Dolgozunk ezerrel… (A Kisgyermek vezércikke)

Szeptemberben, illetve már augusztus utolsó napjaiban gőzerővel beindult a munka a bölcsődékben, az óvodákban, az iskolákban, a családi napközikben, stb. Persze vannak olyanok is, akik a nyáron is dolgoztak: pedagógusok tanultak, vizsgáztak, hogy minél hamarabb megszerezhessék azokat az újabb végzettségeket, amivel előbbre léphetnek.

A nevelési, tanulási folyamatok beindulásával egy időben folyamatosan szerveződnek a továbbképzések, szakmai konferenciák. E mellett a módosító rendelkezések miatt újabb szabályozások érdekében állandóan foglalkozni kell a helyi intézményi dokumentumokkal is.

A konferenciákon, szakmai napokon kiváló szakemberek tartottak előadásokat, műhelymunkákat vezettek, kutatási eredményeket elemeztek, a korszerű pedagógiai elvekre hívták fel a figyelmet.

Nagyon szép példáját tapasztalhattuk a szakmai párbeszédeknek a Befogadás és sokszínűség címmel tartott Nyugat-magyarországi konferencián, az interkulturális nevelés kutatási eredményeiről Pápán. Évkezdésként az önértékelésről, tehetséggondozásról, a művészetek önfejlesztő hatásáról, az inkluzióról hallottunk előadásokat Budapesten. Sok helyről jött szakemberek körében volt szó a Lóczy szemlélet mai értelmezési útjairól, a szokásalakítási és együttnevelési területek korszerű megvalósításáról. Örömmel vettünk részt az óvodamúzeum megnyitásán, a pedagógiai értékek megőrzésének bázisán. Előadások sora mutatta be a prevenció sokféle lehetséges útjait. A nemzetiségi nevelés megvalósításának eredményeiről kiváló stratégiai tervet és módszereket hallottunk Baranyában. Könyvbemutatók, kutatási eredmények ismertetései mutattak utat a szakmai továbblépésekhez.

A megjelenő cikkeink java része ezekről szólnak. Jó lenne, ha a hallottak, látottak mielőbb beépülnének a gyerekekkel való tevékenységek rendszerébe. Ha a gyerekek körül tevékenykedő felnőttek: szülők, kisgyermeknevelők, pedagógusok, pedagógiai asszisztensek, dajkák, speciális szakemberek, fejlesztő pedagógusok, pszichológusok, kórházpedagógusok összefogva, együttműködve, egymást segítve teremtenék meg a halaszthatatlan és éppen akkor, ott fontos nevelési feladatokat! Persze mindig a gyerekek érdekeinek figyelembe vételével, érdekükben lenne együttműködés, akkor válna hatékonnyá és eredményessé a nevelési folyamat.

Érdemes odafigyelni a novemberi rendezvényekre is… rég nem látott ismerősök találkoznak és egymásra találva, a köszöntés mellett jól alakulhat az egymásra figyelés pótolhatatlansága.

Ezek adnak erőt a továbblépésekhez, valamint a sikerélmények… ezek segítik megvalósulni a gyerekek köré épülő világot, amivel eredményesség érhető el – együttes, összefogáson megvalósuló neveléssel – gyermekeink és saját jövőnk érdekében.

Villányi Györgyné Jutka

felelős szerkesztő