beszámoló a 2025. március 25-i webináriumról
A Magyar Pedagógiai Társaság Projektpedagógiai Szakosztályának 4. Webináriumán három, tematikai szempontból szorosan kapcsolódó, egymásra kiválóan reflektáló előadást hallhattunk.
Az első előadást Várszegi Dóra a TEMPUS Közalapítvány stratégiai és fejlesztési igazgatóhelyettese tartotta „10 éves az ERASMUS+ program: eredmények, lehetőségek és kihívások” címmel. Az előadás Jókai Mór gondolatát választotta mottó gyanánt: „A világ olyanná alakul, amilyenné a fiatalságot nevelik.”
Várszegi Dóra az előadásában a következőkre helyezte a hangsúlyt: Hogyan lehete minél több fiatalt bevonni a nemzetköziesítésbe, hatékonyabban pályáztatni, és erőforrásokat elosztani? Az eme kérdésekre adott válaszában a 10 év eredményeinek összegzése mellett elsősorban arra fókuszált, hogy miként képzelik el a jövőt, erre hogyan, milyen célokkal és változtatásokkal készülnek. Ismertette, hogy milyen támogató szolgáltatásokat terveztek meg, hol és hogyan működik a mentorhálózat 2025. január 1-től (mentorpontok), továbbá, hogy a saját képzési trendszerük átalakítása mit jelent konkrétan, és ebben a munkában hol tartanak jelenleg. Az előadás részletes és informatív volt, az érdeklődőknek ajánljuk a megadott linkek felkeresését, ahol sok további információt találnak.
Azoknak a kollégáknak és intézményeknek, akik szeretnének a közeli jövőben Erasmus pályázatot beadni felhívjuk a figyelmét arra, hogy a TEMPUS Közalapítvány létrehozta az un. „mentorpontokat” (8 mentorpont, 9 mentorral), ahol jelentős támogatást kaphatnak az új pályázók, ld. https://atanulasjovoje.hu/erasmus_mentorhalozat
A rendezvény második előadását Dr. Fenyvesi Kristóf oktatáskutató (Finnish Institute for Educational Research, University of Jyväskylä, Élmény Műhely Finnország) tartotta „A projektpedagógia és a STEAM oktatás és a planetáris felelősségvállalástól a tanulás öröméig” témában.
A magyar kutató a finnországi oktatási, fejlesztési megoldások mellett egy most kiadott könyvről és egy nemrég befejezett Erasmus projektről osztott meg információkat a webinárium résztvevőivel. Beszélt a „planetáris jóllét” fogalmáról, lehetséges fejlesztéséről is. Ezzel a témával most az Óbudai Egyetemen is foglalkoznak, felhasználva az eddigi finnországi tapasztatlatokat és megoldásokat. Mint ismert, a finn szakemberek, tanárok pedagógiai gondolkodása és pedagógiai eszköztára is egészen más. A gyermekeink jövője azonban minden országban megköveteli az oktatási innovációkat is. Tanulnunk kell másoktól, és erre éppen a nemzetközi együttműködési programok (ERASMUS) adnak pótolhatatlan lehetőséget. A matematika élményszerű megismerését célzó Élmény Műhely nemzetközi STEAM mozgalom életre hívójának előadása információtartalmát tekintve nagyon gazdag és inspiráló volt a további pedagógiai munkánkhoz.
Két magyar nyelven is megjelent releváns és hasznos tanári kézikönyvet ajánlunk az előadás kiegészítése gyanánt, melyek innen letölthetők:
https://experienceworkshop.org/hu/everyday-creativity-book-free-download/
https://www.transylvaniatrust.ro/wp-content/uploads/2024/10/TT-Toolkit-10.pdf
A harmadik előadó Polonkai Zoltán volt (BGéSZC Öveges József Technikum és Szakképző Iskola), aki az „Az Erasmus+ kihívásai a szakképző intézményekben” címmel osztotta meg tapasztalatait. Az előadása keretében elemzést hallottunk az iskola sikeres pályázatairól a 2016. és 2024. közötti időszakban. A számszerű adatok áttekintése mellett a pályázati munka folyamatáról, a programok megvalósításáról, az eredményeiről, a nehézségekről és a sikerekről is tájékozódhatunk. Polonkai Zoltán a nehézségek kapcsán a Covid időszak problémái mellett az értékeléssel kapcsolatos eltérésekre tért ki, utalva arra is, hogy mennyire fontos az igazán jó partner megtalálása, ami egyáltalán nem egyszerű feladat.
Tételesen ismertette azokat az előnyöket, melyeket mind a mobilitási, mind pedig a fejlesztési projektek során tapasztaltak. Kiemelte a hozzáadott értékeket, melyek nem csupán a megszerzett ismeretekben, fejlesztett/gazdagított képességekben mérhető, hanem azokban az innovációkban is, amelyek beépülnek az iskola munkájába, pedagógiai eredményeibe. Fontosak és hasznosak a már kiépült és új partnerségek is az iskola számára. Összességében nagy munka van minden projektben, de sok előnyt, jó tapasztalatokat és hozzáadott értéket is jelent minden iskola, és benne a tanárok és tanulók számára.
Az előadásokat követő szakmai beszélgetés moderátora Magócs Éva (ELTE PPK) volt.
Az összegzést készítette: Sedviné Balassa Ildikó