Emlékeztető

a MPT Kiss Árpád Műhely „Abszolút pedagógusok” csoport stábüléséről

 

Jelen voltunk a Kazimir Kávéházban május 4-én délután Tomana Györgyi, Kiss Endre, Hudra Árpád és Trencsényi László.

Áttekintettük az I. kötet megjelenése óta lezajlott beszélgetéseket. Tisztáztuk, hogy folytatásra szorul/érdemes a Pető Andrásról, ill. Barcsay Jenőről alakuló kép tisztázása. (Előbbi esetében Forrai Judit új kutatásainak megismerésére számítunk még 2018 őszén, a  kutatónak alkalmas időben, utóbbi esetében „forró nyomnak” – a pedagógiai komponens igazolásának gyanítjuk a Mesternek az „alapelemekre” vonatkozó munkásságát, ebben megpróbáltuk Kodályhoz mérni.)

2017-2018. alakjai: Burchard Erzsébet, Kokas Klára, Kodály Zoltán, Rényi Alfréd és Kató, Benedek  Marcell, Karácsony Sándor, Pető András, Barcsay Jenő, Szabolcsi Miklós, Ujfalussy József. A 2019-ben megjelenni tervezett II. kötethez jövő év legelején keressünk támogatókat a személyiségek egykori munkahelyei, ill. lakóhelyei környékéről. A kötetbe még a 2018-ban lezajlott beszélgetések tanulságai kerüljenek.

A későbbiek a III. „folyam” alakjai lesznek.

Kik jönnek számításba? (Jóformán prioritási sorrendben, de a vállalkozó kedvű előadó bejelentkezése felgyorsíthatja, akár felülírhatja a sorrendet.

Felvetődött, hogy mérnök-pedagógus, színházi szakember s még képzőművész, építész jó volna.

Sík Sándor – Kamarás István? (kérdezzük is tőle)

Magyar Imre – Forrai Judit?

Pólya György – Munkácsy Kati?

Pattantyús Ábrahám

Péter Rózsa – Révész György?

Dienes Valéria – Boreczky Ági?

Nádasdy Kálmán – Almássy Balázs?

László Gyula – Redő Ferenc?

Örsi Marianna, Kardos Pál

Keserű Ilona, Major Máté, Moholy Nagy, Makovecz, Várkonyi Zoltán?

Radnót Magda, SImonyi Károly, Schlesinger Lajos?

Vélelmezzük, hogy Kiss Áron, Gábor Ignác nem az abszolút pedagógusok XX. századi jelenségvilágához, hanem még a XIX. sz „polihisztor” generációjához tartozik.

Felvetődött tisztázandó kérdésként, hogy „hány tanítvány” léte elegendő ahhoz, hogy jeles tudós, művész vitathatatlan alkotói teljesítménye mellett a „pedagógus” attribútomot is felöltse az elemzésben.

Tomana Györgyi feladatot vállalt a találkozók operatív szervezésében, Endre és Árpád dolgoznak a II. kötet kéziratán.

Következő  tisztázó stáb ülésünkre minden érdeklődőt várunk – ideje?  Június 22. 15 óra. Kazimir Kávéház

Fontosnak tartjuk, hogy a felkért vitaindítóval a nyilvános beszélgetés előtt szűk körben is beszélgessük, előkészítendő megszólalását annak érdekében, hogy az A.P. kihívásra fókuszáljon bemutatásában.

TL