Beszámoló az MPT B-A-Z. megyei tagozatának 2016. évi munkájáról
A 2015. évi dolgos-szorgos megterhelést követően tagozatunk 2016-ban csendesebb évet zárt. Az év legelején rendeztük a már megszokott, jó hírű Taní-tani Konferenciánkat – ez volt a IX, s kb. 150 résztvevője volt a rendezvénynek.
Tavasszal tagozatunk tagjai közül Knausz Imre és Ugrai János tartott előadást a Szembenézni – Loránd Ferenc Emlékkonferencián. Az előadások megjelentek az Új Pedagógiai Szemle tematikus blokkjában.
Ezt követően a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézete által gesztorált, a Magyar Pedagógiai Társaság aktív közreműködését is felhasználó Digitális úton-útfélen című kiemelt projekt utómunkálataival foglalkoztunk, amelynek eredményeként hiánytalan, kifogástalan helyszíni ellenőrzést bonyolítottunk le – az MPT mappára vonatkozóan is – 2016 júniusában.
Október végén a tagságból néhányan részt vettek egy Bódva-völgyébe szervezett tanulmányúton, ahol iskolákat, nevelési-oktatási feladatokat vállaló intézményeket látogattunk meg. Újabb tapasztalatokkal gazdagodhatunk régiónk helyzetével kapcsolatban.
Az őszi hónapok az erőgyűjtés, a korábbi zaklatott hónapok által megterhelt szakmai és emberi kapcsolatok regenerálódásának jegyében teltek, illetve az év végétől már elkezdtünk készülődni a soron következő jubileumi Taní-tani Konferenciára.
Miskolc, 2017. 01. 24.
Ugrai János
Munkaterv a 2017. évre
Hagyományainkhoz híven a Miskolci Egyetem BTK Tanárképző Intézete és az MPT B-A-Z megyei tagozata 2017. februárjának első napjaiban ismét közösen szervezi meg a Taní-tani Konferenciát – ez már a tizedik, jubileumi rendezvény lesz. Ezt három műhelybeszélgetéssel „ünnepeljük”: a szokásos szekcióelőadásokhoz képest az egyik idősávban a szakmai (és társadalmi) párbeszéd elősegítése érdekében ezúttal felkért vitafelek segítségével próbálunk három meghatározó problémakörre (PISA, művészeti nevelés, iskolai innovációk) fókuszálni.
Az év első felében monográfiát tervezünk kiadni Karlowits-Juhász Orchidea tavaly megvédett disszertációjából – itt is a ME Tanárképző Intézete és az MPT együttműködésére van szükség, aminek nemcsak anyagi okai vannak, hanem az is, hogy ezáltal az értő közönség mind nagyobb szeletéhez juthat el a kötet.
2017 őszén szeretnénk ismét szeretnénk egyetemi pedagógiai öregdiák találkozót tartani, illetve hagyományteremtő szándékkal tanulmányi kirándulás keretében egyetemi hallgatókat – köztük lelkes, reménybeli jövendő MPT-tagokat – MPT-bázisnak számító iskolákba elvinni.
A tagozati elnöktársak nevében
Ugrai János
Miskolc, 2017. január 24.