A MPT Szomatikus nevelési szakosztályának 2010. évi beszámolója
A szomatikus nevelési szakosztály munkáját 2010-ben a szakemberképzéshez kapcsolódó, a gyakorlatban felmerülő problémák feltárása, tapasztalatok gyűjtése, új módszertani megoldások keresése témák köré szervezte az alábbi programokkal:
- 2010. január 27. Az éves munkaterv megbeszélése. Helyszín: ELTE TÓK
- 2010. április 1-én Az ELTE TÓK Testnevelési – és Neveléstudományi tanszékével közösen megszerveztük az I. Konferenciát óvodapedagógusok számára Játék és mozgás több szólamban címmel. A konferencia célja: szemléletváltás az óvodai testnevelésben. A programban az alábbi témák szerepeltek: ONOAP Mozgás értelmezése. A szabad játék és az irányított mozgásfejlesztés. Minden nap fél óra. Terhelés és pihenés az óvodában. A játékok sokoldalúsága. A részképesség zavarok és mozgásfejlődés összefüggései, az óvodai testnevelés szerepe. A mozgásos és szenzoros integráción keresztül a jelentésadásig. Sajátos nevelési igényű gyermekek mozgáskorrekciója
Helyszíne az ELTE TÓK Kiss János altb. u 40. volt. Konferenciánkon az ország minden részéről érkeztek óvodapedagógusok és óvodavezetők. A regisztrált résztvevő 252 fő volt. A konferenciát nagyon sikeresnek ítélte meg mindenki a visszajelzések alapján.
- 2010. október 22-én rendeztük meg a Testnevelési tanszékkel közösen a II. Gyógytestnevelés konferenciát, melynek témája a 3-10 éves korú gyermekeket érintő problémák volt.
Helyszíne: ELTE TÓK Kiss János altb. u 40. II.em. 200-as terem.
A konferenciánkra 129 fő érkezett és az aktuális problémákkal foglalkozó előadások
(Egészségmegőrzés orvosi szemmel. Ortopédiai betegségek szűrése kisgyermekeknél. A hasizom szerepe a helyes testtartás kialakításában, megőrzésében. Az óvodai és alsó tagozatos gyógytestnevelés helyzete.) és gyakorlati bemutatók rendkívül nagy tetszést arattak.
- Szakosztályunk véleményt nyilvánított az ONAP testneveléssel, mozgásfejlesztéssel foglalkozó részéről. Budapesten, Kecskeméten és Pécsen, szerveztek regionális tájékoztató értekezletet az ONAP – pal kapcsolatban óvodavezetőknek, melyeken Csányi Tamás tartott előadást.
Budapest, 2011-01-17
Tihanyiné Dr. Hős Ágnes
szakosztályvezető
A szomatikus nevelési szakosztály 2011. évi munkaterve
1. 2011. január 17-i ülésén a beszámoló elfogadása és a 2011. év munkatervének elkészítése.
2. Folytatjuk konferenciasorozatunkat tanítók részére, Az alsó tagozatos testnevelés megújításáért II. címmel. Ideje: 2011. június 4. Helye: ELTE TÓK Kiss János altb. u. 40.
3. Szakosztályunk a z ELTE TÓK testnevelési tanszékével közösen Workshopokat szervez a képző intézmények tanítói és óvodapedagógiai tematikák egységesítésének céljával.
Budapest, 2011-01-17
Tihanyiné Dr. Hős Ágnes
szakosztályvezető