Emlékeztető a Családpedagógiai Szakosztály programjáról

2018. október 5-én pénteken lezajlott a Családpedagógiai Szakosztály, a Kisgyermeknevelési Szakosztály és a Fővárosi ( Közép – magyarországi ) tagozat közreműködésével szervezett programja, a „Nagyszülők szerepe a tanulási folyamatban“ címmel. A rendezvénynek a Lurdy Ház Líra – Móra Könyvesháza adott otthont. A bolt dolgozói összegyűjtötték a témával kapcsolatos könyveket, melyeket helyben megvásárolhattunk.

csalad-ped-_-ki-5-en-20181005_-150658

Családpedagógiai Szakosztály ülésén
v-csaladpe_ki-20181005_jo-150917 Családpedagógiai Szakosztály ülésén

A programon többnyire a nagyszülői korosztály képviseltette magát, de a fiatalabbak, és más tagozatok, szakosztályok tagjai is érdeklődéssel fordultak a téma felé. A vitaindító gondolatokban megjelent, hogy milyen nagy ajándék, s mennyi öröm forrása a család. Nagyszülőnek lenni pedig különösen nagy boldogság! Hallottunk arról is, hogy miként lehetünk aggódó nagyszülők helyett, unokájukat okosan segítő, támogató „nagyik“. Az átalakuló világban átalakulnak az értékek is, és ebben kell megtalálnunk a helyünket.
Megfogalmazódott, hogy a családokban szükség van a generációk közti kapcsolattartásra, akár egymás közelében élnek, akár nagyobb földrajzi távolság választja el őket egymástól.
Szó volt a napjainkban többeket érintő témákról: a kórházpedagógia fontosságáról, a családok vertikális szerveződéseinek tartalmáról, a születési arányok változásainak következményeiről, a nagyszülői szerepek sokszínűségéről, a nagyszülő és unoka sajátos kapcsolatairól, a külföldön tanuló unokák helyzetéről. Személyes példák alapján kaptak ízelítőt a jelenlévők arról, hogyan valósulhat meg ezen gyerekek esetében, hogy elsajátítsák a magyar helyesírás alapjait, megismerkedjenek irodalmunk gyöngyszemeivel, megismerjék hazánk történelmét. Miként segít ebben a skype, a face-time? A különböző országokban kialakult nevelési-oktatási rendszerek tartalmi jellemzői is terítékre kerültek, fénymásolt dokumentumok és saját tapasztalati példák által ismertük meg sajátosságaikat.
A hozzászólók megerősítették, nagyon hasznos a nagyszülő – unoka kapcsolat tartalma, mindkét fél nyer ezáltal. Sokat tanulhatnak egymástól. Az a szeretet, amely összeköti a nagyszülőket és az unokákat minden akadályt képes legyőzni. Még a nagy távolságot is.
A megjelentek közül többen megköszönték a szervezést (szóban és írásban is), és volt aki sajnálattal jelezte hogy nem tudott eljönni.

Az emlékeztetőt készítette:
Nagy Péterné Ildikó
Családpedagógiai Szakosztály elnöke