DISZ 25 – KONFERENCIA ÉS TANÁR-DIÁK TALÁLKOZÓ
A Diszlexiás Gyermekek Fejlesztéséért Szakosztály bázisiskolája, a budapesti Öveges József Középiskola 1994 óta foglalkozik diszlexiás – és egyéb tanulási zavarral vagy nehézséggel élő – tanulókkal. Az országban akkor még nem volt ilyen lehetőség, az Öveges volt az első középiskola, amelyik kitárta kapuit ezek előtt a különleges gyerekek előtt. A negyed százados jubileum alkalmából 2019. október 25-én DISZ 25 – Diszlexia, Integráció, Szakértelem címmel konferenciát rendeztünk, amely aztán tanár-diák találkozóval folytatódott.
A szervezők Gombis Judit, Györfi Annamária, Hadfi Örs, Mudri Zsuzsa és Turcsik Katalin voltak, de a kivitelezésben az iskola jó pár dolgozója közreműködött – igazi csapatmunka volt!
A konferenciaprogram első felében áttekintettünk a szakképzés és a diszlexiás tanulók helyzetét. Perkó László, intézményvezető bemutatta az iskolát és annak – immár 135 éves történetét.
Turcsik Katalin, szakosztályi elnök röviden szólt szervezeti egységének célkitűzéseiről és tevékenységeiről, majd felolvasott egy állásfoglalást. Ebben azok az alapelvek fogalmazódtak meg, amelyeknek megvalósulását a szakosztály elengedhetetlennek tartja a szakképzés átalakítása során.
Trencsényi Lászlót, a Magyar Pedagógiai Társaság elnökét távollétében Villányi Györgyné, alelnök asszony képviselte. Felolvasta elnök úr üzenetét, majd elmondta személyes élményeit a diszlexiával kapcsolatban és felidézte szakosztályunk tevékenységeit.
Horváth Béla, a Budapesti Gépészti Centrum főigazgatója bemutatta a sajátos nevelési igényű tanulók ellátását a centrumban.
Juhász Ágnes, a Pályaorientációs Szakosztály titkára arra vállalkozott, hogy elemzi a szakképzés múltját és jelenét. Kitekintést adott a jövőbeli változásokra is, elemezte a tanulási zavarral élő tanulók helyzetét a különböző változások mentén és felhívta a figyelmet néhány anomáliára. Arra bíztatta a jelenlévőket, hogy ahogyan eddig, úgy a továbbiakban is hallassák a hangjukat és keressék a lehetőségeket a pozitív változások elősegítése érdekében.
Gyarmathy Éva, az MTA TTK Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének tudományos főmunkatársa felvázolta a neurológiai alapú teljesítményzavarok jellemzőit, új szempontokat adva az eltérő idegrendszeri működésmódok megértéséhez.
A rövid kávészünet utáni részben már egyre személyesebb hangvételű előadásokat hallhattunk. Először Köpf Lászlónét, az iskola címzetes igazgatóját, aki megálmodta és végigvitte a diszlexiás profil ügyét, és aki szakosztályunkat is megalapította. Elmesélte, milyen nehézségekbe ütközött a kezdetek során és hogyan alakult az elmúlt huszonöt esztendő. Kiemelte a korábban elhangzott állásfoglalás fontosságát, a szakképzésben tanuló diszlexiások támogatásának szükségességét.
Üde színfoltként egy diasorozat következett, amely az Öveges különböző oldalait és tevékenységeit villantotta fel. A képek némelyike általános derültséget keltett, s az iskola jelenlévő jelenlegi és volt tanárai egészen nosztalgikus hangulatba kerültek.
A nosztalgikus hangulatot fokozta Csabay Katalin, a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottságának egykori, ma már nyugalmazott, címzetes igazgatónője ott volt velünk a kezdeteknél és mindvégig támogatta munkánkat. Bemutatta a Beszédvizsgáló történetét és felidézte az együttműködés állomásait az Öveges Középiskolával.
