A MPT Kerekgedei Makó Pál szakosztályának beszámolója és munkaterve
Beszámoló a végzett munkáról, 2018.
A MiMa nemzetközi kutatás projekt tapasztalatai alapján folytatódott a munka a Móra Ferenc általános iskolában. Az ELTE nyílt napon játszottunk a gyerekekkel. A vezsenyi iskolában szokás szerint megrendeztük szülők és gyerekek számára a matematika délelőttöt. Az ELTE tehetséggondozó programja keretében a csécsei (Nógrád megye) általános iskolában és a dombóvári gimnáziumban a tanárokkal együttműködve a MiMa feladatok által inspirált problémákkal szereztünk örömöt a tanulóknak.
Dolgoztunk az analízis felsőfokú, nem matematika szakos képzésének alternatív megoldásán.
Ismét megszerveztük a Varga Tamás Napok keretében az Angol nyelvű szekciót.
Megrendeztük májusban, Miskolcon a két évenként esedékes angol nyelvű matematikatörténeti konferenciánkat, History of Mathematics and Teaching of Mathematics címmel.
Az Értékmentés és Innováció a Tudomány konferencia sorozat idei témája a Ritmus volt, amelynek keretében előadásokat tartottunk.
Tagjainknak az elmúlt évben megjelentettek publikációkat, konferenciaelőadásokat tartottak és sokféle szervező tevékenységet végeztek.
Tervek 2019-re
Tervezzük a szervezeti élet fejlesztését.
Az angol nyelvű szekciót idén is megszervezzük, idén Varga Tamás születésének 100. évfordulóját fogjuk ünnepelni.
Szervezzük a matematikai szekciót a tudománytörténeti konferencián.
Angol és magyar nyelvű publikáció megjelentetését tervezzük az analízis tanításának alternatív útjáról.
Részt veszünk a tudománynépszerűsítő eseményeken.
Budapest, 2019. január
- Munkácsy Katalin főiskolai docens ELTE TTK Matematikatanítási és Módszertani Központ