A szakmai-civil szervezet társadalmi környezete
Elnöki megnyitó az MPT Vezetői kollégiuma február 8-iki ülésén
Az elnök köszöntötte a Vezetői Kollégium tagjait. Leszögezte: expozéja összhangban van a 2018. évi társasági küldöttgyűlés nyilvánosságra hozott állásfoglalásába foglaltakkal.
A tudományos életről mint háttérváltozóról szólva nem kerülhette meg azokat a legutóbbi politikai megnyilatkozásokat, melyek inszinuálják az Akadémia működését, s a társadalomtudományok ideológai kárhoztatásával kívánják ellehetetleníteni a szakmát. Ezzel összefüggésben elmondta, hogy a Magyar Pedagógiai Társaságnak nincs röstelkedni valója, már az 1967-es újjászerveződésben is a társadalmi párbeszéd elve jelent meg, de a 90-es évek elején tisztességgel igazította szervezetét, működését és pozicíóit a pluralista demokrácia viszonyaihoz.
Az MTA „átalakítása” beláthatatlan következményekkel járhat a tudományos életre – hangsúlyozta. Ezzel együtt a köztestületi élet sem zökkenőmentes, a Pedagógiai Tudományos Bizottság élete zaklatott, legutóbb nem tudta nyílt ülését sem megtartani az ONK-n, az albizottságokhoz tartozás ugyanakkor ma is presztízst jelent – ez az oka annak, hogy amely szakterületen párhuzamosságok vannak, ott a társasági szakosztály meggyengül. Más kérdés, hogy a tudományfelfogásban is vannak változások, így hovatovább a „neveléstudomány” „oktatástudománnyá” formálódik, a neveléselmélet súlya csökkenőben, a neveléslélektan átalakul, újabb területekre parcellázódik.
Az MPT nyíltan vállalta, hogy nem csupán az oktatásügyet tekinti „nevelésnek”, megannyi speciális terület védelmét, képviseletét ezért vállalta. Jónak mondható a kapcsolat az Általános Jogok Biztosának hivatalával, így a gyermekvédelem valamennyire reperezentálódik. Ám a tanügyigazgatással a kapcsolat rendre zátonyra fut. Emlékeztetett az Oktatási Kerekasztal (ahonnan megfontoltan távolmaradt az MPT) elcsendesedésére, a NAT-projekt készítőinek lecserélésére, a KLIK-kel mint iskolafenntartóval való kapcsolat nehézségeire. Elmondta, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke örül, hogy az MPT elfogadta a Kart diskurzus-partnernek.
A civil világ helyzete sem jó. A civil szervezetek erősen politizálódnak, ám tartósan nem tudnak jelen lenni a közéletben, szétaprózódnak, újabb és újabb formációk alakulnak egy-egy karizmatikus személy köré, majd elcsendesednek.
A támogatók. A NEA-pályázatokon rendre „várólistára” futnak beadványaink, biztos támasz Erzsébetváros, egy-egy speciális akcióra támogatónk az EMIH, a krakkói Könyvintézet, a MAZSÖK stb. Örömünkre szolgál, hogy a Göncz Árpád Alapítvány, ha jelképesen is, de nyújtott támogatást.
A szakmai nyilvánosság csetlik-botlik, a szaklapok print-kiadásának példányszáma minimális, az online-folyóiratok olvasottsága bizonytalan (bár partnerünk, a Tani-Tani 10 000-res követőkről számolt be minap). Jó a kapcsolatunk az ÚPSZ- szerkesztőségével és az A Kisgyermekkel is.
Mi következik a társasági életre mindebből? Tamkó Sirató Károly tréfás gyerekversét idézte. Két cipőgyár küld ügynököt Afrikába. Az egyik visszaír: „Bezárni a boltot, mert itt mindenki mezítláb jár”. A másik: „Rengeteg cipót gyártsatok, küldjetek, mert itt mindenki mezítláb jár.”
Úgy vélte zárásul egy népdalt idézve: „Jobb időket várok”. De addig is van helye a társaságnak, megannyi egyéni elköteleződés a biztosíték!