EMLÉKEZTETŐ

Rendezvény címe: Hátrányos helyzetű fiatalok munkavállalói kompetenciáinak fejlesztése Erzsébetvárosban

Rendezvény időpontja, helyszíne: 2014. november 24, Budapest VII. kerület Wesselényi utca 17,  Erőművház

2014. november 24-én a VII. kerületi Erőművházban megrendezésre került a Hátrányos helyzetű fiatalok munkavállalói kompetenciáinak fejlesztéseErzsébetvárosban című szakmai beszélgetés, melyen a Magyar Pedagógiai Társaság több gyakorlati szakemberén kívül megjelent a kerületi Családsegítő és Foglalkoztatási Tanácsadó Szolgálat szakmai vezetője. A beszélgetést az ELTE PPK Andragógia mesterszakának két hallgatója moderálta, a házigazda pedig Trencsényi László, a Magyar pedagógiai Társaság tagja és az ELTE PPK Neveléstudományi Intézetének oktatója volt.

A jó hangulatú, színes beszélgetés során érintettük a hátrányos helyzet több aspektusát, igyekeztük körbejárni a definiálási nehézségeket és átgondolni a megfogalmazások különböző oldalait. Ezek között a testi és szellemi fogyatékosságon kívül felmerültek a szociokulturális hátrányok, valamint a társadalmi szempontból hátrányos helyzet, melyről mélyrehatóan beszélgettünk.

A résztvevők elmondták saját tapasztalatait a témában, megosztották egymással, hogy mit várnak a beszélgetéstől. Sok szó esett a kerület, Budapest és Magyarország helyzetéről, a valós problémákról, nehézségekről, de több igazán pozitív példát és kezdeményezést is hallhattunk. Több intézmény példáján keresztül betekintést nyerhettünk hátrányos helyzetű fiatalok képzésébe, tanácsadásába, munkavállalásának segítésébe, megismerhettük a Családsegítő és Foglalkoztatási Tanácsadó Szolgálat MASNI (Munkaerő-piaci Aktivizálást Segítő Nőbarát Iroda) programját és álláskereső klubját, de a pályaorientációról is sok információval gazdagodhattunk.

Megegyeztünk abban, hogy fontos lenne a munkáltatók aktivitása a kérdés kapcsán és ennek érdekében szükséges lenne egy adatbázis létrehozása az együttműködésre kész munkaadókkal, majd a későbbiekben az ő felkészítésük a hátrányos helyzetűek foglalkoztatására, a lehetőségekről, kedvezményekről és kihívásokról is szólva. Egyben azt is leszögeztük, hogy a problémákat helyben a legkönnyebb megoldani, így fontosak a helyi szintű kezdeményezések, valamint, hogy az oktatás kulcskérdés a hátrányok csökkentésében, így ez már egészen kicsi kortól elengedhetetlen.

Az oktatás kérdése mellett a résztvevők egyhangúan támogatták egy kerületi adatbázis létrehozásának az ötletét, amely a hátrányos helyzetűek munkaerő piaci helyzetének javítását szolgálná. Elhangzott, hogy indokolt lenne a kerületben működő kis-, és középvállalkozások megkeresése, jövőbeli működési területük felmérése céljából, így a szakképzések megvalósításának tervét a vállalkozások felmerülő igényeihez lehetne igazítani, ezzel is segítve a munkaerőpiac, kereslethez való igazodását.

Megoldási alternatívaként a hátrányos helyzetű emberek vállalkozói kompetenciájának növelésére vonatkozó felvetés is megjelent. A Schola Europa képviseletében jelenlévő résztvevő elmondta, hogy intézményükben egy osztrák modell adaptációja révén folyik az érdeklődők ez irányú kompetenciának fejlesztése. 

Egy tettre kész és felelősségteljes szakemberekből álló csoport gyűlt össze, akik megosztották egymással gondolataikat, céljuk, hogy közösen haladjanak jó megoldási javaslatok felé. Ezért mindannyian reméljük, hogy lesz lehetőség a folytatásra!