elnökségi ülés XII.15

Elnökségi emlékeztető

 

Időpont: 2010. december 15. 17 óra

Hely: MPT IRODA

 

 

Jelen vannak: Benedek András, Kraiciné Szokoly Mária, Trencsényi László, Karlovitz János, Fábry Béla, Villányi Jutka. Betegség miatt távol: Zsadányi László, Vass Vilmos távolmaradásának oka munkahelyi elfoglaltság. (Előzetes megbeszélés ellenére nem engedte el a tanszékvezető.)

 

Megbeszélt témák:

1. felkészülés az irányítással kapcsolatban megjelent írásos anyagok értékelésére.  

Témák:

·        közoktatási törvény (Csillag Feri, Fábry Béla, Villányi Jutka)

·        pedagógus életpálya ( Zsadányi László, Villányi Jutka)

·        felsőoktatási törvény (Karlovitz János, Kraiciné Szokoly Mária)

·        NAT (Vass Vilmos, Trencsényi László)

Az elnökség tagjai páros munkában készítenek 1-1 oldalas ajánlást. A csoportok megalakulásának határideje: december 20. A kialakított csoportok december 27-én 16 óráig elkészítik ajánlásaikat és elküldik Benedek András részére emailen. Az összesítés, elnöki szerkesztés után a dokumentumot Trencsényi László küldi az MPT postafiókon át a címzettnek. A Kisgyermeknevelési Szakosztály konkrét ajánlásai egyrészt beépülhetnek az összegzésbe, másrészt csatolt anyagként kerülnek továbbításra.

 (z AME Luca-napi találkozójának ajánlásain felhsaználhatók)

2. Felkészülés a Vezetői kollégiumi ülésre:

Február 5-én a vezetői kollégiumi ülést Fábry Béla vezeti.

Felkérés alapján beszámol az eddigi munkáról és a 2011-es év feladatairól a Dyslexia Szakosztály és a Szabolcs Szatmár megyei tagokat vezetője.

 

A Vezetői Kollégiumi összejövetelen a következő témák kerülnek terítékre, illetve szakosztályi feladatokként, tagozati munka alapján valósulnak meg a tervek. (Trencsényi László felterjesztése alapján) a következő megegyezések születtek:  

·        A Tani-tani konferencián sokan részt vesznek, az értesítések kimentek. ( 2011. február 4. péntek).

·        EPA konferencia – szervezés, értékelés 2010. március 18. Vass Vilmos és Salamon Eszter kapcsolatépítő munkája alapján kerül sorra;

·        „Elveszett nemzedék” címmel Faragó László emlékezete –előadások, hozzászólások szervezése útján április közepe táján kerül megrendezésre az MPT, a Kiss Árpád műhely és a PPK szervezésében;

·        A TÁMOP projekt konferencián május 18-án az MPT szervezési feladatokat kell hogy vállaljon konzorciumi tagként;

·        Ormai Vera könyvbemutatója: A Mi iskolánk IV. kiadásának bemutatása indokolt, (integrált szakosztályi program)

·        Szakosztályi keretek között kerül megrendezésre a Rekviem egy közösségért,  c. kötet bemutatója,  2010 december 16-án lesz a Matykó király bemutató;

·        A Nemzetiségi Szakosztály munkafeladatai keretében kerüljön megrendezésre Nemesnádudvaron a találkozó tavasszal; 

·        Az OTDK programok 2011-ben Kecskeméten és Szarvason kerülnek megrendezésre;

 

 

Kiemelt program a küldöttgyűléssel összekapcsolt NK7 Követő Konferencia.

Javasolt időpont: 2011. május 27, péntek, 28 szombat.

Tervezett programok:

·        péntek plenáris előadás, szekció-ülések,

·        szombat: összefoglalók, ajánlások, 11 órától Küldöttgyűlés, végül zárás

Feladat: a NÜK alatt és azóta is aktívan dolgozó kollégák bevonása.

 

A Staféta tábor ajánlott időpontja: 2011. június 30-július 3. Hely: Kétegyháza

Téma: A pedagógus életpálya kulcsszerepe a közoktatásban és a felsőoktatásban.

Villányi Jutka elkészíti a tábori programtervet, ami a vezetői Kollégium elé kerül.  

 

A Tanulás hete témájának Kraici Mari felvetette, hogy az Önkéntesség az iskolában és a felnőttkori tanulásban/ vagy Önkéntesség a nemzedékek kulturális kapcsolataiban címmel pályázat jelenjen meg. Még májusban kerüljön meghirdetésre a küldöttgyűlésen és ősszel valósuljon meg.

 

Trencsényi László beszámolt a jubilánsok köszöntéséről és ajánlotta, hogy a jól sikerült rendezvény ezentúl a Színes Hurok Szakosztály segítségével az Ádám Jenő Szakiskolában legyen. ( Igaz, hogy a hó és a hideg miatt kevesebben jöttek el, de nagyon jól érezték magukat)

 

Zala megyei tagozat ujjászerveződött.  Borosán Lívia lett az elnök.

 

Végül az Új a Pedagógiai Szemle tematikus számainak terveiről, a Felnőttképzési lexikon készítéséről, Harangi László emlékiratairól, az MTA Andragógiai albizottság munkájáról hangzottak el információk.

 

Baráti, karácsonyt idéző hangulatban zárult az elnökségi ülés.

 

A következő elnökségi ülés időpontja: 2011. január 19. szerda 16 óra.

 

Jegyzőkönyvvezető: Villányi Jutka

 

2010. december 16.