Emlékeztető az MPT október 12-iki elnökségi üléséről
Jelen voltak: Somogyi Zsuzsa, Borbély Bors, Villányi Jutka, Kálmán Anikó, Fábry Béla, Trencsényi László, Novák István.
- Az elnökség nyugtázta a Vezetői Kollégium ülésén elhangzottakat, az ülést tartalmasnak, gazdagnak értékelt.
- Felhatalmazta az elnököt és az ügyvezető elnököt, hogy napokon belül készítse el a VK ülés alapján a Stratégia újabb szövegváltozatát, ezt mielőbb körözze az elnökségben, majd küldje ki a VK ülés résztvevőinek, a Szervezeti egységek vezetőinek, honlapon, fb-n hozza nyilvánosságra.
- A VK tagoknak küldendő levélben (FB) legyen utalás a stratégia-vita menetrendjére, a véleményküldés formai igényeire, a VK-tagok által használandó emailcím kérésére (FB kérésre állítson elő mpt-s imélcímet), a honlapon való azonosíthatás mikéntjére.
- Következő ülését november 18-án 13.30. órai kezdettel tartja. Ennek megfelelően 16-án 19 óráig vár minden olyan szövegtervet (minden elnökségi tagnak kiküldve, illetve drive-ra töltve), melyet az ún. éves levélbe szánnánk, illetve a VK tagjainak küldenénk
- A 2019. évi szervezeti beszámoló sablonja ( egységesen weboldal, fb és évkönyv számára január 25-iki beküldési határidővel) – BBT
- A 2020. évi szervezeti egység munkatervek egységesítést ösztönző sablonja (FB-TL)
- Igényfelmérés a tagoknak – KA
- „éves levél” – FB-TL (papiralapú és elektronikus változat)
- BTB az évkönyvből kimaradt bibliográfiákat küldje meg TL-nek, aki ezt a honlapra rendszerezi, illetve előkészíti az erről szóló bekezdést az éves levél számára.
- November 21-re a tervezett MPT-kiadványok elkészítését el kell érni.
- A weboldal beüzemelésének határidejét ki kell tűzni (TK, SZs)
- Mindezek után informális beszélgetés zajlott a szakképzéssel összefüggő információkról.
Összeállította: Trencsényi László