Meghalt Szabadi Ilona
Készültünk a 90. születésnap megünneplésére. Augusztusban még beszélgettünk a tervekről. Gyermekrajz-elemzés útján szerette volna feltárni, hogy milyen változások mutatkoznak az óvodai szaklapokban megjelent gyermekrajzokban. Mit lehet kiolvasni a rajzok összehasonlító vizsgálata alapján, és ez milyen feladatokat adhat az óvodapedagógusoknak az új nemzedék nevelésében.
Tenni akarása és elkötelezettsége az óvodapedagógia iránt átszőtte egész életét. Ezt a szép életutat a 85. születésnapjára készült, 2008-ban az A Kisgyermek-könyvek sorozat első köteteként megjelent kiadvány részletesen bemutatja, és egyben neveléstörténeti dokumentumként képet ad az óvodapedagógia hazai időszakáról az 50-es évektől napjainkig. A cím is találó. „Szabadi Ilona az óvodapedagógia nagyasszonya”. A könyvben szakmai dokumentumok felsorolásai, riportok, visszaemlékezések alapján feltárulnak az életút állomásai. A Művelődési Minisztériumban 12 évig, az Országos Pedagógiai Intézetben 15 évig dolgozott. 1949-ben jelent meg első írása a Gyermeknevelés című lapban „Mit érhetünk el a 2-3 éves gyerekekkel ?” címmel, és 2008-ban jelent meg az utolsó írás, mely a még mindig aktívan tevékenykedő kutató-fejlesztő szakembert mutatta be. 161 hazai publikációja jelent meg, és ebből a listából hiányoznak a nemzetközi tevékenységek dokumentumai. A Magyar Pedagógiai Társaság Kisgyermeknevelési Szakosztály alapítója, elnöke volt 1967-tól 1986-ig, majd mint örökös tiszteletbeli elnök haláláig kísérte figyelemmel, és adott tanácsokat a szakmai civil élet fejlesztése érdekében. E mellett a Magyar Pszichológiai Társaság Neveléslélektani Szekciójában, a Magyar Írószövetség Gyermekirodalmi Csoportjában is tevékenykedett. Több éven át elnöke volt az Óvodai Nevelés című folyóirat Szerkesztőbizottságának, és a „Rózsa Borka” Alapítvány kuratóriumának is.
Gazdag szakmai munkáját 11 kitüntetéssel köszönték meg, ami mutatja, hogy minden időszakban helyt állt és eredményesen lépett az óvodaügy jobbá tétele érdekében.
Szakmai tevékenységeivel őrizte és továbbfejlesztette a Brunszvik-hagyományokat és továbbfejlesztette, nemzetközi szinten is elismerést szerzett a magyar iskoláskor előtti neveléssel foglalkozó szakembereknek. Munkássága alkotja alapját a mai korszerű kisgyermeknevelésnek hazánkban.