcsolatára, a születés utáni első félév fontosságára utalt Eigner Bernadett hozzászólásában. Bakonyi Anna a családközpontú intervenció fontosságát emelte ki. Farkas Anikó a bölcsődei kisgyermeknevelők helyzetének fonákságaira utalt hozzászólásában.

  • Szokás szerint aktívan bekapcsolódtunk a Staféta tábor balatonfűzfői tábori életébe. Meglátogattuk a helyi bölcsődét is, amit EU pénzből újítottak fel.

  • Szoros munkakapcsolatot alakítottunk ki a MIMA kézműves matematika nemzetközi projekt szakmai vezetőjével, Munkácsy Katalinnal és munkatársaival, amiről cikk is megjelent A Kisgyermek lapban 2015–ben. A Staféta tábor lakói is megismerhették a programot, a játékokat.

  • Eleven beszélgetés programon (2015. 06. 22.) Hungarikum az óvodai nevelés címmel szakmai programon vettünk részt.

  • A Kisgyermeknevelési Hálózat Hírlevele (KHH) 2015 szeptemberében indult be. A havonta megjelenő Hírlevél e-mailen kerül ki az ország minden bölcsődéjébe, családi napközijébe, óvodájába. A Hírlevelet A Kisgyermek újság szerkesztősége készíti.

  • Képességmérés és felkészítés  az iskolába lépéshez IKT eszközökkel a XXI. században?” címmel tartottak bemutatót és előadást fejlesztő játékokról, képességfejlesztést megállapító mérési módszerekről Aczél Marianna tanár, Konkolyi Sándor szoftverfejlesztő, DIOO Kft., akik saját kidolgozott módszerüket mutatták be. Tapasztalatcserére és véleménynyilvánításra is sor került a filmes és számítógépes módszerek megismerése után.

  • 2015. november 21-én szombat délelőtt került sor Kálló Éva a Magyarországi Pikler – Lóczy Társaság társelnökének emlékülésére. Tardos Anna vezetésével valósult meg a rendezvény. (Emlékeztető a honlapon képekkel )

  • 2015. 11. 28-án Zenei nevelés az élet első éveiben, az iskolába lépésig. A szakmai eszmecsere mellett Forrai Katalinról készülő filmből elkészült részletek bemutatására került sor. Meghívott zenepedagógus vendégek: Gállné Gróh Ilona (a RINGATÓ Országos Zenei Nevelési Program megalapítója) és M. Dietrich Helga (ELTE TÓK, Ének-zenei Tanszék).Cikk A Kisgyermek IX. évfolyam 4-5 számában.

Minden egyes szakmai programunkról részletes beszámolót készítettünk, melyeket feltettük a honlapra, így többször előfordult, hogy a kollégák utólag jelezték, hogy sajnálják, hogy nem voltak a programunkon, mert érdekes lehetett. Az Alexandra Könyváruház kávézója is helyet ad programjainknak.

A saját rendezvényeink mellett a tagság tagjai közül többen a következő tevékenységekben vettek részt: Gyóni Lajosné emléknap a Lengyel Intézetben, Kerekasztal beszélgetés Óbudán ( moderált Erdeiné Csepregi Erzsébet pedagógus, Kapocs programvezető), „Szülőnek lenni” programban, ELTE TÓK „Puha átmenetek” c. konferencián, Staféta táborban, Prevenciós szakosztály munkájában, PECIFO összejöveteleken, „Felnőtt tanulók hete” rendezvényein, könyvbemutatón, stb.

A Kisgyermek szakmai folyóirat tovább vitele megvalósul, sőt nagyon lassan, de nő a megrendelők száma.

Terveink 2016. évben

Célunk – az elmélet és a gyakorlat egységének megteremtésével – a kisgyermeknevelési szakmai élet erősítése, a gyermekközpontú szemléletet valló pedagógusi életvitel megvalósításának támogatása,valamint a minőségi kisgyermeknevelés alakításának segítése.

Ezek mellett ebben az évben kiemelten foglalkozunk a múlt értékeinek feltárásával, valamint szükséges a továbbvitel lehetséges útjainak és az innovációs tevékenységek kimunkálásának támogatása a jövő nemzedékének korszerű nevelése érdekében, – a 125 év szellemében.

Tervezett programokról, tevékenységekről:

  • Bakonyi Ágnes születésnapi köszöntése

  • A mozgásfejlesztés érdekében szakmai nap szervezése a Pető Intézet munkatársaival. ( 2016. 02. 20)

  • A Kisgyermek” lap szerkesztősége megjelenteti azokat a szakmai anyagokat, illetve azokról a programokról ad tájékoztatást, amelyek az MPT 125. éves méltó megünneplését segítik. Mindkét konferencián részt veszünk.

  • Egyes, igen vitatott szakmai kérdésekre keresünk kielégítő válaszokat. Ezt a tavaly megkezdett munkát folytatjuk.

  • Posztert készítünk az őszi konferenciára Óvodai nevelés hungarikum címmel.

  • A szakmai információáramlást segítő Kisgyermeknevelési Hálózat Hírlevelét ( KHH) az olvasói igényeket kielégítve céltudatosabban tervezzük, szervezzük, valósítjuk meg.

  • Bekapcsolódunk a Staféta tábor programjába.

  • Fiatal pedagógusok bevonásának módszereit keressük a szakmai civil élet erősítése érdekében.

  • Szakmai anyagok megjelenését a korszerű kisgyermeknevelési elvek és módszerek megerősítése és fejlesztése érdekében erőnkhöz mérten támogatjuk.

Nyitottak vagyunk minden közös munkára és tevékenységekre más szakmai civil szervezetekkel, hogy a kisgyermeknevelési szakmai életet erősíteni tudjuk.

2016. január 25.

 Angyalfiné Varga Julianna Bakonyi Anna Farkas Anikó Nyitrai Ágnes Villányi Jutka

a szakosztály vezetősége