Emlékeztető
az MPT Elnöksége 2020. 10.08.-i megbeszéléséről
A járványhelyzetre való tekintettel az Elnökség on-line megbeszélést tartott.
Jelen voltak: Trencsényi László, Villányi Györgyné, Kálmán Anikó, Borbély-Pecze Bors Tibor, Somogyi Zsuzsanna, Kissné Bernhardt Renáta, Turcsik Katalin, Fábry Béla, az elnökség tagjai, Benedek András, Pap Anna állandó meghívottak.
Távol volt: Novák István, FB-elnök (vidéki elfoglaltsága miatt előzetesen távollétét jelezte)
- évi Küldöttgyűlés
A küldöttgyűlést szabályos és teljeskörű előkészítés ellenére két alkalommal, májusban és szeptemberben is a járványveszély miatt el kellett halasztani. A törvényszéknek a törvény által előírt dokumentumokat megküldtük, ezt vissza is igazolták. A küldöttgyűlési legitimáció hiánya megelőzésére, az esetleges, a Társaságot hátrányosan érinthető következmények miatt szakjogásszal kell konzultálni. Ennek alapján még ebben az évben vagy megszervezhető egy legitimáló küldöttgyűlés, vagy – ennek látszik nagyobb esélye – a 2021. évi küldöttgyűlés két év munkáját fogja értékelni. Az Alapszabály javasolt módosítására és a lemondott elnökségi tag pótlására is – a hatályos Alapszabály szigorú rendelkezései alapján – nagy valószínűséggel ekkor kerülhet sor. A szakjogásszal való konzultáció után a következő elnökségi ülésen (online megbeszélésen) kell – legkésőbb – a tárgyban a végső döntést meghozni.
A Felügyelő Bizottság jelentésével kapcsolatban az Elnökségnek nincs kompetenciája. Az Elnökség a jelentést tudomásul vette, köszönetét fejezte ki Novák István elnök úr és a testület minden tagja munkájával kapcsolatban, e munkára a jövőben is számítunk. Az FB jelentését a honlapon a többi küldöttgyűlési dokumentummal egy helyen közzé kell tenni.
A megbeszélés során többen is érveltek az on-line munkaforma társasági gyakorlatának kialakítása mellett. A járványhelyzetben valós veszély a társasági munka atomizálódása. A szervezeti egységek programjairól, különösen, ha azok megvalósítására az on-line térben kerül sor, szükséges olyan képes, lehetőség szerint a social media felületein megjeleníthető technikával készítendő tartalmak előállítása, mellyel a Társaság minden tagjához és az érdeklődőkhöz is el tudunk jutni. Erre a szervezeti egységek vezetőinek a figyelmét külön is fel kell hívni.
- MPT év végi tagi kapcsolattartó levél
Az elmúlt évi e-mail levél kiküldése és a visszacsatolás értékelése vegyes. A postai levelezéshez – és a költségvetési lehetőségeinkhez – képest a megtakarítás jelentős, de a tagdíjfizetésre való felhívásra való reakció – a tagdíjfizetés – elmaradt a várakozástól. Egészen a tanévkezdésig volt szükség az ismételt megkeresésekre. Ennek alapján ebben az évben kombinált megoldást kell választanunk.
- Irodavezetőnk telefonon egyeztet mindazokkal, akiknek a nyilvántartásunkban van telefoni elérhetősége, de nincs e-mail-je, vagy feltételezhető, hogy megváltozott. Az egyeztetés alapján frissíteni lehet az e-mail-címeket és pontosítani lehet azt, kinek kell postai úton megküldeni az éves levelet.
- azoknak, akinek van élő e-mail-címe – ezt a visszacsatolás alapján, vagy egyéb módon tudjuk -, továbbra is e-mail-ben küldjük az éves levelet.
- Szakmai Kollégium, Vezetői Kollégium
- A Szakmai Kollégium programját az előre meghirdetett témában, a felkért előadókkal egyeztetve, a korábban megadott időpontban on-line formában szervezzük. Esélyegyenlőség – lemorzsolódás – felzárkózás — Előadást tart K. Nagy Emese és Török Balázs, november 26. (a kezdési időpont a megbeszélthez képest lehet, hogy módosul.)
- A Vezetői Kollégium időpontja DECEMBER 3. 16.00, ezt a programot is on-line szervezzük.
A VK alapvetően a szervezeti élet kérdéseivel fog foglalkozni, különös tekintettel a jövő évi munka tervezésére.
- Őszi programok
A Társaság kiemelt őszi programjai – Ünnepnapok az életen át tartó tanulásért keretében – nagyjából „összeálltak”, néhány kiegészítés szükséges. Amint ez elkészül – néhány napon belül – a társasági nyilvánosság felületein hirdetjük.
- Az elmúlt időszak néhány eseménye
- Sikeresen zajlott le a JÁTÉKNAP. A járványhelyzet ellenére – a biztonsági szabályok megtartása mellett – nem csökkent az érdeklődés. Úgy tűnik e programra a társszervek vállalkoznak és a közönség is szívesen fogadja.
- Lezárult a Diszlexiás gyermekek fejlesztéséért szakosztály FOF-pályázati munkája. Négy alkalommal (három helyszínen) tartottak továbbképzéseket. A tavaszi járványintézkedések a programban ugyan módosítást követeltek, de ennek ellenére a képzések sikeresek voltak. Ezt az elégedettségi kérdőívekben adott válaszokon túl a napokban tartott on-line fórum résztvevői is megerősítették.
- A Kiss Áron Emlékév keretében szeptemberben kontakt-konferencia megtartására került sor. E héten Porcsalmán tartanak gyermekeket, pedagógusokat, a település lakóit megszólító emlékező programokat.
- Eredményes egyeztetésre került sor az erzsébetvárosi ERőMŰVHÁZ vezetésével. A további együttműködésről, a kölcsönös érdeklődés és érdekek mentén egyeztettünk, melynek a végére – a közeli jövőben – szerződéses keretbe foglalva teszünk pontot.
Az emlékeztetőt Fábry Béla készítette.
Kelt Budapesten, 2020. 10. 08-án.