Csíkszeredából, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségétől érkezett hozzánk Pöllnitz Ilona, a Székelyföldi Oktatási és Módszertani Központ vezetője. Tizenkét évnyi közös munka sikereiről és barátsággá szövődött kapcsolatok kiépüléséről hallhattunk tőle, rengeteg fotóval kísért előadásában. Legtöbbet Hatvani Istvánnét, szakosztályunk egykori titkárát, ma is aktív tagját emlegette, akinek ez a határontúli kapcsolat leginkább köszönhető. Ünnepélyes hangvételű beszédét egy meglepetéssel zárta: egy képet adott át az iskolának és a szakosztálynak, amelyet Turcsik Katalin vett át. A kép az erdélyi tájat ábrázolta és jelképezte Pöllnitz Ilona kedves meghívását erre a gyönyörű tájra, a szakmai és baráti kapcsolatok táplálásának folytatására.
Tizenegy éve, érettségi bizonyítvánnyal és szakmai végzettséggel hagyta el az iskola kapuját az a diákunk, akinek édesanyja, Debreczeni Edit előadásában beszámolt első benyomásairól és hétévnyi tapasztalatairól. Ma is élénken élő emlékeiben érzékletesen írta le azt az elfogadó, támogató légkört, amelyért akkor és most is nagyon hálás volt. Meglepő módon egyenesen „angyaloknak” nevezte az iskola tanárait, akik közül Hatvani Istvánnét, fia egykori osztályfőnökét emelte ki, akire ez a jelző leginkább illik.
Tomsitsné Borik Irén évtizedek óta tanít az iskolában, s a kezdetektől tagja szakosztályunknak. 25 év alatt öt osztályt vitt végig, rengeteg diszlexiás diákja volt. Személyes hangvételű előadásában mesélt élményeiről, tanítványairól, a nehézségekről és a sikerekről.
Sok volt tanulónk kötődik még ma is az Övegeshez, egyikük Hadfi Dániel, Európa-bajnok cselgáncsozó. Könnyed, laza és vidám stílusú előadásában mesélt a régi időkről, egykori osztályfőnökéről, Hatvani Istvánnéról és pályájáról. Kiemelte, hogy tanárai hogyan segítették sportbeli tehetségének kibontakoztatásában, céljai elérésében.
A záró előadást Ravasz Balázs, az első, 1994-ben kezdett diszlexiás osztály egykori tanulója tartotta. Balázs sikeres grafikus és Web-designer, aki rendszeresen tér vissza és támogatja alma materét. Ő tervezte a DISZ 25 esemény plakátját és logóját is. Az utóbbi hátterében megbújó „filozófia” szerint a barna szín azt jelképezi, hogy az Öveges tanárai két lábbal a földön járnak, a színes betűk és számok arra utalnak, hogy a diszlexiások színes egyéniségek, a DiSZ feliratban megfigyelhető helyesírási hiba, a nagy I-re került pont a diszlexiát idézi, a hármas vonalvezetés pedig olyan asszociációkat hivatott kelteni, mint harmónia és kiteljesedés. Balázs elmondta, hogy jelenlegi sikerei mögött nagyon is ott vannak az Övegesben eltöltött évek. Míg korábban az el nem fogadás és kudarcok kísérték iskolai útját, itt az osztály legjobb tanulója volt. Elmondta, hogy egykori osztályfőnöke akkori szavai milyen meghatározóak voltak: amikor tanára azt mondta neki, hogy mindig a legjobbnak kell maradnia, talán nem is tudta, hogy egy életre szóló „programot”, a maximalizmus igényét alakítja ki tanítványában.
A konferenciát követően sorra kerülő tanár-diák találkozóra sok egykori tanuló és tanár érkezett. A program egy rövid műsorral kezdődött, ahol régi és mostani tehetséges tanítványok zenéltek és szavaltak. Ezután – Mudri Zsuzsa moderálásával – egy kerekasztal-beszélgetésen volt lehetőség az élmények, tapasztalatok és gondolatok megosztására. A tervekkel ellentétben ez a beszélgetőkör az este folyamán végig fennmaradt, változó résztvevőkkel. Közben a büfé és a folyosói asztalok körül, valamint tantermekben elkezdődtek a kötetlen beszélgetések, a rég látott ismerősök felfedezése.
A múlt felidézését fotóalbumok, évkönyvek, a diákok munkáiból készült kiállítás és egy kis iskolatörténeti tárlat segítette. A gazdag délutáni és esti program nemcsak emlékeket, de sok érzelmet, hangulatot is hozott elő, a nosztalgiától és derűtől egészen az emelkedett pátoszig.